Eger - hetilap, 1865
1865-03-02 / 9. szám
72 czolni tudtak. Fölöttük könyeziink, kik, miként a tengeri vészben elmerült hajó egyes töredékei, itt-ott tűnnek fel az élet tengerén, kik élnek és mégis halottak. Az ö sírjuk akkor nyilt meg, mikor ők megszűntek sír lenni, — sírjuk kész, de nem a háboritlan nyugalom ölével kínálkozó, hanem a tetszholtakéhoz hasonlító legborzasztóbb, legkínosabb érzéssel: birni az életről öntudattal, s nem bontakozhatni ki a sírból, nem vehetni csak egy szabad lélekze- tet. A reménysugár, mely annyi győzelem fényéből lövelt, s egy szabad jövőre világított, most megtört, s a kétség- beesés tengerébe vész, talán örökre! — s elmondhatják Jóbbal: mint a kitépett fáét, elvették reményünket! E nép családfája is, mely sok éven a szabadság földébe gyökerezve, e hős nép vérével növelve, családjainak zaklatott, de mindig dicsőén megvédett, s annál édesebb nyughelyei adott; most gyökerestől kiforgatva, a boszú máglya- tüzén elégettetik. s az elhurezolt hősök néma keserve, az ártatlan nők és gyermekek jajveszéklése tölti be a léget.—~ Nagy télben az anyaföld fagyos kebléről leszorult madár fölkeresheti megszokott fájának éktelen gályát, föl kis népe egykori fészkét; e vitéz faj családi tűzhelyétől kiszorítva, ama földben sem pihenhet, melynek minden porszemét külön diadallal megdicsőité, távol attól, idegen földön, a számkivetés penészkenyéren adja ki lelkét. — Es minő számkivetésben? Camillus a rómaiaknak, Epaminondás a thébaiaknak, Dion a syracusiaknak a számkivetést nagylel- küleg megbocsátották, Cicero a rómaiak számüzetési helyét szelídnek mondja, mert ha úgy tetszett, helyet változtathattak, — Themistocles egész Gförögországból száműzve, a persák királya által nagy gazdagsággal ajándékozta- tott meg: s a cserkeszek osztályrésze? azon hely, melyei nekik a kegyelem kimutat, azután pedig járvány és éhhalál! Hogy pedig érzelgési politikával ne vádolhassanak, a lapok tudósításait fölmelegitjük. 1864-ben mintegy 320 ezer ment Törökországba, de körülbelül J/3 részök éhségnek s járványoknak esett áldozatúl. A múlt év szept. havában Samsun városába (Kisázsia) 110 ezer ily honvesztett egyén érkezett, s ezek közűi mintegy 50 ezer halt meg, többnyire éhen, mert annyi ember számára nem volt elégséges élelmiszer. Ennyit figyelemébresztésül. (Folyt, követk.) K. A. Az ínség. Még alig múlt féléve, midőn azon roppant ínség, melyben magyar népünk csaknem elveszett, megszűnt; a Mindenható könyörült rajtunk és megáldott — tán bőséggel? nem, csak középterméssel és ennek folytán van kenyerünk, nem ugyan nagy bőségben, miután a múlt évben minden gabonakészletünk elfogyott: hanem azért mégis van, és pedig igen olcsó gabonánk, tehát olcsó kenyerünk és más élelmi czikkeink. Mi oka tehát annak, hogy mind e mellett mindenfelé csak a szükség nyomait látjuk, a panasz hangjait halljuk? a mezei gazda pénzszükségről, a mesterember munkahiányról, a birtoktalan földműves Ínségről, nyomorról panaszkodik! A mezei gazda panaszát a pénzhiányról értjük, mert nem lévén a terményeknek illő ára, kiadásait nem fedezheti, s vágyait korlátolni kénytelen; innen következik részben a mesterember panasza is, mert keveset vevén be a mezei gazda, neki munkát nem adhat; de ennek részben maga a mesterember az oka, mivel semmi figyelembe sem veszi azt, hogy most az élelem kétannyi árú volt; miután pedig ezt a mezei gazda nem adhatja meg, tehát inkább nem dolgoztat, és megelégszik ócskaságaival a csizmától a kalapig ; a mesterember pedig, ki a tavalyi Ínségben már kifogyott, henyél munka nélkül, s bár nyomorog, azért még sem enged a megszokott árakból. Ez oka a birtoktalan földműves-osztály nyomorának is, ez is csak annyi napszámot kiván most is, mint midőn a kenyér (mely csaknem egyedüli elesége) két annyinál is drágább volt, és készebb henyélni, mint olcsóbbért dolgozni, főleg, miután akadnak egyes jobbmódu s a viszonyokat nem tekintő gazdák, kik hébekorba a régi napszámokat megfizetik, a kapás pedig azt tartja, ha egyik megfizeti, fizesse meg a másik is; a gondosabb gazda pedig ezt meg nem adhatván, inkább nem dolgoztat. A baj, az ínség fő oka tehát onnan ered, hogy a megszokott árakkal senki sem akar alábbhagyni, senki sem akar eddigi jövedelméből leengedni; pedig hiába, itt az idő, le kell szállni a paripáról; a viszonyok változtak, az eddigi abnormis állapot múlni kezd, és a dolgok a régi kerékvágásba visz- szatörekszenek. Igaz, hogy közterheink nem arányúinak jövedelmeinkhez, és nemcsak szilárdul állnak, sőt emelkednek is; de hiszem, hogy eljő az idő, midőn a szükség e szilárdságot is megtörendi. Óhajtandó tehát, hogy mindenki alábbhagyjon követeléseivel; mindnyájan kenyérből élünk, és ha ez olcsóbb lett, egyéb sem tarthatja fenn magas árát; azért az évek előtt megszabott árakból okvetlen le kell engedni. Midőn néhány év előtt a búzáért 10 —12 forintot és egyéb gabonáért is aránylagos árt, a gyapjúért pedig 140 —170 ftot is kaptunk, akkor lehetett magas földbért, nagy napszámot és nagy adót fizetni, drága iparczikkeket vásárolni; de most, midőn a gabona ára félannyi sincsen, a 140 ftos gyapjú ára 80—90 ft, miként lehetne ugyanazon magas föld- és munkabért megfizetni, ugyanazon árakat az ipar- czikkekért adni, s végre ugyanazon nagy vagy még nagyobb adót fizetni? Sok iparos és egyéb munkásember örül. hogy jelen ínségben olcsón veheti kenyerét és egyéb élelmi czikkeit, és nem veszi észre, hogy Ínségének épen ez egyik fő oka. A gyárvidékeken az iparosok nyomorral küzdenek, az iparczikkekkel kereskedők naponkint bukásokat jelentenek; és mindennek nem más az oka, mint a gabona rendkívüli olcsósága miatti pénztelensége a mezei gazdának. Tegyünk egy kis számadást. Egy iparoscsaládnak például kell egy éven át 12 köböl búza, e búza árát vegyük 5 ftra; ha ő e búzát 8 fttal fizetné, tehát csak 36 fttal lenne több kiadása, mig ellenben a mezei gazda nagyobb jövedelméből százakat juttatna részére. Mert tegyük fel, hogy a mezei gazda jelenben az 5 ftos búzával fedezi adóját és termelési költségeit, de saját szükségére mi sem maradván, az iparosnak munkát nem adhat; de ha ő búzáját 8 forintért eladhatja, minden köböl búza után (adó és termelési költségei 5 ftból fedezve lévén) saját szükségére 3 ftot fordithat, tehát 100 köböl búza után 300 ftot; ennek pedig nagyobb része az iparososztály javára esnék. J J. A petroleum. Századunkban a tudomány diadalt ült, mintegy kárpótlást véve magának hajdani megvettetéseért. Nincs művelt ember széles e világon, ki a kutató ész, és észlelő vizsgálat nagyszerű eredményeit nem becsülné, legkivált a természeti erők alkalmazása körüli fölfedezéseket ne bámulná és nem méltányolná. S ez nem lehet máskép; hisz — egyebet nem is említve — a gőzerőnek alkalmazása által úgyszólván az emberek közti távolság van eltávolit- va, a szállitás nehézségei elháritva, s költségei alig számn
