Eger - hetilap, 1866
1866-09-06 / 36. szám
300 Angolország. Birminghamban aug. 29-én nagyszerű reform tüntetés történt. Bright, Scholeíield, Potter, Beales, s több más népszónokok emeltek szót. Mintegy 25,000 ember volt jelen; köztük Londonból s más városokból jött küldöttségek is. Bright igen radical szellemű beszédet tartott, s a conservativek ellen igen keserű vádakat emelt. Szerinte az 5 milliónyi munkás-lakossággal úgy bánnak, mint a nyugat-indiai kulikkal, s hogy azok nem csak jogaiktól fosztatnak meg, hanem az alsóházban durva sértésekkel is illettéinek. Erre felolvasó Lowe nek a választási megvesztegetés iránt tartott beszédét; hozzátevén, hogy Lowe s a conservativ párt a munkás-osztályokat lealacsonyitni igyekeztek. Végre azt ajánlá, hogy ama beszéd kivonata a királyság mindegyik műhelyében ragasztassék ki. Francziaország. A „Moniteur"franczia hivatalos lap szept. 1-ről írja: Aug. 24-én Ausztria és Francziaország közt Velencze átengedésére vonatkozólag szerződés köttetett, melynek értelmében a velenczei területen lévő erősségek osztrák részről egy franczia biztosnak adandók át, Francziaország aztán a velenczei hatóságokkal fog egyezkedni a birtokjog átruházása iránt; a lakosság fel fog szólittatni, hogy jövő sorsa fölött határozzon. — A franczia császár Viktor Emánuelhez intézett levelében ezeket mondja: „Örömmel értesültem, hogy felséged az osztrák-porosz fegyverszünethez s béke-praeíiminarékhoz beleegyezését adta. i Ennélfogva valószínű, hogy Európára nézve uj békekorszak nyílt meg.“ Azután a császár folytatólag fölemlíti, hogy a neki felajánlott Velenczét elfogadta, hogy a hasztalan vérontást megakadályozza, s hogy Olaszország szabad legyen az Alpesektől az Adriáig. Velencze, saját sorsának ura lévén, akaratát nem sokára átalános népszavazás által fogja nyilváníthatni. Olaszország el fogja ismerni, hogy Francziaország újra a népek függetlensége érdekében lépett fel. — Az „Independance“ indíttatva érzi magát, azon nehézségekre figyelmeztetni, melyek Poroszországot a külföld részéről fenyegetik. Francziaország — Írja a nevezett lap — minden módon kibékíteni igyekszik Ausztriát Olaszországgal oly szándékból, hogy e hatalmasságokkal szövetkezve, adandó alkalommal nyomást gyakoroljon Poroszországra. Ekkor talán Francziaország megujitandja kárpótlási igényeit, melyek első alkalommal vissza- utasittattak, mivel Poroszország mitsem akart átengedni saját területéből, Napóleon pedig átallotta magát az ez ügyben nem érdekelt államok birtokával kárpótoltatni. De mihelyt Poroszország ismét meghasonlik a többi Németországgal, a mellőzött követelések újólag fel fognak merülni akár oly alakban, hogy Francziaország területi kárpótlást követelend, akár pedig, hogy egy semleges német állam alkotását fogja sürgetni Franczia- és Po- ( roszország között, melynek Belgium és Svájcz példájára kirekesz- tőleg békés szerep jutna.“ Törökország. Több bécsi lap azt a hirt hozza, hogy a Porta összeesküvést födözött fel, mely az egész Balkan-szigetre és Archipelagusra kiterjed, s erre nézve bizonyítékokat is terjesztett a nagyhatalmasságók elé. A nagy-görög propaganda vezetőinek székhelye Corfu; segélyezési bizottmányok Athénben, Bukurest- ben és Belgrádban vaunak. A candiaiak fölkelését állítólag szintén e propaganda szította. — A Porta, a reá nézve mindig veszélyesebbé váló nemzetiségi mozgalmakkal szemben indíttatva érzé magát, Konstantinápolyban az ostromállapotot léptetni életbe. — A „Moniteur“ aug. 5-röl kelt tudósításokat közöl Candia szigetéről, melyek közelebbi felvilágosítást adnak az ottani görög lakosság közt jelentkező ingerültségről. Mintegy négy hóval ezelőtt a görögök békésen és fegyver nélkül gyűltek egybe, s a szultánhoz kérvényt intéztek, melyben bizonyos adók megszüntetéséért, az országutak, valamint az iskolai és kórodai ügy megjavításáért s végre azon mód megváltoztatásáért folyamodtak, melylyel eddig a kerületek helyhatósági tanácsa demagerontjai- nak választása eszközöltetett. A nagyvezir jul. 19-én küldte meg Ismail basa fökormányzónak a Porta válaszát, mely roszalván a lakosság eljárását, parancsolja, hogy a küldöttek gyűlése azonnal oszoljék el, mivel különben erőszakkal fogna eloszlattatni; j emlékeztet aCandiában ismételve életbe léptetett jóakaró rendszabályokra, de az eddigi adókat továbbra is fentartja. Midőn a basa e határozatot a küldöttekkel közölte, a julius 20-án Prosne- roban egybegyült központi bizottmány tagjai viszonválaszt intéztek a nagyvezirhez, melyben a zultán iránti hűségüket erősítvén, panaszkodnak, hogy sérelmeik nem orvosoltattak, névszerint a mi a törvénykezést, a vallási egyenjogosultságot, helyhatósági | választásokat és a görög nyelv használatát a törvénykezésben illeti. A főkormányzó vonakodott e viszonválaszt elfogadni, mire a bizottmány felhívást intézett a sziget keresztény lakosságához, tudatván, hogy a Porta visszautasította kérelmüket, s miután a védhatalmasságok segélye is igénybe vétetett, s a külföldi con- sulok értesittettek a dologról, a b izottmány felhívta a lakosságot, önmaga gondoskodjék érdekei és jogai védelméről. A Porta előrelátván a bekövetkező zavarokat, saját seregein kiviil még 5000 ember egyiptomi katonaságot küldött Saim basa parancsnoksága alatt Candiába, mely a keresztény tábor közelében fekvő Arme- nous falut szállta meg. A sziget helységeiben lakó törökök a hely • őrségekkel ellátott városokba menekültek, milyenek: Cance Retino és Candia. A görögök ellenben a hegyek köztgyüjték ösz- sze erejüket, hol keskeny szorosok által védett biztos állást foglaltak. A keresztények az Üdvözítő képével ékesített zászlót választották, s igen harczias szellemtől vannak áthatva. Olaszország. Az „Unita italiana“ Mazzininak egy iratát közli, melyben az az amnestia elfogadását visszautasítja. Az olasz lapok hangulata igen kedvező az Ausztriával való jó egyetértés isméti helyreállítására nézve. Oroszország. Az orosz lapok egy idő óta nagyon sajátsá- ságos húrokat pengetnek. Egy befolyásos lap, a „Holos“ a többi közt következőleg nyilatkozik a helyzetről: „Ha a szerződések érvényességének kérdését érintik, nincs okunk tagadni, hogy ezek eddig csak a papíron léteztek, hogy mindenki által megtá- madtattak és megsértettek ; az igaz, hogy sohasem Oroszország hasznára. Poroszország ezáltal legtöbbet nyert, ámbár legyőzött monarchia volt, mely csak Oroszország által tartatott fen. Austria nem bírja többé Lombardiát és Velenczét. A szárd király ezelőtt szövetségesünk, most Oroszország ellensége. Frankfurt és több német állam, melyek souverainitását az 1815-iki szerződ- sek biztosították, Poroszországhoz fognak tartozni. Francziaország e szerződéseket Antwerpen bombázása, Anglia pedig a jó- niai szigetek átengedése által sértették meg. Mindezek mellett a nyugati hatalmak megtagadják tőlünk a jogot, a Fekete tengeren flottát tartani, — oly jogot, mely most annál nagyobb becscsel bírna ránk nézve, mert a Balti tengert szemeink előtt elzárják. Ily körülmények közt csak szabad azon kérdést tenni: Megszegte-e valaha Oroszország az európai szerződéseket? Oroszország, az egyetlen európai hatalom, mely 60—70 millió lakossal bir, nem nyert semmit, és nem kapott részt a közös osztalékból. Tehát Oroszország egymaga legyen kötelezve valamennyi európai szerződést megtartani? Most azt kérdezzük: Miért maradjon az 1856-iki párisi szerződés érvényben? Megjött az ideje, a Balti tenger feletti uralommal szembeszállni, és a Fekete tengert venni szemügyre. Az 1856-iki szerződés nem szentebb az 1815-iki szer zödésnél. — A jelenségek, hogy az orosz határon cselekvésre készülnek, napról napra feltűnő módon szaporodnak. Az „A. Alig. Zeitungénak írják a lengyel határról aug. 24-ről: „A lengyel királyságban ievö orosz haderő folytonos mozgásban van, de nem azért, hogy miként félhivatalosan jelenték, Povonskinál hadgyakorlatok végett táborba szálljon, hanem hogy lassankint az ország déli és keleti határaihoz közeledjék, s ott támadásra készen várja be az eseményeket. Lengyelországban ugyanis biztosan akarják tudni, miszerint a török területen naponta várják az ottani kereszténység fellázadását, s hogy a román herczegségekben minden előkészületek megtétettek a felkeléshez való csatlakozásra. A candiai események is ez átalános összeesküvéssel állanak összefüggésben. Hogy Oroszország ily körülmények közt nem marad veszteg, az magától értetik, és ha a kísérlet sikerül, magának követelendi a nyeremény legnagyobb részét. Németország. Mint Berlinből aug. 26-ról jelentik , a Poroszország számára fizetendő hadiköltségek összege 62% millió tallérra megy föl. — Egy kir. rendelet értelmében, a hadügyminister kiszabá a szükséges intézkedéseket a gyalogsági ezredek számának 80-ról 117-re emelése iránt. A ministeri utasítás hozzáteszi, hogy a tüzérség, hadmérnökség s szekerészét ugyanazon arányban fognak növeltetni. A minister meghagyja a tábornok- s élelmezési felügyelőknek, hogy a legrövidebb határidő alatt létesítsék a végrehajtási rendszabályokat. A rendes seregnéli 37 uj gyalogezred fölállítása nem vonatkozik a kir. testörségre; ez utóbbinak hadvázai legközelebb külön rendeletek által fognak meg- kettőztetni. — Bajorország a békeszerződés értelmében 30 millió frtot 1