Eger - hetilap, 1865
1865-09-14 / 37. szám
309 ellenben minden oppositio, mely annak útjába vettetik, a kivitelt nehezíti. Ha valaki azt mondja, hogy ő a czélban egyez a kormánynyal, csak az eszközöket nem helyesli, úgy mi arra csak azt válaszoljuk, hogy tiz eset közül ki- lenczszer nem is az buktatja meg a kormányokat, mert azok a czélra nézve az oppositióval nem egyeznek, hanem mert az eszközökre nézve térnek el egymástól. Igen, ha az alkotmányos mérleg már szilárdan állana természetes helyzetében, akkor ám vetné súlyát serpenyőjébe az oppositio; de addig, mig azt el nem értük, az ellenzék, mely a kormányt gyengíti, ama czélra is vészt hozhat, melynek az elérésén dolgozik. Ha tehát mi az oppositiót úgy tekintjük, mint az alkotmányos élet fejlődésének nélkülözhetetlen föltételét, s annak valódi éltető elemét, melyre a kormánynak magáuak legnagyobb szüksége van; másrészt azonban ki kell emelnünk, hogy lehetnek a political életben situatiok, midőn az oppositiónak legalább egy időre, el kell némulnia, s midőn egyéni meggyőződéseinket, bármi nehezen essék is az, ha azok ellentétes erőkként nyilvánulnának a kormány ellenében, magasabb szempontból egy közös czélnak, melynek elérése az erők szétága- zása által veszélyeztetve lehet, mert az a kormány és nemzet egyesült erőfeszítése által vivható csak ki, alárendelni kell. Ha egyébiránt van valaki, ki csakugyan azt hiszi, hogy ha a kormány a tíl-iki megyéket restituálja, ezen alkotmányos megyékben egy kanczellári figyelmeztető irat elegendő lett volna ellenzéki pártok alakulásának, melyek a kormány állásának nehézségeit valódi geometriai progressióban növelik vala, elejét venni; — akkor mi ennyi hitet csak bámulni tudunk, de nem osztani. Valóban igen megragadó politikai eszménykép, az alkotmányos megyei municipiumokat úgy képzelni, mint a törvények s alkotmány rettentheti en őreit s harczosait, — s mint tapintatteljes diplomatákat egy személyben, kik az egyik pillanatban jog és igazság mellett magas lelkesedéssel küzdenek, mig a másikban egy diplomata higgadtsága és rugékonyságával sikamlanak át az eléjök gördülő nehézségeken. Igaz, hogy az „alkotmányos élet az ellensúlyok theoriáján alapszik“ — de ezen ellensúlyok theoriá- jából magyarázható ki a kormányok bukása, — sőt a lefolyt szomorú 15 évi aera is, meg az is, a mi azt megelőzte ! Még csak néhány szót. Azt mindenki tudja, hogy a kormány teljes törvényes állapotot azonnal nem adhat, mert ez a jelen körülmények közt lehetetlen. Ha tehát a kormány a szoros alkotmányos formákat, melyeknek feladata a törvényes állapotok szigorú megőrzése, mellőzendőknek vélte ott, hol azok törvényen kívüli tartalom befogadására lettek volna a viszonyok parancsoló hatalma által kényszerítve, kárhoztathatja-e valaki őt e miatt? Ha beismerjük azt, hogy vannak tényleges viszonyok és állapotok, melyek a törvényes hasist nélkülözik, de melyeket respectálnunk, melyek előtt meghajolnunk kell, miért borzadnánk vissza azon formáktól, melyek egyedül alkalmasak azokat befogadni? Miért cselekednék tehát helytelenül a kormány, midőn az alkotmányos törvények által nem, csak a helyzet parancsoló szüksége által védett, s mint ilyen ideiglenes jellemű állapotnak rendkívüli, de ideiglenes formát kölcsönöz, mely az alkotmányosság teljes kellékeivel ép oly kevéssé bir, mint amaz állapot a törvényességével ? Ha eme forma valóban csak az egyedüli alkalmas a tartalomhoz, s ha eme tartalom visszautasithatatlan, úgy a formában meg nem nyugodni következetlenség. De mi azon okoskodásnak sem vagyunk képesek felfogni helyességét, mely oda megy ki, hogy az uj főispánok vagy adminisztrátorok által meghívandó hazafiak csak azon esetre vállalják el a nekik odaajánlott tisztséget , hogy ha az összes eddigi provisorium személyzete elbocsáttatik. Mert mig ezen föltételes elfogadásban con- statirozva látjuk azon elvet, hogy a magyar kormány alatti provisoriumtól szolgálatukat megtagadni nem akarják, mi marad fenn, melyre a feltétel szorítkozik? Nem az elv, hanem a személyek! Mi ez alkalommal nem feszegetjük e themát, de biztosnak tartjuk, hogy nem lesz egyetlen ogy orgánuma a magyar sajtónak, mely eme föltételt elvileg odaállítva ne kárhoztassa, mert az alkotmányos szabadságnak egyik örök postulatuma: tisztelni az egyéni meggyőződést! —k. Megyei ügyek. Székesfehérmegye főispánja, Szőgyényi-Marich László ö excja, f. hó 9-re tűzvén ki székfoglalását, az ezt megelőző napon, a megye nagyszámú értelmiségé Salamon Lajos elnöklete alatt tanácskozmányt tartott, melyen azon kérdés került szőnyegre: mily magatartást kövessen a beiktatásra meghivott s megjelent megyei közönség a székfoglalás alkalmával ? A nézetek, mint a „P. Hirnök“-nek Írják, eleinte meglehetősen szétágaztak. Találkoztak, kiket a kormány által tett amaz első lépés, t. i. csupán a főispánok kinevezése, de a megyék helyreállításának mellőzése, épen nem elégített ki ; ezek a főispáni székfoglaló.-; alkalmával ki akarták fejezni aggodalmaikat s ekképen mintegy óvásukat nyilatkoztatni ki, addig visszavonulni szándékozván a megyei közélettől, mig a megyék teljesen helyreállítva nem lesznek. Azonban a quid juris fölött diadalmaskodott a quid consilii? Ennek folytán határozatba ment, elfoglalni a kínálkozó tért, és minden oly nyilvánulatoktól tartózkodni, melyek a bonyodalmakat, a helyett hogy megoldanák, még inkább szaporítanák, s a kormány állását nehezítenék. A főispán ur f. hó 9-én érkezett meg közelfekvö jószágáról a beiktatásra, még pedig minden ünnepélyesség mellőzésével egész csendben. Reggeli 9 órakor a Szentlélek segítségül hívására a templomba vonultak, mely nem volt képes a hívők seregét befogadni. A szent mise után a menet a megyeház teremébe vonult, mely zsúfolásig megtelt a minden rendű s rangú közönséggel. Székfoglaló beszédében a főispán ur kiemelé, hogy a haza bizalommal lehet a kormány iránt; ö excja meg van győződve, hogy a nemzet s a trón közötti kiegyezkedés csupán a saetio pragma- tica alapján lehetséges, ildomos tekintetbe vévén a kor igényeit, az időközben kifejlett politikai viszonyokat, s a birodalom Lajtán túli részének uj alkotmányát; hanem hogyeczél eléressék, mindenek fölött a nemzet mérsékletére, higgadtságára, óvatosságára és áldozatkészségére van szükség. Déli 12 órakor tanácskozmány tartatott ö excjánál, mely leginkább némely megyei hivatalnak uj egyénekkel leendő s szükségessé vált betöltése kérdésével foglalkozott. Egyelőre csak a két alispánságra nézve történt megállapodás, és ennek folytán első alispánná a főispán ur hallomás szerint Horváth Lászlót, Fehérmegye hajdani tiszti főügyészét, második alispánná pedig Kenessey Kálmánt fogja legközelebb helyettesitni. A megye fiai közt az iránt is eltérő vélemény volt, vájjon vállaljanak e a megyénél már most hivatalokat? de végre e kérdésben is a quid consilii győzött, és főleg azon indok, mikép igaz ugyan, hogy a főispán helyettesíti az uj tisztviselőket, de nem *
