Eger - hetilap, 1866
1866-05-31 / 22. szám
189 kitűnő bizonyítékául szolgáit azon élénk érdekeltségnek, uieiylyel a részvényesek, az ezeu intézetünkre nézve oly jelentékeny fontossággal biró választási ügy iránt viseltetnek. Továbbá, miután a titkos szavazás olyképen határoztatott el, hogy minden választásra jogosított., a részvényes tagok egy nyomtatott névjegyzéket kapván, abban a választandókat az elészabott módon megjelöli, a szavazatok összeszedésére egy 12 tagból álló küldött ség neveztetett ki Alexy M. elnöklete alatt, mely munkálatát f. hó 29-én, a mely napig a szavazási ivek be adathattak, befejezvén, a szavazás eredményének kijelentésére f. hó 30. délelőtti 11 órára közgyűlés egybehivása határoztatott. Az eme közgyűlésben constatirozott választási eredmény következő. A kiadott 162 szavazati Ívből beadatott 157, melyek szerint: Elnökül választatott: Babies István 127, alelnökül Alexy Mihály 129 szavazattal. Választmányi tagok lettek: Martonffi Károly 156, Wolf Károly 156, Martonffi Lajos 155, Krammer 155, Juhász János 154, Ringelhan 154, Lib Károly 154, Mészáros Istváu 152, Isaak László 152, Galambos Fiilöp 150, Fiilöp József 149, Otterhalik 148, Knézsik 147, Schafner József 147, Csór Gáspár 146, Kürti Ferencz 146, Sir Antal 146, Úri József 146, Korponay József 145, Bozsik János 142, Lipkos Gy. 140, Pók György 137. Hanák Sándor 135, Lejtényi Ferencz 132, Remenyik Ferencz 132, Ürményi Antal, 132 Támár József 130, Hebrony János 130, Vavrik Béla 126, Rakovszky Andor 124, Szuhányi János 123, Csank Ferencz 115, Steinhäuser István 111, Kövér István 109, Már Ferencz 106, Schönberger 94, Rózsa Károly 93, Mahovszky Antal 84, Szatmári Királyi László 81, Borbély Lajos 78 szavazattal. A választások három évre történtek. Kacsaközi levél. Eger, május 29. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy múlt heti régészeti ismertetésem közfigyelmet ébresztett, ugyanuyira, hogy egy vörös- plajbászos vármegyém-, levelem elolvasása után, azonnal útnak indult a lyceum felé, hogy saját szemeivel győződjék meg róla : igazán fü nőtt-e azon a bizonyos falon ? (Mintha én nem írnék mindig igazat.) E tény csalhatlan bizonyítéka annak a másik ténynek, t. i. hogy a t. publicum érdekeltséggel viseltetik a régészet iránt. De hogy is lehetne ez máskép? Lehet-e érdekesebb dolgot csak képzelni is, mintegy, a földből kiásott cserépdarabot, egy kővévált fakó bögrefület, melyet több századdal ezelőtt talán valami szép leány fogdosott bársonypuha, hófehér, vánkos- kövér, kicsi-piczi kacsójával, midőn azt a jó kömény magos levest főzte beteg édesapjának, vagy midőn azt a fáin keményítőt pörkölte, melylyel azt a szépen kifodrozott szoknyát ropogósitot- ta meg, mely karcsú zergetermetét volt eltakarandó!? Oh ebben végtelen sok költészet rejlik! Vagy kit ne érdekelne leguagyobb mértékben az a földből kiásott vasdarab, melyet a vasfogu rozsda annyira megemésztett már, hogy azt sem lehet róla tudni: szalonnavágó bicsak pilingája volt-e , mig élt, vagy valami kiszolgált, faczér kasza hegye ? Én részemről valóságos extasisba jövök, valahányszor ily szent ereklyéit s nagyszerű emlékeit látom a régi dicsőségnek; különösen kedvelem pedig minden régiségek közt: a régi tallérokat, régi bort és — és a szép nőket. Az „Eger“ múlt számában olvastam (mert e lapban minden hirt föl lehet találni - kivévén, a mi nincs benne), hogy Becs városát erősitik, félvén a burkustól. No ha már a több mint */a milliónyi népességű Becs is fél, akkor nekünk sem szabad hátrama- raduunk, illő, hogy mint loyalis polgárok, mi is féljünk egy kicsit, és lássunk hozzá haladék nélkül híres városunk erősítéséhez, hogy ha a szükség úgy hozza magával, legyen hova menekülnünk. Igaz, hogy szegények vagyunk, mint a templom egere, de van jó borunk, quantum satis (nőknek ezt nem szabad megérteni), ezt meg- iszszuk,és akkor — nem lesz ugyan pénzünk, de — borunk sem lesz. Egyébiránt nem is fog az erődítés oly sokba kerülni. Építési anyagunk, hála Istennek,van elég,összeszedjük azt ások mennykőkri- nolint, belőlük hatalmas bástyát építhetünk, s fölteszek a burkusok- ról annyi udvariasságot, hogy nem fogják azt megostromolni. Ha majd a vár ekkép meg lesz erősítve, s az ellenség közeledik, szép muzsikaszóval bevonulunk, a kapukat becsukjuk, pipára gyújtunk, s ha a burkus kopogat, magyaros flegmával azt kiáltjuk nekik: ottkttnn téresebb! Nem lesz nekünk rósz dolgunk ott sem. Borainkat behordjuk egy cseppig, (kivéve azt a ríkatót „amott a kukoriczában,“) hogy meg ne szomjazzunk. Burkusoknak, ha inni akarnak, ott van a melegvíz meg a patak. A czigánybandákat is mind beviszszük, hogy a nők el ne unják magukat. És ha a burkus ostromolni kezdené a várat? No csak próbálja meg a szerencséjét ilyen-olyan adta sógorja! Élnek még (s ha tehetik, uralkodnak is) a hős egri nők, e legyözhetlen és meggyőzhetlen amazonok! Hős Dobó hős unokahugai tudják még forgatni a naperny. . . akarom mondani, kardot, tudnak még czukerl .... azaz hogy köveket dobálni az ellenség fejére, forró vizet is tudnak még önteni a theá . . . vagy mit beszélek ? az ostromlókra. (Engedelmet kérek, hogy a nyelvem annyiszor megbicsaklik.) Majd végeznek ők az ellenséggel, nekünk egyéb dolgunk se lesz, mint pipázni és pitizálni, no meg a hölgyeket tánczoltatni. Tehát háromszoros „hoch !“ a legyözhetlen és meggyőzhetlen egri amazonokra! Háború esetére még egy más igen életrevaló tervem is van. Városunk jóformán egészen alá van ásva pinczékkel. E pinczé- ket lássuk el puskaporral, s ha az ellenség a várost elfoglalja, lobbantsuk fel. Mi előre szépen fölvonulhatunk az Eged hegyére, s onnan pipaszóval nézhetjük, mint repülnek föl arra a mennjmr- szág felé a burkusok, s mint kalinkóznak ismét lefelé, be nem bocsáttatván oda, hol semmi keresetök. Ajánlom e tervet a városi gazdasági bizottmány figyelmébe. Egy bábaasszony észlelete szerint, városunkban ez idén gyakran születnek ikrek. B. J. kitűnő készitményü tudománycsövével fölfedezte, hogy e körülmény oka a jelenleg uralkodó planéta befolyásában keresendő. És ez igen tormészetesnek látszik előttem, mert ez évben az uralkodó planéta a hold, ez pedig köz- tudomás szerint nagyon szereti a párasokat, hiszen a holdvilágimádó szerelmes páraknak is ö a garde-de-dame-jok. Hogy az agio oly magasra hágott; hogy Garibaldi Bismarkkal kezet fogni nem rostéit ; hogy a kiegyenlítés hazánk és Ausztria közt oly rák módjára halad ; hogy az egri semináriumi kert fala oly ferdén áll, mint a pisai torony; hogy a távirdaügy városunkban szerencsésen megbukott; és hogy az a becsületes zsidócsapláros ott a nagytemplom terrászsza alatt pinczije faláról a meszelést lekapartatta: ennek is mind bizonyosan a hold, ez a sápkóros aggsz üz az oka, ki volna más ? Sőt hogy B. J. barátunk oly alaposan érti a csillagászatot, szerény véleményem szerint, annak sem lehet más oka, mint a hold, mely néha meg is szokott fogyatkozni. Végre az idő is megemberlette magát ; múlt szombat-éjjel óta már három Ízben volt esőnk, a lég is megnyáriasodott. Csak az kár, hogy mindez akkor jött, midőn már terményeink jó részt tönkre mentek. No de azért most is örömmel üdvözöljük az időjavulást. Jő útra térni sohasem késő. És most engedjék meg nyájas és nyájnélküli olvasók, hogy szemöldeimet s homlokomat összeránczoljam, hajamat; szakállo- mat felborzazzam, mert ezúttal catoi komolysággal akarok szór lani. Legelőször is jelentem alássan, hogy a kibékülés köztünk és ama bizonyosak közt szerencsésen létrejött; már most nem tartjuk rangunk alattinak, megtapsolni derék sógorain kát. Hogyhogy? kérdi talán egyik-másik avatatlan olvasó. Hát igy ni: Egy idő óta egymást kergetik városunkban azok a világjáró Sängerek, és kávéházainkban esténkint, példátlan művészettel kornyikálnak. Folyó hó 26-án ezen univerzális civilizátorok a Széchenyi kávéházban hóbortoskodtak, nagy publicum gyönyörködtetésére. Hallottunk olyan dolgokat, minőket csak kávéházi Sangerektől lehet hallani — felnőtt férfiaknak; és tapsoltunk, és ordítoztunk szörnyű „hurráh“-kat torkunk szakadtából, pedig némelyikünk egy kukkot sem értett az egészből, — azt is roszul értette. Az üdvözölt Széchenyinek bizony bizony nagy öröme telhetett bennü nk. Már csak azt vártam, hogy mikor jelenik meg köztünk dicsöiiit szelleme valami jó szívós bottal, hogy concertestiil szétugraszszon mindnyájunkat. Azért is elővigyázat- ból kalapomat folyvást a kezemben tartottam, s szerényen az ajtó közelében vontam meg magamat, hogy mihelyt neszét veszem a veszedelemnek, egy ügyes rechts-um-kehrt-euch-hal az utcza közepén teremhessek. Gonosz sejtelmem szerencsére alaptalannak bizonyult be, s igy egész végeztig gyönyörködhettünk a hallhatatlan művészek csodaszép előadásában. Én egészen nekimelegedtem a nagy lelkesedéstől, s nem győztem kiabálni: hurrah ! . hurrah ! — huzz rá! Kacsaközi.
