Eger - hetilap, 1865
1865-08-31 / 35. szám
292 sége mindenekelőtt a magyar kanczelláriát és helytartótanácsot eltörölvén, azonnal a minisztériumokat állitaná fel, akkor arra alig lehetne egyebet felelni ama német közmondásnál: „Unser Herrgott sorgt dafür, dass die Bäume nicht bis zum Himmel wachsen.“ Mert hogy „utóvégre is a munkát valahol meg kell kezdeni“ — annyi mindenki előtt világos, de hogy e munkát a magyar minisztériumok helyreállításán kellene kezdeni, az már azután mind ama nagyszámú hazafiak előtt, kik a jelen körülmények közt a munkát azzal inkább majd csak bevégzendőnek hiszik, — ha az csakugyan végére ér — kevésbbé világos, még czikkiró exposéja után is. Egy másik égető kérdés, mely a kormányt s lapokat egyenlő nagy mértékben foglalkoztatja, Erdély kérdése. Tudjuk, mily nemes politikát követett itt a Schmerling- Nádasdy-Reichenstein-féle triumvirátus; mely minden alkotmányos alapot mellőzve, tisztán a február 26-iki cen- tralísatio szempontjából indult ki, s a közjog terén valódi Augias-istállóját hozta létre, melyet a sok szennytől kitisztítani, a bölcs utódok nem irigylendő feladatává lön. A magyar koronához tartozó ezen ország közjogi állapotai tehát szintén rendezést kívánnak, — s eme fontos körülmény, mint tudjuk, egyik főoka a magyar országgyűlés megnyitása késedelmének. — Ha a szoros törvényességet veszszük kiindulási pontul, úgy Erdélynek önnálló országgyűlése nincs többé ; miután 1848-ban az unió szép'tesittetvén, követeit is már a magyar országgyűlésre küldötte. De itt is a fönnálló viszonyok természete bölcs Óvatosságot követel,.annál is inkább, mert a legfelsőbb elhatározásokra is tekintettel kell lenni, melyek a Schmerling-aera alatt az unió kérdését előtérbe vonván, arra nem kedvező fényt vetettek. A bevégzett tényeket itt, melyekkel ezredéves alkotmány helyébe tabula rasát tenni kisérlék meg, jogosultsággal ruházni fel, annyi volna, mint minden közjogi fogalmakat összezavarni, minden jogalapot széthányni. Ellenben a „summum jus“ eszméje is aligha kivihető lesz egyenlőre egész tisztaságában a „salus reipublicae“ veszélyeztetése nélkül, tekintve különösen, a fönnebb említetten kivül, az újabb időben nagyon is szándékosan j provocált nemzetiségi érzelmeket. (Tudjuk pl., hogy az oláh nemzetiség mint olyan Erdély alkotmánya szerint elismerve s képviselve az országgyűlésen nem volt.) Azért mondja a „Pesti Hírnök“ merészek és sangvinikusoknak a „Wanderer“ nézeteit, amelyek szerint ama lap megett álló ellenzék nem várna kevesebbet, mint azt, hogy az erdélyi unió már a 48-ik határozatok értelmében bevégzett ténynek tekintessék,s az erdélyországi követek már a legközelebbi országgyűlésre meghivassanak,“ hozzátévén: „mi a merev beolvasztó uniót, sem üdvösnek, sem kivihetőnek nem tartjuk, s az uniónak csak oly tág mértékét óhajtjuk és reméljük, mely a magyar korona integritá- I sát, s a magyar nemzetiség hegemóniája biztosítását kielé- gifni képes. Ezen őzéi pedig a magyar és erdélyi országgyűlésnek egy időben való független működését, s az unió törvényének valamint a 48-iki törvények államjogi összes czikke- lyeinek revisioját igényli. Azért is őszintén kimondjuk, miszerint a bécsi „Wandered“ é‘s elvrokonai épennem tesznek hasznos szolgálatot a magyar kérdésnek, tnidőn a kormányt lehetetlenségekre poussirozzák, s a könnyen fölmelegűlő közönségben teljesi.thetlen reményeket és kívánságokat gerjesztenek. Czéltalan pajzánság, a viszonyokkal biztosb ismeretben álló kormány fél fiák intézkedéseire akarni nyomást gyakorolni. — A 48-iki törvények revisiójának extra dominium kell megtörténni. Iutra dominium a revisió kivihetetlen lenne.“ Lényegre nézve osztja eme nézetet a „Debatte“ is. Korhibák. IY Önzés. Soha, talán egy században sem fejlett úgy ki az önzés, mint a mienkben.— Van most egy új neme a bölcseknek, kik minden kötelmeket kétségbevonni, fölforgatui törekszenek; az erénynek nem adják meg a méltányos tiszteletet; a lelkiismeretet csak előítéletnek tartják ; a vallás iránt közönyösek; — a dolgok ily állása mellett szlikségkép az önzés foglalja el a nemes törekvések s minden erények helyét a szívben. Mielőtt e korbibát bonczkés alá vennök, feleljünk meg e kérdésre :mi hát az önzés? Az önzés az önszeretet azon túlzott foka, melyben az ember saját személyét bálványozza; önmagával van elfoglalva, eltelve, s önmagát becsüli legjobban; szóval mindent önmagára szeret visszavezetni, még pedig oly mértékben, hogy akár egyedül álljon, akár összeköttetésben másokkal, bizonyosak lehetünk, miszerint mindenekelőtt önhasznát fogja keresni; mert uralkodó elve, érzelmei- akarata- és cselekedeteinek titkos rugója az én. Kö- videbben pedig: az önzés nem egyéb, mint önmagunk kizárólagos szeretete. Azért mondják az önzőről: hogy szive fejébe szorult. Valamint nem minden madár egyforma, úgy az önzés is több alakban tűnik föl. — Vannak, kikről kevélységtik miatt mondjuk : hogy önzők; s az önzés e neme volna még a legnemesebb, mert legalább az alsóbb rendű érdekeket képes egy magasb érdeknek — saját dicsőségének- föláldozni. — Mások pénz,- vagy nagyravágyási érdekből önzők, s az elsőknél az önzés fösvény- ségi, ezeknél pedig hatalomvágyi szenvedélylyé fajúi. Végre a gyönyörvadászati önzők azon érzéki rabok, kik, hogy élvezhessenek, kizsákmányolják önmagukat, ki a velük érintkezőket. Valóban némelyeknél az Önzés bizonyos kitanult ügyességgel Űzetik, mert mindenből ki tudják vonni a nyerhető hasznot, igy pl. megnyerik az emberek vonzalmát,holott utálatot érdemelnének; meg az ő tiszteletüket, holott csak megvetésre méltók ; megnyerik bizalmukat, holott azzal mindennap visszaélnek. — Azonban nem mindig ily ügyesen kiszámított az önzés, mert sokszor lehet az egyén természeti alkatának — a lélek és szív gyöngeségének — eredménye; azért az efféle önzés sohasem oly vétkes, mint az előbb említett. Az eseményeket figyelmesen vizsgálván, nem is kétkedhetünk, hogy korunk egyik legfőbb hibája az önzés, s ez a mily igaz, oly szomoritó lehet mindazokra, kik világ-boldogitó elvek kivitelén fáradoznak. Miért? kérdi talán a tisztelt olvasó? Azért, mert az önző vak, ellensége az erkölcsiségnek, lábbal tapodja a társadalmi kötelékeket, sőt képes megsérteni a természet által az emberi szívbe irt legszentebb érzelmeket is. Avagy tekintsük az önzőt családja körében. 0 szüleiben oly lényeket lát, kik irányában csak önként vállalt kötelmeket teljesítenek, s kik utóvégre is — tartoznak azokkal utódaiknak, mert az elődöktől ők is hasonló gondoskodásban részesülnek — később úgy kezdik tekinteni a szülőket, mint alkalmatlan felügyelőket, kik őket az ízlés és szenvedélyekben korlátozzák. Nem kételkedem, hogy a szerencsétlen önző — atyja halálos-ágyánál térdelve — nem azon atyagyilkosi reménynyel szemléli-e a betegség előhaladását: hogy nemsokára örökölni fog, s" független leend. Testvérét? úgy tekinti az önző, mint ki öt a «ülői vonzalom és az örökség egy részétől rabolja meg. — Gyermekei
