Eger - hetilap, 1866

1866-06-07 / 23. szám

197 k niszteriumba, s a közmunka-ügyi tárczát vette át. Stourdza eddi­gi miniszter Hohenzollern herczeg titkárává neveztetett ki. Törökország nem fogja megszállni a Dunafejedelemségeket, miután az errei felhatalmazást tőle a párisi conferentia megta­gadta ; ellenben Moldvának az oroszok általi megszállása igen valószínű. Tanácsadás a május 24-iki fagy által szenvedett sző­lőtőkék metszése körüli eljárást illetőleg. A múlt napokban közbejött fagy a szőlőtön vagy az egész ideji növényzetet elrontotta, vagy a hajtásokat csak felső részben s úgy fagyasztotta el, miszerint azok alsó részén egy vagy több íz s ezek rtigyei épen maradtak. Első esetben be kell várni, mig a tő uj hajtásokat hoz elő az alvó rügyekből, melyek a felületen elszórva lappangnak. A mint ezek megjelennek, akkor a tövön nem csak az elfagyott hajtások romjait kell leszedni, hanem az uj hajtások közül is — a legerősebbnek mutatkozó kettőt, legfeljebb hármat kivéve — a többit késsel leszedni s eltávolítani azon czélból, hogy azok még őszig lehető erőre vergődhessenek, és legalább alsó részükön annyira megérhessenek, hogy a jövő tavaszon egy-két szemre metszve, gyümölcsöt is hozni képesek legyenek. Ha ezen műtét elhanyagoltatik, csak a véletlenre marad bízva, hogy némely uj hajtás annyira megnőjön, s érettségre ver­gődjék, miszerint rendes venyigét képezvén, a telet is sérülés nélkül kiállhassa; mivel a már úgyis meggyengült tőnek ereje a helyett, hogy egy két hajtás fölnevelésére volna öszpontosulva, — többre felosztva, kellő hathatósággal nem működhetnék. Hol pedig az idei hajtásnak csak felsőrésze van megsértve, ott szükséges, hogy a gondos és értelmes szőlész azonnal járjon közbe oly módon, hogy a mely hajtáson gyümölcs is mutatkozik, és ez nincsen megsértve, e fiirtöcskén felül egy két ízzel met­szessék el az elfagyott hajtás ; ha pedig a mutatkozó gyümölcs is meg van csipve, mi a fonnyadt s barnás külsőről látható, vagy olyan épen nem jön elő, akkor azon hajtást éles késsel akképen kell lemetszeni, hogy az idei rügyek közül — alulról számítva csak e g y, ha pedig a hajtás erős vala, legfeljebb kettő marad­jon meg. A metszés a rügyön felül minél távolabb tétessék, ne­hogy a következő beszáradás magát a rügyet is érhesse. E rügyek csakhamar megindulnak, s ha egyébként az idő­járás kedvező, és a növést a talaj szorgalmas művelése is előse­gíti, bizton remélhető, hogy az ily hajtások őszig még annyira kiképződnek, miszerint a jövő évben meglehetősen helyreáll a szőlő, középszerűen terem is, s csak ily módon tétetik lehetővé, a borzasztó csapásnak következményeit, melyek különben több évre szoktak terjedni, tetemes részben elhárítani. Az orsz. magyar gazdasági egyesület igazgató választmánya. Kacsaközi levél. Eger, junius 3. T. szerkesztő ur! Különös örömemre szolgál jelenthetni, hogy a kacsaközi levelet ezúttal nem én irom, vagyis úgy akar­tam mondani, hogy nem Kacsaközi Írja, hanem az én alulirt cse kélységem. Ugyanis Kacsaközi, a tiszteletre méltó gentleman, pár hétre bölényvadászatra rándult, mint ez az amerikai újságírók­nál szokás, de nem tett úgy, mint ezek, t. i. hogy visszatértökig a lapot felfüggesztik, hanem engem csípett nyakon, hogy mig öt ismét visszahozza az igaz kenyér, helyettesiteni ne terheltessem. Az erre vonatkozó meghatalmazványt van szerencsém •/. alatt eredetiben ide mellékelni. Minthogy Kacsaközi vadászni ment, ma reggel én is va­dászni indultam, nem ugyan bölényekre, hanem „piszl höher," azaz a kacsaközi levélben fölhasználandó tárgyakra. Legelőször is a város udvarába kukkantottam be, minthogy a város különös díszére szolgáló deszkakerítés kapuja épen nyitva volt. E nagy terjedelmű udvaron, mely képzelem, mily roppant hasznot hajt a városnak, egy feketesárgára festett faköpenyegalias stázsaháztünt mindenekelőtt szemembe, mely loyalis érzelmeinkről kétségbevon- hatlan bizonyságot tesz. Kár, hogy ki nem állítják a kapu elé, lehet, hogy folytonos látása a kibékülés nagy müvét elősegítené, mig igy nem egyéb, mint véka alá rejtett mécsvilág, mely csak jó magának pislog. Különben nagyon szeretném tudni, mi czélból tartogatja a város ezt a disponibilis faköpenyeget, talán bizonyos eshetőségekre takarózni akar vele? Akkor jó volna üveg alá tenni, mert az idő viszontagságai nagyon meg találják viselni. — j Van a város udvarán még sok más igen érdekes látnivaló is, de I ezekről hallgatok, mert hallgatni arany, az aranynak pedig most nagy az agiója. Utam a szoborhidon vitt keresztül. Itt is megállapodtam egy pillanatra, hogy a hídon álló füstös, csonka szobrokat meg­bámuljam, mert Phidias műveibe fülig szerelmes vagyok. Szeret­tem volna töltik megkérdezni, hol bénultak meg ily csúful: Solfe- rinonál-e, vagy Magentánál, vagy épen dr. Balassa műtő eszközei alatt? de ők nem tudnak magyarul, én pedig nem értek szerecse- nül. Jó lenne nyakukba tarisznyát akasztani, az arra járók bizo­nyára raknának bele annyi alamizsnát, hogy belőle kijavithatnók béna tagjaikat, a maradékból pedig őrt állíthatnának oda, hogy a czigányasszonyok meszelöiket ne próbálgassák e szobrok arczain. Fölmentem a várba. Itt két turbános török bukkant szemem elé. Hirtelen azt hittem, hogy azok közül valók e jámbor miizül- mánok, kiket Dobó jó vitézei küldtek Mahomed paradicsomába; de a nagy füstfelleg, melyet csibukjaikból eregettek, csakhamar meggyőzött, hogy valóságos húsból és vérből való törökök állnak előttem, s hogy aggályom utolsó szikráját is elenyésztessék, szí­vesek voltak tőlem alamizsnát kérni. Valóban kedves emberek ezek az igazhitű miimüzmánok. Evenkint elzarándokolnak hoz­zánk messze országból, régi dicsőségök színhelyét megszemlélni, s csibukozva alamizsnát kéregetni. Mily gyönyörűséges dolog lenne, ha a mi koldusaink is eltanulnák tőlük e patriarchalis kol­dulási módot, s egy szép reggel imádság helyett ájtatosan csibu­kozva követelnék tőlünk az irgalom hatosait. Pedig ez épen nem lehetetlen, mert a példa vonz. Két hosszú órai kószálás után boszusággal tértem vissza a kéraszemléről főhadiszállásomra, mert azon szomorú tapasztalás­ra s meggyőződésre jutottam, hogy városunkban most minden rendén van, megrónivalót a legerősebb nagyitó-iivegen sem le­hetne fölfedezni; legfölebb a vásári bódékat ránthatnám még elő, de minek hányjak a falra borsót? nem fog már azokon sem az eső, sem a hó, sem a szidás, sem jó szó. *) Ha igy megy a do­log, a hogy megindult, a kacsaközi levelek írója bátran felcsap­hat krumplicsöszuek, mert igy ugyan meg nem él „hótyig.“ Az egész kémszemlének csupán az a practicus eredménye volt, hogy csizmámat a por egy ujjnyi vastagon belepte. Ahápor! Fogtam mégis egy tárgyat csizmám segélyével, melyről irhatok. Hajdanában, pesti ujdondászkoromban — mert „En is voltam va­laha szép asszonynak kocsisa,“ — évenkint legalább kétszer ex offo derekasan leszidtam a pesti port, hitelesen kimutatván, hogy nincs annak párja a világon, még a Saharán sem. Azonban mi­óta az egri port van szerencsém színi és nyelni, sokszor vertem a mea culpát azon igazságtalanségért, melyet a pesti por ellen örö­kös zsémbeskedésemmel elkövettem, mert valóban, ez csak kis Mis­ka az egrihez képest. A pesti port, ha véletlenül tubákká válnék, V... n bácsi egy év alatt felszippanthatná, a nélkül, hogy duplapor- tióra kellene magát fognia; de az egri port nagy Fridrik vala­mennyi nagyorru némettel együtt sem tudná Ítéletnapig is feltu- bákolni. Egerben mondta azt a palócz fiának, midőn ez egy ágacskával a földön kotorászott: „Ne poroó avvó a góavóa!“ (Ne porolj avval a galylyal). — A nagy bajt még csak az teszi némileg elviselhetővé, hogy minden szépért lángoló hölgye­ink a közjó tekintetéből csúszómászó ruhát viselnek, s azzal ut- czáinkat időnkint végig söpörni kegyeskednek. Igaz, hogy az ily fajta söprűk kissé patikaáruak, de midőn a közjó forog szóban, nem szabad minden kiadandó rongyos krajczárt előbb a fogunk­hoz vernünk. Azt hiszem tehát, hogy városunk összes férfiainak érzelmeit tolmácsolom, midőn hölgyeinknek e nemes föláldozá­sukért ezennel nyilvánosan hálás elismerést és szerelemforró kö­szönetét szavazok. Úgy ni! Most már mindent elírtam Kacsaközi orra elől, majd meglátom, mi irnivalót talál még Egerben, ha a bölény va­dászatról visszaérkezik? Egyébiránt az igazat megvallva, e levél összetákolása úgy megizzasztotta még a zsebórámat is, hogy cseppet sem vágyom a dicsőségre, Kacsaközi barátom igáját ez életben még egyszer nyakamba venni; miért is ezennel hivatalosan felszólítom, hegy hagyja ott az egész bölényvadászatot, mint sz. Pál az oláhokat, s lóhalálban siessen vissza székhelyére, ellenkező esetben, t. i. ha ezen közkívánatomnak engedni nem akarna, kénytelen len­nék, öt currentáltatni. Euczaközi. *) Ne bántsa ön azokat a Mélákat ; ka annyira üldözzük őket, még- bejö- nek a belvárosba, kettő már úgyis megindult közülök, s majd a nagy templo­mig vonult. S z e r k.

Next

/
Thumbnails
Contents