Eger - hetilap, 1865

1865-10-05 / 40. szám

334 A fennirt napon egy közel ezer lélekből álló tömeg, kik kö- 7Ött a hölgyek is szép számmal voltak képviselve, gyűlt össze a Tisza partjától pár száz lépésnyire emelkedő dombon, melyen a szilárd kövekből Ízletesen — Pesten Gerendaynál — készült és babérkoszorúkkal díszített, mintegy 5—6 ölnyi magasságú emlék- lobor (obeliszk) emelkedik. A lobor négyszögti, több lépcső felett áll, ízletes vasrácsozattal, melyet ültetvény környez, van védve, és tömörebb talapzatának északi, a Tisza felé fordított oldalán gránitba aranybetíikkel vésve e fölirat áll: Gróf Széchenyi Istvánnak A Tisza-szabályozás nagy müve Megindítójának, A hol ő maga a munkát megkezdte, Hálás emlékül Az alsó-zabolchi Tisza-szabályozó társulat MDCCCLXV. Míg déli oldalán szintén gránitba vésve Szász Károlvunk következő remek verse olvasható: Két hatalom versenge soká e róna bírásán: Emberi szorgalom, és a vizek ős eleme. Széchenyi lett biró; a Tiszát, medrébe szórttá Szózata : s a nagy tér ím szabad, és a mienk ! Mind az emlék-lobor, mind a mellette készített nagy sátor számos nemzeti lobogóval volt díszítve; ünnepies színben ragyo­gott le maga a nap is; éltető sugaraival kellemesen árasztván el az egész rónát. Nemcsak Szabolcsmegye színe, hanem az egész Tisza-vidéknek, a Kárpáthok bérczeitől le a magyar Kánaánig, a bő búzatermő Bácskáig, képviselőit láttuk itt testvé- rileg egy nagy és magasztos eszme diadalának megünneplésére egybegyülve. Az Andrássy, Szapáry, Kállay, Jármy és más ős ne­vek birtokosaitól kezdve az egyszerű földművesig minden rend és rang vala itt képviselve. Fájdalom, az ünnepély főrendezőjét, mélt. gróf Dessewtfy Emil urat egy hirtelen támadt gyengélkedés távol tartá a részvételtől; úgyszintén sajnosán nélkülöztük az ünne­pelt nagy honfi két derék fiát, kiket;részint adottszó, részint csalá­di szomorúság tartóztatott vissza. Végre elérkezett az óhajtott perez, és a beállott ünnepi csendben a mélt. püspök úr ismert érczteljes, kellemes és sokszor a megindulástól rezgő hangjával érzésteljesen és meghatólag mondá el remek fölavató beszédét. Nagy lapjaink azt bizonyára egész terjedelmében közölni fogván, megkísértem csak néhány pontját előadni. Előrebocsátván a inéit, szónok a mai ünnepély fontos voltát, és fejtegetvén annak jelentőségét , felejthetlen Széchenyink hosszas és áldásdús működését élénk színekkel raj- zolá. Áttért azután tüzetesen a megboldogultnak ama nagy esz­méjére: a „Tisza- völgyének az árvizek pusztításá­tól való megmentésére,“ és miután szivrehatón, és élethi- ven leirá a Tisza-áradások kebelrázó nyomorait, megmutató szük­ségét a segítésnek, a töltéseknek, a védgátaknak. Az e tekintet- beni kormányi és egyéb intézkedések és a bold, gróf lankadat­lan fáradozásainak szakértő ecsetelése után elöadá szónokunk, hogy épen e napon 20 éve, hogy gróf Széehenyi István (1845-ik évi szept. 27-én) Budáról, mint országfejedelmi biztos, a nagy munka megkezdésére elindult, hogy október 9-én már Tisza Dobon volt, hol a szabolcsi birtokosságot egybegyűjtve, lángszavaival, megdönthetien érveivel annyira meggyőzé a vállalat fontosságá­ról, hogy már nehány nap múlva megkezdettek az előmunkálatok, és e helyen, hol a nagy férfiúnak e szerény emléke diszlik, tette ő maga az első kapavágást. Elöadá továbbá a mélt. fölavató, hogy azóta 63 m é rfö ldnyi területen közel másfél millió hold föld van megmentve, mi mintegy 10 millió ftnyi költségbe ke­rült, melyhez a magas kormány négy millióval járult, egyéb­ként is előmozdítván e nagy horderejű és áldásos ügyet. Végeze­tül egy magasztos apotheosissal a dicsöült szelleméhez, kiről — mint mondá — nem hiheti, hogy az tőlünk mindenkorra megvált légyen, fordult, és miután érdemeit újra fölemlítvén az emlék csekély voltára utalt, elmésen beszövé, hogy mig az ó kor kirá­lyainak, nagyjainak óriási gúlákat emelt, miket azonban az alatt­valók véres verejték, és fájdalmas könyhullatások között építet­tek, ennek emlékkövét a szeretet, hála és kegyelet hordá ösz- sze. Fölhivá végül a jelenlevőket, hogy a megboldogultnak hon­fiait egyetértésre, összetartásra, a körülmények ildomos fölhasz­nálására intő, serkentő szavait megszívlelvén, a jelen válságos i ugyan, de egy szebb jövő hajnalát ígérő korunkban jól figyeljenek ama határvonalra, melyen innen maradni, de a melyen túl menni is egyaránt hazafiúi bűn volna. Ohajtá, hogy e szerény, de hálás kebellel emelt emlék századokig pillantson le a Tisza völgyének boldog és megelégedett lakóira, hogy igy beteljesedjék ünnepelt jósunk szava: „Magyarország nem volt, de lesz! Éljen a haza!“ — Ezek valának körülbelül a méltóságos szónok szavai, melyek végeztével a leirhatlan lelkesedésbe kitörő sokaság harsogó élje­neket hangoztatott mind a hazára, mind az ünnepi szónokra, azu­tán pedig száz és száz torokból meghatóan hangzott a levett fö- vegekkel elénekelt Szózat: „Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!“ Hogy ezek végeztével ős magyar szokás szerint — „fece- runt magnum áldomás“ — barátságos lakoma következett — me­lyen notabene a halászlé főszerepet játszott, de a Tisza adta ke- csegén, et consortes kivtil az erdei és mezei vadak sem hiányoz­tak, magától értetik, s hogy itt szebbnél szebb és hazafias felkö- j szöntések hosszú sora következett, szintén elgondolható; azért i befejezem soraimat azon forró óhajtással, hogy adjon Isten nem­zetünknek mostani válságos helyzetében is egy Széchenyinkhez hasonló bölcs és körültekintő vezért, kinek a Gondviselés segélye mellett sikerüljön kivinni azt, hogy nemzet és fejedelem egymást kölcsönösen megértve, jogaikat tisztelve, alkotmányunkat előbbi szilárd alapjára ismét fölépíthessék, hogy századok múlva is zenghessük: És annyi balszerencse közt — Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem — Él nemzet e hazán! Alföldy. Levelezés. Sirok, szept. 20. T. szerkesztő ur! Mióta lemúlt a parádi fürdőidény, melyet nmélt. gr. Károlyi György úr gondoskodása új sétányokkal s ladikázható tóval érdekesebbé, — a szebbnél szebb nővendégkoszorú pedig kitünüvé tön, a mátrai élet újra visszazökkent prózai kerékvágásába. De még elevenen él emlé­künkben az Annabál képe, melyen a tündéri csoportozatok s az öltözékben kiváló ízlés minden méltányos igényeket kielégíthetett j elannyira, hogy évek óta ily kedélyesen lefolyt szép tánezviga- I lomra nem emlékeznek. Azóta már a társaság egyik első rendű | tagja, a jótékonyságáról ismert gr. Waldeckné föld alatt pihen, s kedves leányának arcza, melynek mosolyát a feselö bimbó híven | jelképező, bánatba borult. A siroki egyházban Mária neve ünnepén szenteltetett föl azon szép főoltárkép, mely egyidöre Egerben letelepült, legszebb remé­nyekre jogosító S a j ó s y Alajos,akad. festészünk Ízlését és szorgal­mát egyaránt dicséri. A kifejezés hűsége, a szép szinvegyület, i de főleg az egészet átlengő vallásos szellem méltóvá teszik őt arra, hogy az egyházi festészet körében minél több megrendelés­sel tiszteljék meg. Ha az egyház dajkája volt a szépmüvészetek- nek, e pénzszük világban azoknak egyik menhelye s fentartója lesz, s az áldozattal és lelkesedéssel működő művész kétszeresen | is kiérdemli a méltányló pártolást.— A keretet Schmidt Gyula pesti . aranyozó állította ki szép csínnal s lehető jutányos árért. A képszen- telési tisztet főt. Zsideg Endre közszeretetü kér. esperes úr végző, V

Next

/
Thumbnails
Contents