Eger - hetilap, 1866

1866-06-28 / 26. szám

218 biztos állásukból maguk után csalják, s ekkép erejök szétforg á_ csolását idézendik elő. Mindkét reményükben csalatkoztak, s kénytelenek lőnek hadi tervüket megváltoztatni, miért is a meg­szállt német államokat többnyire odahagyván, gyorsan délnek Porosz-Szilézia felé kezdtek húzódni, és a hadizenet átadása utáni napon osztrák területre törtek be, mintáz alább, „A harcz­térről“ czimü rovatunkban közlőit táviratokból kitűnik. • Az olasz hadizenetet Lamarmora tábornok Cremonából jun. 20-án küldte meg Albrecht főherczeghez, mint a déli cs. k. hadsereg főparancsnokához. Ezen az olasz kormány eljárását jellemző hadizenet tartalma következő: Az osztrák császár­ság századok óta föoka Olaszország felosztásának és erkölcsi valamint anyagi sérveinek. Ma a nemzet constituálva van; Auszt­ria félreismeri azt, midőn továbbra is elnyomja legnemesebb tar­tományunkat, s abból nagy tábort csinál, hogy birtokállapotunkat veszélyeztesse. A hatalmasságok tanácsai eredmény nélkül ma­radtak. Elkerülhetlen volt, hogy Olaszország és Ausztria az első európai bonyodalomnál egymással szemben találják magukat. Az indítványok s egyezmények visszautasítása tanusitá Ausztria el­lenséges szándéklatait. Egész Olaszország feltámadt, s ez oka, a miért a király, az olasz terület őre és védőié, hadat izén az oszt­rák császárságnak. Az ellenségeskedés három nap múlva kezde­tik meg, kivéve, ha talán e határidő el nem fogadtatnék, mely esetben Lamarmora felkéri a főherczeget, hogy őt erről tudósítsa. E szerint az olaszok minden bajának az osztrák császár­ság az oka! Jellemző, hogy Lamarmora Velenczéről, mintáz olasz királyság tartományáról szól. Sajnáljuk, hogy aziránt is fölvilágositást nem adott, hogy mikor szerezte meg s mióta birja Viktor Emánuel király Velenczét, mert eddig úgy tudtuk, hogy ezen tartomány a bécsi congressus óta az osztrák birodalomhoz tartozott, s azelőtt sem volt sem Piemonté, sem az olasz király­ságé, mely csak 1859-ben keletkezett. Hasonló szellem lengi át Viktor Emánuel király manifestu- mát népeihez. Ebben is természetesen Ausztria vádoltatik, hogy ő volt a kihívó fél, hogy Olaszország biztonságát fenyegette, hogy a béke iránti alkudozásokat visszautasította, mi bizonysága an­nak, hogy nem viseltetik bizalommal ügyének igazsága iránt! Olaszország ennélfogva kénytelen volt, szintén fegyvert ragadni. Igen szépe manifesztumtól, hogy őszintén megvallja, miszerint az olasz kormány 1859. óta azon volt, hogy a birodalmat tengeren és szárazon erősítse, „várva a kedvező alkalmat Ve- lencze függetlenségének létesítésére.“ E kedvező alkalom az osztrák porosz viszályban bekövetkezett. És igy a manifestum maga bevallja, hogy Olaszország nem azért fegy­verkezett, mert Ausztria által fenyegetve volt, hanem mert a hét óv óta folyvást várt kedvező alkalmat Velencze elfoglalására, mi a fegyverkezés egyedüli czélja, végre elérkezettnek hitte. Feltűnt, hogy a manifesztum egy szóval sem említi a Porosz- országgali szövetséget; nyilván szégyenlette Viktor Emánuel király népe előtt bevallani, hogy oly kormánynyal árul egy gyékényen, mely azáltal vált híressé Európában, hogy a szabadságot otthon zsarnokul lábbal tapodja. De másrészt Poroszország is szégyelni látszik, hogy a forradalommal kezet fogott, miért Berlinben is hallgatnak e szövetségről, nem érzik magukat hivatva, azzal fen- hangon dicsekedni. Az olasz király nemcsak Ausztriának, hanem még külön Bajorországnak is hadat izent, ennek azon nyilatkozata folytán, hogy Poroszország ellen Ausztriával együtt föllép. Hogy a többi német államiknak, melyek hasonlag nyilatkoztak, miért nem kül­dött szintén hadizenetet, azt ö tudja. Egyébiránt erre nem is volt szükség, miután az olasz önkéntesek Dél-Tirolban a német terü­letet megsértették, mi a Bundra nézve hadesetet képez Olaszor­szág irányában. _________ A harcztérről. Dél. Az olasz hadsereg jun 23-án a Mincio folyón átlépett, s másnap véres csata vivatott, mely az osztrá­kokra nézve győzelemmel végződött. E csatáról Albrecht főherczeg ö fensége következő jelentést tett a császár Ö Felségéhez: Zerbara, jun. 24. éjjel. Az osztrák hadsereg ma elő nyomul­ván a Mincio felé, Viktor Emánuel király seregének egyes részei által megtámadtatott; Monteventot s végre 5 óra után Custozzát is rohammal vettük be; itt a császári hadsereg több ágyút zsák­mányolt, és sok olaszt ejtett foglyul. A császári hadsereg rendkí­vül kitartólag és vitézül harczolt. — A király a Mincio-hadsereg mind a három hadtestével s a tartalék-lovassággal Albaredo felé vonult volt, azt vélvén, hogy az osztrákok az Etsch folyó mögött vannak. — Amadé hg. és sok olasz tábornok meg­sebesült. — Úgy látszik, hogy az ellenség valamennyi csapa­tát tüzbe vitte. Második hadijelentés: Zerbale, osztrák főhadiszállás. A császári hadak az ellenséget heves csata után minden ponton visszanyomták, nem jelentékeny veszteségek nélkül. Custozza rohammal vétetett be, sott 2000 olasz fogatott el. A csapatokat a legjobb szellem lengi át. Harmadik hadijelentés: A Garda-tón levő osztrák flotilla 6 ágyunaszáddal lövette az ellenség ágyutelepét, s a Gardató lom­bardiai partján állott olasz önkénteseket, a nélkül, hogy veszte­séget szenvedett volna. £) Az ellenség (Cialdini parancsnoksága alatt) e hó 23-án je­lentékeny haderővel a Pó folyót Polesellatól lefelé több ponton átlépte. A császári elöhad ellenállás nélkül húzódott vissza. A mantuai helyőrség a figyelő olasz csapatok ellen kiroha­nást intézett, ezeket a curtatonei vonalon át visszaüzte és sokakat foglyul ejtett. A negyedik, legújabb hadijelentés szerint, az ellenség jun. 24-én este visszahúzódott a Mincion túlra. Hadseregünk győzelme a custozzai csatában teljes volt. A cs. hadsereg a legjobb hely­zetben van, s kész újabb ütközetekre. A „P. Ll.“-nak távirják, hogy a csata a Mincionál f. hó 25-én megújult. A dél-tiroli határszélen az előőrsök jun. 25-én éjjel egy el­lenséges hadosztály által riasztattak föl; egy féldandár állván az ellenségből a határon, ezt át is lépték. Észak. A poroszoknak a megszállt német államokbani gaz­dálkodásáról oly hírek érkeznek, melyek ha valósulnak, akkor az összes népjogi és erkölcsi törvényeknek botrányosabb megszegé­sét alig lehet az újkor történetében találni. Különösen áll ez Szászországot illetőleg, hol postákat fosztanak ki, magánosoknak szóló pénzküldeményeket erőszakosan elvesznek,avasuti pénztára­kat kirabolják, a távirdai készleteket elviszik, adókat vetettek ki, Hernhutban pedig 36,000 szivart requiráltak sat. A szász vas­úti személyzetet minden habozás nélkül elmozdították, s helyü­ket magukkal hozott poroszokkal töltötték be. Mindenütt, hova bevonultak, rögtön a porosz czimert tűzték föl, s porosz biztoso­kat helyeztek be ideiglenes hatóságokul. Már a postakocsik ki­rablásával sem elégesznek meg, hanem a kiürített kocsit rögtön elárverezik, s a kocsisokat besorozzák. De mindezeket fölülmúlja az, hogy a szász fegyverfogható férfiakat 18 évtől 36 évig erő­szakosan besorozzák, s Poroszországba viszik. Hiteles közlések sze­rint a szász fiatalság tömegesen vándorol Csehországba, hogy a besoroztatás elöl meneküljön. És mindezt a porosz király rendes, czivilizált és fegyelmezett csapatjai teszik ! A háború most már Ausztria és Poroszország közt is meg­kezdetett. A poroszok jun. 22-én éjjel Oderbergnél osztrák terü­letre léptek, s másnap Schluckenautés Rumburgot elfoglalták; 1 24-én pedig megszállották Kamenitzot, Reichenberget és más

Next

/
Thumbnails
Contents