Eger - hetilap, 1866
1866-07-12 / 28. szám
234 túlnyomó ellenség ellen, Benedek táborszernagy jnl. 4. hajnalban Hohenmauthból 0 Felségéhez kővetkező jelentést intézett: „Több mint öt órai fényes barcz után az egész hadsereg és a szászok részben elsánczolt állásban Königgrätz előtt, a derékhad Lippánál foglalt helyet; ekkor azonban az ellenségnek sikerült Chlumban észrevétlenül erős állásba helyezkedni. Az esős idő a lőpor- füstöt a földre verte le, úgy hogy a biztos látás le- hetlenné vált. Ez által sikerült az ellenségnek Chlumnál a mi állásunk felé előnyomulni. Onnét rögtön és váratlanul oldalba lövetve, a legközelebb álló csapatok ingadozni kezdtek, s daczára minden erőfeszítésnek, a visszavonulást nem lehetett megakadályozni. A hátrálás eleinte csendes volt, később azonban annál gyorsabbá vált, minélinkább szorongatott bennünket az ellen, mig végre az egész sereg részben az Elbe hadi-hidján, részben Pardubitz felé vonult vissza. Veszteségünk most még be nem látható, de bizonyára igen jelentékeny.“ E szomorú tudósítás villámcsapásként hatott, s birodalom- szerte nagy megdöbbenést okozott; mert habár a kedvezőtlen előzmények után némi aggodalommal nézhettünk is a jövő elé, arra bizonyára senki sem gondolt, hogy egy nap alatt hadseregünk nagy része tönkretétessék. És igy történt. A vitéz osztrák sereg, mely kétségkívül szebb sorsra lett volna méltó, rendetlen futásban keresett menedéket, folytonosan űzetve az ellenség által, melynek gyilkos tüzelése alatt ezeren meg ezeren hulltak el testvéreink közül. A visszavonulás az Elbén át történt, hol egy roszul szerkesztett hajóhíd leszakadt, s állítólag 12,000 jó vitéz fűlt a hullámokba. A borzasztó csata részleteiről még csak keveset tudunk, az sem hiteles. Veszteségünket halottak, sebesültek, foglyok és vízbe fultakban némely lapok százezerre, mások 40—50,000-re teszik; mintegy 100—120 ágyú s 400 társzekér és számos anyagszer szintén az ellenség kezébe került. De a poroszok is nagyon megadták a győzelem árát. Berlinben beszélik, hogy maga a porosz trónörökös hadserege — tehát négy hadtest — 25,000 embert vesztett. Az iszonyú napon mindkét részről 2000 ágyú szórta a halált torkából. Katonáink hősi elszántsággal harczoltak, de a porosz gyútüfegyverekkel az osztrák gyalogság fegyvere ki nem állhatja a versenyt; e kürülmény volt egyik oka veszteségünknek. Ide járulták a vezényletnél elkövetett menthetlen hibák, melyek következtében Benedek tbszernagy hirszerint afővezérségtöl elmozdit- tatott, gr. Clam-Gallas hadtestparancsnok, b.i Henikstein altábornagy s a főhadiszállás törzskari főnöke és Krizmanics irodafönök pedig Ö Felsége parancsára jul. 4-én elfogatván Bécsbe vitettek, hogy ott haditörvényszék elé állíttassanak. Ezenkívül 0, Felsége Mensdorff gróf külügyminisztert és Fehérváry őrnagyot az északi hadsereg főhadiszállására küldte a katonai tényállás kinyomó zása végett. E közben (jul. 5.) a „Wiener Abendpost“ a helyzet földerítésére a következő közleményt hozta: „Az ausztriai kormány részéről már a f. hó 3-diki csata előtt megkerestetett a franczia császár, hogy Ausztria és Olaszország között fegyvernyugvást eszközölne ki, hogy ez által az Olaszországban álló ausztriai csapatoknak az északi hadsereggel való egyesülése lehetségessé tétessék. A francziák császára késznek nyilatkozott az ausztriai kormány óhajainak teljesítésére, s azon törekvésében, hogy az európai békét ismét helyreállítsa, még továbbra ment. A nélkül ugyanis, hogy ausztriai részről erre közvetlenül vagy közvetve megkerestetett volna, jó szolgálatait a Poroszország és Ausztria között létesítendő fegyvernyugvásra nézve is felajánló. A francziák császárának loyalis ajánlata Ausztria részéről elfogadtatott.“ Ugyanaz nap a párisi,, Moniteur“ jelenté, hogy Ausztria császára, miután a fegyverbecsület Olaszországban meg van óva, átengedi Velenczét a francziák császárjának, s elfogadja ennek közbenjárását a béke helyreállítására. A nevezett lap hozzáteszi, hogy Napoleon sietett e felszólításnak megfelelni, s azonnal a porosz királyhoz fordult, hogy a fegyverszünetet létesítse. A fegyverszünet még nem köttetett meg, de az alkudozások egyrészről Francziaország másrészről Porosz- és Olaszország közt folyamatban vannak. Hogy a fegyverszünet létre fog jőni, azon annál kevésbbé lehet kételkedni, mert Napoleon császár, mint Párisból jul. 9-ről távirják, el van határozva, közvetítő jaT A li c Z A. J*Egy ócska temetőben. Az eget, a síkot innen is belátni — De, bámulni való biz itt nem igen van: Bedőlt garád, egy-egy madár a bokorban. Varjú sereg bírja a fáknak tetejét, Károgva ül rajta, riadva megy odébb. Elszórva itt-ott kis darab fák hevernek — Jó száraz lenne már . . . csodálkozom rajta, Szomszéd oláhczigány hogy még el nem hordta. — Tudja talán : minden darab hogy esett el, És nem mer tüzelni temetőkereszttel. Elég a rá, hogy itt bántatlanul vannak. Kíméli e puszta telket minden ember, Csakúgy mer járni itt fojtott lélekzettel-----M ert ha zöld, virágos pázsit van is rajta, Érzi, hogy itten bús enyészet a gazda. Közel az árokhoz eke jár a földben, Egykedvűen ballag a gazda utána. Miről gondolkodik? ki foghatná rája? Lehet, — azt gondolja nyomán az ekének: Földből lettem, és majd ismét abba térek. És a vetőmaggal hogy megy a szántáson, Ki tudja, hogy nem azt gondolja-e épen: Megrothad a mag itt; de nem vesz végkép el. Borozdából kikel a bevetett élet, Sírjából föltámad az álmodó élet. Legalább nekem úgy tűnik fel ez a kép — Nem csoda, hisz ócska temetőben járok, Termő mező, sír közt nincs itt csak egy árok. S mesterséggel volna — hiszem — föllelhető: Voltakép melyik hely nem volt már temető. Gondolkodom — és azt hiszem, bölcsen teszem. Temetőben — ócska, vagy uj benn a holmi, Azt gondolom, mindig van min gondolkodni, Legyen valaki szép, ifjú, csúnya, vagy vén, Szerencsétlen, vagy oly nagyon boldog, mint én . . Mert ilyen az élet! kaczagunk, könyezünk. Igaz, hogy némely úgyis sir mások helyett, De nem tesz semmit, a meg helyette nevet. — Ha pöffeszkedik az ostoba nagy dölyffel, De a tudós annál szerényebben bölcsei. Ragyogó palaták fénysugárban úsznak? Irigyeltek arcza mint csillag sugárzik? De homályban a nép édesdeden alszik. — S kunyhóban is van kivilágított éjfél, Tudniillik mikor virrasztuak betegnél! Emitt keresik az örömet zajongva — S amott, csendességben a béke galambja,
