Eger - hetilap, 1865
1865-02-16 / 7. szám
55 va, az összes megye lakosai több mint 2/3-dának a'szó szoros értelmében mindennapi kenyere nincs, — több mint ‘2/3-da rettegve néz jövője elébe szép hazánk ez éjszaki bérczei között lakó különben munkás, minden jó iránt fogékony marmarosi honfiak, kétharmada csüggeteg lélekkel tekint fel az égre, Istentől és jótevőktől várván nyomasztó helyzetének enyhítését. — A keresztény hit, remény legyen az éhséggel küzdő szerencsétleneké, a szeretetet pedig tanúsítsátok ti, a haza gazdagabbjai, az által, hogy valamint a hazának nem rég sújtott róna lakosait felebaráti szeretettel ápolva karoltátok fel, úgy most se vonjátok meg könyöradományaitokat e havasok szegény népeitől, kik akkor példás gyorsasággal tettleges részvétet tanúsítottak szenvedő testvéreik iránt, nyújtsátok filléreiteket a szenvedő emberiségnek, siessetek filléreitekkel a fenyegető vész terjedését gátolni, hogy a felebaráti szeretet és részvét által megmentett havasi testvéreitek ezerei a vész elmúltával egyhangúlag kiálthassák az Eg Urának: Áldd meg Isten kedves hazánk nemeskeblü adakozóit! A könyöradományok minden nemeit kéri az alant írott megyei inségi bizottmány a nagyméltóságu magyar kir. helytartótanácshoz, vagy közvetlen ide, Marmaros- megye székhelyére, Szigetre, a megye közönségéhez intézve, elszállítani. Sziget, jan. 20. 1865. Marmarosmegye inségi bizottmánya.*) *) Lapunk szerkesztősége is szívesen fogad el e czélra kö- nyöradományokat. Szerk. < T A II Megőrizte, mint Serédy aram Kassát. ’) — Történeti beszély. — I. 1536-ban vagyunk; azon korban, melyből annyi gyászos esemény van feljegyezve történetünk lapjaira; midőn a koronáért villogott a kard, és folyt a vér ; midőn a nemzet mérlege megállapodás nélkül ingott ide s tova; midőn egy kamizarzi2) szellem- ériás lobogtatta a zászlót, bámulandó erővel küzdve az előítéletek, irigység, nagyravágyás, önérdek egész tábora ellen, s midőn szükség volt, vele. S e szellemóriás Utyeszenich Martinuzzi György, vagy, mint magát nevezni szokta, Fráter György volt. Három század tűnt le, mióta e bámulatos egyéniség, e rugó, mely nemcsak hazánkat, de közvetve nagy részét igazgatta Európának, megszűnt élni; kinek osztályrésze éltében irigység, gyűlölet volt; kit ugyanezek vittek sirba, kit ugyanezek Ítélték meg halála után, s ugyanazért méltánytalanul. Üstökös volt, melyről éltében úgy, mint halála után mindenki beszélt, azon különbséggel, hogy éltében remegve, halála után pedig, mint Aesop oroszlánán, mindenki rúgva egyet. „A kortársak nem mindig igazságosak a világ nagy színpadán szereplők iránt“ —• mondja egy tudós történész.3) Kortársai Ítélték öt is el, azok mondottak fölötte kárhoztató Ítéletet. Három század múlt el azóta, s még most sem vagyunk képesek, kimerítő igazságszolgáltatást nyújtani e nagy férfiú szellemének, melyen kortársainak megbélyegző ítélete nagyon is érezhető nyomokat hagyott. * * * Ez említett zavarteljes időkben Nagyváradnak nem csekély szerep jutott. Azon termekben, melyeket Mátyás, a nagy király annyi gonddal, annyi költséggel ékesített föl; melyeket a nemzet örökbecsű emlékeivel rakott tele, újólag egy koronás fő ütötte föl tanyáját, még pedig állandóan. S e koronás fő Szapolyai János volt. Természetesen oldalánál találjuk a mindenek lelkét, a ta- nácskozmányok vezetőjét, János érdekeinek szellemi rugóját, Fráter Györgyöt is. Ha e sajátságos egyént tekintjük, kiben nagyravágyás, hatalomszeretet, zsarnoki hajlam, nyerseség, fondorkodás párosulva volt a hazaszeretettel, nem tudjuk, bámuljunk-e, rettegjünk e e szellemóriás alakja előtt. Nagyra, elsőségre vágyásával — mint ’) Forrás : Hatvani Mihály Történeti zsebkönyve. ’) Fráter György születéshelye. *, Hatvani M. C Z A. §>egy tekintélyes történészünk mondja4) — egyensúlyban állott ha- zafisága, s ez volt amannak, ha tán nem szülője s forrása, de bizonyára föczélja és mérséklője, mely amazt árulásig korcsosulni nem engedé. Ismerve János király gyöngéit, könnyelműségét, változékony hajlamait, sohasem távozott el mellőle, sarkalta, ösztönözte, nagy- ravágyásából igyekezett belé is önteni; mint csillag ragyogott előtte a tekervényes ösvényen, melybe öt a politikai viszonyok sodorták. A nagyváradi békepontok fölött folyt épen a tárgyalás, melyek némi czikkeinek megváltoztatását sürgette Ferdinánd, Wese, lundeni érsek, a császári követ által. De a töröktől való félelem szorongatása közt szerkesztett, s a Jánosra nézve amúgy is elég áldozattal készült pontokat jobb kilátás esetében visszavonni ugyan nem, de elfogadni sem volt Fráter György szándéka; s igy János a császári követet, habár ez már három hója időzött Váradon János udvarában, folytonos Ígéretek és hitegetések közt áltatta olyannyira, hogy ez megunván a hosszas, eredmény nélküli várakozást, cselhez fordult, hogy a választ Jánostól kicsikarja, és Frangepán, egri püspök, János követe előtt kelleténél sértőbb nyilatkozatokat tön János hanyagsága ellen. Fráter György érezte, hogy most már őrajta van a sor, a visszatorlást megkezdeni. Ha valaki ez ünuepelt egyént, a nagyváradi püspököt, János király teljhatalmú miniszterét saját lakosztályában meglátogatá, egészen más fogalmakat szerezhetett magának a titkos lény di- csöségvágya felöl. Midőn a világ előtt föllépett, szeretett nagynak látszani; otthon, saját környezetében az egyszerű sajó-ládi remete volt minden dísz, minden pompa, minden feszesség nélkül. Egy egyszerű elöfüggönyös nyoszolya, feketére festett íróasztal, rajta a megváltás jelével, néhány szék, egy magas ruhatartóféle faalkotvány s egy szép rendben tartott könyvtár egészítók ki szobája bútorzatát, melyek mögött eltűnt a nagyság minden jele ; egyszerű szerzetes áll előttünk fehér szörmezében, arczán a nyájasság színezetével, ajkán a barátság mosolyával, homlokán azonban az országos gondok nehéz redőivel. Legalább igy nézett ki, midőn Csécsey Lénáid, a fiatal tályai várkapitány szobájába lépett. — Méltóságod magához rendelt, s kedves kötelességemet teljesítem, midőn méltóságod parancsára várakozom — szólt a belépő. — Igen, édes Csécsey, önnel,4mint ismert ügyességű, bátor szívű, s mindenekfölött rendületlen hűségű barátunkkal fontos köz" é) Hatvani M.