Eger - hetilap, 1865
1865-08-10 / 32. szám
268 remények egész keserűségével néz az uj korszak elé. Ezen ellenség: a februári censtralisták. Szomorú képét mutatják eme férfiak egy ferde, szűkkeblű politikának, mely önös czéljait a birodalom érdekeivel hitte azonositani. Nem a- karjuk itt a reichsrathi politikát egész kicsisége és következetlenségében, daczára azon újabb fordulatnak, melyet az utóbb venni látszott, festeni; de kérdjük, nem szomori- tó-e, midőn látjuk, hogy egy rögeszmétől mily nehéz megválni még akkor is, midőn az bennünket már-már az örvény szélére vezet! S mi egyéb mint delirium, midőn az „Ost-Deutsche-Post“ az alkotmányos kérdést csak úgy tartja correct módon megoldhatónak, ha a magyarok először követeket választanak a reichsrathba, hogy igy aztán a február 26-ika alkotmányos úton módosíttassák! Valóban épületes látni, hogy ezen urak, kik a Schmerlingféle Ver- wirkungstheoriának bűnrészesei, mert annak határozottan, mint kötelességök lett volna, soha ellene nem mondtak, sőt azt helyeselték, — hogy ezen urak, kik egy ezredéves alkotmánynyal úgy bántak, mint a gyermek a kártyaházzal. melyet az szeszélyében fölépít, és szertefúv, — hogy ezen urak, mondjuk, oly szilárdsággal ragaszkodnak egy négy éves alkotmányhoz, mely életrevalóságának eddig oly csekély jeleit adta. Áhhoz, hogy jogcontinuitásról szólhassunk, kettő kell: először jog, másodszor gyakorlat. A jog csak az önök fejében volt, mint rögeszme, a gyakorlat pedig a papiron maradt! Sokkal nagyobb örömmel, mint a Belcredi köziratát, kell azonban üdvözölnünk azon legmagasb kegyet, mely a sajtóéletnek új korszakát amnestiával nyitja meg. Örvendetes jelenség ez, mely bennünk amaz alapos reményt támasztja, hogy addig is, míg uj sajtótörvényünk a lomtárba nem tétetik, a hatóságok oly magas álláspontra helyezik magukat azok alkalmazásánál, a milyet a változott körülmények szelleme magával hoz. Nem hagyhatjuk itt említés nélkül Schmerling ő excel lentiájának toastját, melyet a bécsi egyetem ünnepélyes estebédjén tartott. — Most, midőn a végzet ő excellentiá- ját, az államminiszterségtől megválni kényszerűé, — hajdani Reichsminiszterségére gondolt, s Frankfurt és a Pál- teinplom kedves emlékeiben keresett kedélyének felvidu- lást. Mi azt hittük, s erre okunk volt, hogy mindezekről ő excellentiája rég megfeledkezett, s ha talán néha-néha fel is tűnnének emez elmosódott képek emlékében, akkor az nem történnék máskép, mint e dalba olvadva: Kit feledni vágytam, s már már elfeledtem, Oh Frankfurt, mért tűnsz fel ismét képzetemben"? Miért tűnsz fel ismét Reichsverwesereddel, Német egységeddel, Reichsminiszteriddel? De ez koránísincs igy. Ó excellentiája a német egyetemekre üritvén poharát, — a háttérben feltüntető gyönyörű coloritban a német egységet. Gyönyörű coloritban, mondjuk, mert e német egység korántsem az az 1848-iki füstbement kísérlet; hanem a hol csak a választottaknak van helyök. Már hogy kik legyenek eme választottak, azt ő excellentiája fogja Bismark úrral együttesen meghatározni. Annyi már előre is bizonyos, hogy olyan emberek, mint az az okoskodó Gneist, az a nagyszájú Waldeck, s az a mindenbe, még a financziába is belekontárkodó phy- siolog, Virchow, onnét ki lesznek zárva; ezek még a bécsi alma mater tiszteletbeli tudorságára sem érdemesek. — Valóban ez is ama dolgok közé tartozik, melyeken mosolyognunk kellene, ha oly komoly háttere nem volna. Ki nem ismeri Gneistet, Waldecket, és Virchowot, a porosz alkotmányharez eme parlamenti hőseit. s a Junkerreactio ostorait, és a tudomány e nagy fejedelmeit? Ezek tehát az érdemetlenek. — Németegység, a szép jövőnek gratulálunk! Néhány összehasonlító statistikai adat. (Folytatás.) Vessünk egy összehasonlító pillantást Ausztria kül- kereskedési forgalmára pár gazdagabb államéhoz mérve. 1863-ban kitett a specialis külkereskedési forgalom, (vagyis midőn a? bevitelnél csak a fogyasztásra bevitt, nem tehát a mi pl. csak átszállittatik; a kivitelnél az országban magában termelt áruczikkeket veszszük tekintetbe) ide nem számítva a nemes érczek forgalmát; bevitel: 233,5 mill, frtot, kivitel: 281,3 „ „ A német vámegylet külkereskedése ellenben már 1861-ben volt . . . bevitel: 600 mill. írt kivitel: 530 „ „ Francziországé 1862-ben bevitel: 850 „ „ kivitel: 875 „ „ Angliáé 1863-ban . . bevitel: 2480 „ „ kivitel: 1950 „ „ *) Esik tehát egy millió lakosra Ausztriában: bevitel: 6 mill. frí; kivitel 8 mill. frt. A vaínegyletben „ 18 ff n r> 16 n n Francziaországb. „ 23 n ff n 28 » n Angliában • „ 82 ff n 65 ff n Tehát csak Francziaországot véve föl, ez maga 361 mill. írttal többet visz ki, mint a mennyit Ausztriának összes be- és kiviteli forgalma kitesz. Ezen adatokból ismét elég világosan kitűnik Ausztriának amaz országok el- lenébeni inferioritása a termelés terén, — egykötve a nehézségekkel, melyekkel a termelőnek küzdeni kell termékeinek a külpiaczokotii értékesítésénél. Igaz ugyan, hogy Ausztria 1859. óta közel 51 millióval visz ki többet éven- kint, mint a mennyit behoz (noha ezen plusban nem kis része van az újabb időbeni magasabb vámbecsléseknek, s mint a védvám elszánt harczosai nem ok nélkül mondják, az ágidnak, melynek protectiv palládiuma alatt képes csak szerintük Ausztria eddig egy kis kereskedelmi activumot felmutatni;) de azért nagyon csalódnék, ki azt hinné, hogy azon 254,^ mill. írt többlet, melyet a kivitel fölött 1859 — 1863-ig kitüntet, talán a birodalomban maradt, hogy a népvagyont szaporítsa. Epen nem. Mert ha ezen időszak alatt a be- és kivitt nemes érczek mennyiségét tekintjük, azt találjuk, hogy 1859 — 1863-ig behozatott nemes érez *) A ki előtt talán feltűnnék a nagy kereskedelmi passivuiu, mely itt Anglia külforgalmánál mutatkozik, melynél fogva a bevitel 530 mill, ftrttal haladja a kivitelt, azt figyelmeztetnünk kell, hogy az activ vagy passiv kereskedés nem határozza még meg magában véve, mint talán sokan hiszik, valamely ország kereskedésének előnyösségét. Nagyon csalódnék tehát, ki azt hinné a fönnebbi adatok nyomán, hogy Anglia 1863 -ban 530 mill, fttal lett szegényebb, mert talán annyi nemes érez szivárgott volna ki onnét idegen földre. Távolról sem. Hogy egyebet mellőzzünk, itt csak egy példát említünk fel, melyet a franczia törvényhozó testületnek pár évvel ezelőtti vitáiból veszünk. Egy hordó borom van, mely Marseillesben megér 50 frankot. A vámjegyzékben, ha azt külföldre szállitom, fog állani 50 frank kivitel. Ezen hordó bort azonban Liverpoolban eladom 70 frankért, s veszek rajta kőszenet ugyanott, mely a franczia határon megér 90 frankot; a vámjegyzékben lesz tehát kivitel 90 frank. Itt én tehát, (s igy az ország is) vesztettem volna a vámjegyzék szerint 40 frankot, mert a kivitel (activ) 50 frank, a bevitel (passiv) 90 frk., a mi azonban nem áll, miután itt a 90 frank az 50 frknak felel meg. — Annyi bizonyos, hogy a mely ország sekat visz be, az sokat visz ki is, és megfordítva, a ki- és bevitel közti különbség hosszabb időre nagy nem lehet. Legvilágosabban kitűnik ez abból, hogy a kereskedők a ki- és bevitt áruknak csak igen csekély részét egyenlítik ki nemes érczek által, hanem az a kölcsönös áruszállításból eredő követelések compensatiója által történik. Tehát áru áruért.
