Eger - hetilap, 1866
1866-09-13 / 37. szám
306 — tűkből tekintve, helyesen azt felelik : bizonyos, hogy a nap létezik és világit, mert látom; — bizonyos, hogy a viz éleny s kö- nenyből áll, mert e részekből elő is állithatom; — tudom, hogy a hév a testeket kiterjeszti, mert megmérhetem. Ezeket senki sem tagadja. Ellenben — mondják — hol találhatni a szellemi világban, az eszmei rendszerben a tanok, s nézetekre nézve ily összevágó egyetértést! — Ellenök tehát értelmi okokkal, vagy szent- irási idézetekkel annál kevésbbé lehet küzdeni, mert ők annak, mi nem anyag, még léteiét is tagadják. Azért, hogy hozzájuk férhessünk, át kell vinnünk a harozot az ellenség földjére és déli fénynyel kimutatnunk: mily ingatag, csalfa, tarthatatlan azon alap, melyen állanak, melyen egész rendszerök épült. Legyen szabad itt azon óhajt kifejeznünk: vajha iskoláink is több s vizsgálóbb figyelemre méltatnák e tárgyat! az ellenség nem oly gyenge, hogy fitymálni lehetne, nem is oly ártatlan, hogy ignorálni szabad volna. Az emberiség legszentebb érdekeit, igazságait kimélet és tekintet nélkül támadja meg az, s tanai oly köny- nyük, népszerűek, tudományos fényüek, hogy könnyen vakítanak, s sebesen terjednek mind az irodalomban, mind a gyakorlati életben. — A régi ellenségek, kikkel tanulásaink közt csatáztunk, vagy leverettek, vagy elhallgattak; tegyük le mi is a kiszolgált fegyvereket emlékül vagy tartalékul a történeti tárba ; de annál több gonddal tanulmányozzuk ezen uj támadók állását, fegyvereit, vímodorát; annál élesebb szemmel kísérjük a természettudományok fejlését, irányát, hogy az ifjabb nemzedék erősen fel- készülten, ha kell, kiállhassou a síkra. Az a tudomány él s hoz legtöbb áldást a társadalomra, mely nemcsak a könyvekben van, hanem az életre is üdvölen hat. — Ezen kis előzmény után lássunk czélunkhoz, s tegyük fel a kérdést: mik azok az érzékek? — Az ember testére nézve egészen a természet törvényei alatt és a külvilággal szoros viszonyban áll: ö a külvilágra akaratja, organismusa által sokfélekép befolyhat; viszont ez az emberben többféle változatokat idéz elő. Szervezetünk és a külvilág közt létező ezen kapocs és ellenhatás szüli bennünk azon tüneteket is, melyek érzéseknek neveztetnek. Ilyenek péld. a fájdalom, világosság és a hang érzései. ügy tapasztaljuk, hogy testünk a külvilág különféle hatásainak felfogására különböző igen czélszerü s tökélyes szerkezetű eszközökkel bir, melyek azért érzéki szerveknek, röviden, érzé- kek-nek neveztetnek. Öt ily érzéket szoktunk megkülönböztetni, azon érzések szerint, melyeknek előidézésére különösen alkotvák: a szemet, fület, orrt, nyelvet s a bőrt, a benne elágazva levő számtalan idegszálakkal. A külvilágról s a benne történő változatokról ismeretet mi, úgy látszik, csak ezen szervek által bennünk támasztott érzésekből nyerünk. De hogy ezen érzékek a mi ismereteinknek egyedül biztos forrását, kizáró alapját tehessék, megkivántatik és elengedhetetlen föltét az: hogy a külvilágról minket hiven tudósítsanak; hogy azon kép, melyet velünk a kívülünk létező dolgokról közlenek, azoknak teljesen megfeleljen. Ellenben ezen érzékek követelt jelentőségét, biztosságát s bírói jogosultságát azonnal megtagadnunk kell, mihelyt bebizonyítani tudjuk : hogy érzékeink a külvilágot nem úgy mutatják lelkűnknek, a mint az valódilag áll; hogy az érzéki felfogások egymással ellenkeznek; ha megmutatjuk: hogy ép azon ismereteket, melyek mindenki által mint legbiztosabb s megdönthetien igazságok tekintetnek, korántsem az érzékek által nyertük, s általuk nem is nyerhettük. Ezeket világos érvekkel s adatokkal bebizonyítani e sorok feladata. Az állatok érzéseiről s érzéki életökről keveset tudunk, biztosat nem tudhatunk, ügy látszik, az érzékek nálunk egészen az önfentartási ösztön szolgálatában állanak; szem, fül, bőr által megérzik a közel s távol veszélyeket, az ellent, melyek ellen magukat futva, vagy ellenállva védelmezik, szintén érzékeik vezetik őket azon tárgyakra, melyek táplálásukra rendeltetvék, különösen a szag és íz, mint örök állanak a bemenetnél, szájuknál, s ösztönszeriileg megérzik, kiválasztják a nekik való tápszert a károstól. Az érzékek eme jelentősége az emberre nézve is áll, az érzékek nálunk is a mondott czélokra szolgálnak, csakhogy nem oly közvetlenül. Itt az érzéki benyomások egy TÁR C Z A megszökött pénztárnok. Egy angol rendőrtiszt naplójából. 1858-ban, tehát a nagy amerikai háború előtt, egy tikkasztó este londoni lakásom nyílt ablakánál ültem csibukozva, midőn társaim egyike hozzám jött, s jelenté, hogy rendőrségi osztályunk felügyelője beszélni kíván velem. Azonnal hozzá siettem. — Vilmos, szólt hozzám a felügyelő, miután szobája ajtaját gondosan bezárta, — végre nyomában vagyunk Donaldnak. — Valóban ? Örülök ! viszonzám. Igazán örültem a hírnek, mert a hírlapok sokat gáncsoltak bennünket, hogy hét hónapi nyomozás után nem sikerült e gonosztevőt elfognunk. Donald ravasz róka volt. Fortélyai és csel- szövényei a legtapasztaltabb s legélesesztibb rendőri hivatalnokokat is tévútra vezették , s bár rejtekhelyét több Ízben fölfedeztük, mindannyiszor elillant, mielőtt kezünket reá tehettük volna. Ö nem volt közönséges gonosztevő. Tisztességes családból származván, s jó nevelésben részesülvén , szerencsés viszonyok közt élhetett volna, ha a becsület utján megmarad. Sok ügyességgel birt, a számvitelben jártas volt, s már igen fiatal korában pénztárnoki állomást nyert a londoni Westminster-banknál. Azonban a könyveket meghamisította, és a pénztárban levő pénzt elpazarolta. Végre, midőn hűtlenségének fölfedeztetését többé meg nem akadályozhatta, megszökött, magával vivén 19,000 font sterlinget és más nagy értékű papírokat. Minden lehető intézkedés meg lön téve elfogatására, s gyakran oly közel voltunk hozzá, hogy kézrekeritését bizonyosnak tartók ; mindamellett sohasem sikerült öt elfogni, s végre annyira nyomát vesztettük, hogy okunk volt hinni, miszerint teljesen és örökre kisiklott kezeinkből. Azóta öt hónap múlt el, s üldöztetésével, mint a mely semmi reménynyel sem kecsegtetett, már felhagytunk, midőn a felügyelő magához hivatott, s az említett hirt velem közölte. — Igen, mondá a felügyelő, kezeit dörzsölve, mit akkor szokott tenni, midőn gondolatokba merült, — végre nyomára akadtunk. De messze, messze, — talán távolabb, mint a meddig hatalmunk terjed. Ö jelenleg Amerikában van. E hir engem legkevésbbé sem lepett meg. Az általam hivataloskodásom alatt üldözött gazemberek száma, kik vagy már útban voltak Amerika felé, vagy épen készültek oda utazni, bámulatra ragadna. Ha menekvő gonosztevőről hallunk , első gon. dolatunk Liverpool, s az onnan rendesen Amerikába induló hajók. — Vilmos, folytatá a felügyelő — én önt szándékozom utána küldeni, de nagyon kételkedem, hogy sikerülend önnek, őt feltalálni s az elorzott pénzzel Európába visszahozni. — Én nem félek, felügyelő ur, csak nyomába juthassak — válaszolám önbizalommal; mert hét évi hivataloskodásom alatt már három hasonló megbízást teljesítettem , kétszer Amerikában és egyszer Francziaországban , s mindannyiszor sikeresen. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha én több ügyességgel és tapasztalattal bírnék, mint társaim, hanem, hogy valamely gonosztevő
