Eger - hetilap, 1866
1866-01-11 / 2. szám
11 takovics Béla egri érsek ö nméltósága, melyek ma érseki székvárosa felé fognak szállíttatni. Nyugodjanak békében porai! Még egy szomorú hírt! Épen midőn e sorokat irom, hozzák a gyászhírt, hogy Farkas Imre,székes-fehérvári püspök, székhelyén ma déli 12 V» órakor szintén elköltözött az élők sorából. Áldás és béke a 78 évet élt főpap hamvaira! Volt egyszer egy király, a ki, mielőtt az örömek élvezetének adta volna magát, mindig megnézett egy képet, mely a szomorúságot ábrázolta költői felfogásban — de hagyjuk ezt. Tehát a farsangról. Ha a naptár nem mutatna is rá, itt a fővárosban mindenesetre rá lehetne ismerni a farsangra. A kirakatokban tömérdek sok álarcz, a falakon óriási plakátok, hirdetve a tánczvigalmakat, Alter és Kiss, Monaszterly és Kuzmik üvegburáiban a sok finom csipke, aranyos és nem aranyos báli főkötö, kész bálöltönyök az egészen prózai embert is figyelmeztetik, hogy nagy fontosságú idő küszöbén állunk, a melyben mindenki felejteni akarja búját. A jótékony nöegylet ma tartja első álarczos-bálját, mely, mint hiszszük, a jótékony czél tekintetéből is látogatott lesz. Az irói segély egylet gr. P e j a c a e v ic h n é, az orvosnövendékek báró Sennyeiné, a budai technikusok pedig gr. Kegle- vichné ö nagyságaikat kérték és nyerték meg bálanyákul, miből csak azt következtethetjük, hogy az idei tánczvigalma- kon a magas aristokratia is nagy mértékben képviselve lesz. A pestvárosi tanács, habár 0 Felségeik legmagasabb megérkezése még tudva nincs, már elkészité a fogadtatási pro- grammot, és legfölsöbb helybenhagyás végett már át is nyújtotta tárnok ö excelljának. Minden kétségen kívül, az udvar jelenléte, és minden hihetőség szerinti részvétele is a rendkívüliek sorába fogja emelni az idei farsangot. Volt alkalmunk már két ízben gyönyörködhetni a Hellmesberger-féle négyes vonós kamara-hangversenyekben, és mondhatjuk, hogy a gyönyörű Öszhangzat, mindenekfölöttpedig K hayl- 1 i ur kitűnő zongorajátéka mindenkit elbájolt. A nemzeti színház ügyével megint élénken foglalkozik a sajtó, 8 főkép az 0 Felsége jelenlétekor tartatott díszelőadás ku- darcza óta R a d n ó t f áy urat ugyancsak ütik — a lapok ; és mi í szerény véleményünkhez képest csak azt teszsztik hozzá, hogy ! méltán, mert e nemzeti intézetünk, s kivált eredeti drámánk csak- j ugyan mostoha apára talált Radnótfáy urban. Hirszerint gr. ! Ráday venné át újra az igazgatóságot. A színházról szólva alkalmilag nem mulaszthatjuk el meg- j emlékezni operánk szerény, de azért fényes csillagáról, a nemes - ! keblű Carina Anna kisasszonyról. Nem is említve azt, hogy j minden jótékony czélú hangversenynél készségesen hallatja gyö- j nyörü hangját, és szorgalmasan tanulja nyelvünket, operánknak ! egyik legerősebb oszlopa. A tegnap adott „Faust“-ban újólag I meggyőződtünk erről, s valóban, Carina k. a. Margitot úgy adta, a drámát oly szoros művészi cgószszó olvasztotta Gounod nehéz áriáival, hogy elragadott bennünket, kezeink önkéntelenül tap- | soltak, s önkéntelenül keletkezett szivünkben is azon óhaj: vajha az igazgatóság ez igazi csillagot ne engedné egyhamar letűnni színpadunk egéről, és még jobban méltányolná szinpadunkhozi ragaszkodását a farsangi napok alatt még a — sors is! Hollós László. Levelezés. Erdőtelek, jan. 7. 1866. Puszta-Tenk ma egy lélekemelő, egy érzékeny, megható ünnepélynek volt színhelye, melynek bár halvány rajzolatját szándékunk a nyilvánosságnak általad- ni e becses lap hasábjain. — Ugyanis, ma ment végbe ott az újonnan alapított s szervezett iskola ünnepélyes fölszentelése, — erősebb vagy gyengébb világításban feltüntetve, a körülmények leírásával s az indokok magyarázatával kifejtve összefoglalja; mit például, a mily röviden, oly alkalmasan és mesterileg végez a szigetvári ostrom leírása, mintegy a végcatastropha bekövetkezése előtt. Azután következik az ostrom elbeszélése, minden mozzanatának a mily körülményes, oly érdekes ismertetésével. Páratlan szép, s nem kevésbbé gondos részletes leírás. Végre még egyszer egy önálló nagy képben állítja elő hősét, élete s jelleme minden főbb vonásai összeszedésével, mi által alakja mintegy önálló nagyszerű szobor lép már elénk, a hős legméltóbb emlékét képezve. Meglepőn érdekes részletek merülnek föl e közt az egész munkán át ismét, minők például a magyar várőrségi hadak jellemzése, a magyar mód szerinti várerödités leírása, a török hadak ismertetése sat. De a mélyebben tanulmányozó a leírásnak ezen mintegy a felületen fekvő szépségein és érdekes részletein túl is felismerendi a műben azon mélyebb tudományos irányt, mely az egésznek alapját, s ezzel külső egységét is képezi. A mint ugyanis hazánk ezen feudális korszaka főurainak szereplését tárgyalja, mintegy folytonos példában magyarázza ismét az egész történetünkön át oly kitünően szerepelt olygarcháinknak, főurainknak az ország-, a nemzet- és fejedelemhezi sajátos viszonyát. És valóban alig van történetünknek ennél egy-egy nehezebben megérthető oldala. Mint azon közkatona, ki a hadban csak a vezényszó után indul, s mozog előre vagy hatra, a nélkül, hogy a hadmüködés sajátlagi czélját és tervezetét értené; úgy van az gyakran történelmünk olvasásánál is, midőn minduntalan csak nagyjaink párttusáiról hallunk, mit sem látva mást a felületen, mint személyes indokokból és magánérdekekből eredt versengést és vetélkedést, pártoskodást és visszavonást. Holott, mint szerzőnk egész története egyre figyelmeztetett, többnyire mélyebb, behatóbb állami és társadalmi indokok, s azért egész korszakokon és nemzetségeken át tartó pártok szülték ezen olygarcbiai nagy küzdelmeket s folytonos villongásokat, melyekben gyakran az akkori öszsze8 köz- s államjogi kérdések tükröződtek és döntettek el. De ezenfelül is még a legmesteribb és mondhatnók, ha mindjárt ellenmondásnak látszik is, egyszersmind a leggyengébb oldala szerzőnk müvének, mint történeti műnek, azon indokolása, melylye! a történeti pragmatismus fonalát szőve, gyakran valóban remekel. E nélkül sokszor nem volna képes az olvasó sem azon korszaknak a maitól eltérő nézetét s állapotait megérteni, sem a szereplő egyéniségek czéljait és cselekvését megfejteni, vagy csak nem volna képes azon magasb s általánosabb szempontból tekinteni, mely az eseményeknek közérdeket nyújt. Ezen indokolás ugyan sajátlag az oknyomozó törté nelem rendes feladata volna. Csakhogy nagy a különbség a régi, eddigi, s a mai, újabb oknyomozó történelmi iskola közt. Mig az, az adatok, a történetkútfők szövegéből s legfölebb a találkozó külső körülményekből igyekszik magyarázni az eseményeket; ez, az intézmények, a kor és személyek szelleméből s mintegy a benső indokokból lélektanilag törekszik azokat megfejteni. Mégis úgy vélnök, amaz : a szárazabb, ügyetlenebb, hiányosabb közelebb áll az egyszerű történeti igazsághoz; emez: ha ügyesebb, kisegitőbb, és szellemdúsabb is, inkább a dráma, mintsem a história, inkább a szépiró és physeholog, mintsem a történetiró feladata. Szerzőnk is, mint az újabb oknyomozó történelmi iskola tanítványa, a mint a szereplő személyeket ecseteli, tetteiket s az eseményeket motiválja, úgy mély és szellemdús indokolásaival meglepő eredményeket, mély eszméket fejt ki; de a mint ezek által sokszor magával elragad, úgy maga is elragadtatva egy-egy
