Eger - hetilap, 1865

1865-07-13 / 28. szám

241 tandják, a bevallások azonban azonnal is elfogadtatnak, de az ilye­tén bevallásoknál a biztosítás érvényessége a kötvényben kitett időtől fog számíttatni. Még egy figyelemre méltó intézkedés törté­nik e külön biztosítási osztálynál. A meghatározott 6 év letelte előtt ezen külön biztosítási osztály összes tagjai körlevél utján fól- hivatnak, maguk köréből egy 12 tagból álló számvizsgáló bizott­mány megválasztására, melynek a beküldött szavazati jegyek több­sége által kijelölt tagjai az elnököt s jegyzőt saját körükből vá- lasztandják. Ezen bizottmány a könyveket, kimutatásokat és az erre vonatkozó okmányokat meg fogja vizsgálni, s az ügymenet helyességéről meggyőződik. A mérlegkimutatás a 6 évi biztosítási folyam lejárata után 3 hóra állittatik össze s terjesztetik elő; a nyeremény az erre következő 3 hónap után fizettetik ki. — A me­zőgazdasági biztosítás ezen külön osztálya oly szembetűnő előnyö­ket nyújt, hogy azt ajánlani is fölöslegesnek tartjuk, s csupán figyelmeztetjük rá a közönséget. f (V é s z h i r.) Egy bécsi iap távirata szerint, a cholera Konstantinápolyban kitört. f (Ahovát o rsz ág gy ü 1 é s) augusztus 28-ra elnapol­tatok. f(A magyar tud. akadémia közgyűlése,) mint az elnök, gr. Dessewffy Emil tudatja, október hóban fog megtar­tatni, ja napot azonban még most nem lehetett kitűzni, miu­tán ez az országgyűlés tárgyalásai szerint fog megállapittatni, nehogy pl. az országgyűlés megnyitása vagy valamely fontosb mozzanata az akedémia ünnepélyével egy napra essék. — (Megjelent: „Egri képes naptár) a nép szá­mára, 1866 ik évre.“ Szerkeszti Stephauovszky Sándor. Kiadja az egri érseki lyceumi nyomda. Tartalma: Naptár, Krisztus Urunk születése utáni 1866-ik közévre stb. a nap és hold járásával és a nevezetesb csillagászati jelenségekkel (vörös nyomással S napi jegyzésekre szolgáló iró papírral.) — A felséges uralkodó ház. A magyar sz. korona alatt létező római katholika anyaszentegyházat kormányzó érsekek és püspökök. Keresztény missiók története. Ir­galmas nénék Egerben (képpel) Z. J. Hány iskola vagyon a köz­ségben? Szarvaskő (képpel). Különfélék. Mátra-Verebélyi Szent- Kút (képpel). A fogadott fiú. Népies beszély. Marburg és asszonya (képpel.) Habsburgi Rudolf utazásaiból. Bethlehem (képpel.) Holt-viz. Szeretem az embert. . . Költemény. A kővé vált szőlő. Legenda. Az igazi szerencsétlenség. Két honfi dal (hangjegyezve). VII. Pius pápa életéből. VII. Pius pápa és I. Napoleon. II. Ká­rolyi angol király halála. „Es azután“. Egyutazó naplójából. Tud­ni való. Pogány bölcsek jeles mondásai. Adomák. Gazdáknak való. Gazdasszonyoknak való. Háziorvos. Cselédbért, árendát mutató tábla. Hosszmérték. Súlymérték. Darabáruk. Idömérték. Kamatszámítás uj pénzben. Bélyeg-fokozatok. Közönséges vásárok Magyar- és Erdélyországban. A 8 ivre terjedő naptár kapható 20 ujkrért az egri érs. lyc. nyomdában. — (Személyzetiek.) Szentmariay Dénes új-vencsellöi lelkészszé, Farkas Imre hevesi, Michalek Manó jákóhalmi segéd­lelkészekké neveztettek ki. — (Halálozások.) Meghaltak julius 5 töl 12-kéig Csu- hány Mária 60 éves, Ipacs Mária 8 hónapos, Török Ferencz 22 éves, Mikályi Borbál % éves, Hilki Mária 58 éves, Román Teréz 46 éves, Erdélyi Ferencz 53 éves, Vass Magdolna 54 éves, Má­tyási Róza 8 éves, Póder János 68 éves, Sáránszki János 57 éves, Sziber János 3/4 éves, Kácsor Gábor 60 éves, Zolczer Rózái 7 éves, Bárczi Mihály 1 % éves, Mátyási Teréz 1 % éves, ossz. 7 fi, 9 nő = 16. Született 7 fiú, 5 leány = 12. Házasságra lépett 3 pár. Gazdaság és üzlet. Eger, jul. 10. Mai hetivásárunkra behozatott: búza 66, kétsze­res 47, rozs 68, zab 37, kukoricza 22 — összesen 240 köböl. Az árak igy álltak : búza 5 ft 20 kr, kétszeres 4 ft, rozs 2 ft 80 kr, zab 2 ft 80 kr, kukoricza 2 ft 90 kr köblönkint. Árpa nem volt. Széna mázsá­ja 55 kr. Uj burgonya köblös zsákkal 2 ft 70 kr. Amabból sok, eb­ből kevés volt. Múlt pénteki hetivásárunkra behozatott összesen 355 köböl szemesélet. A búza és zab 20 krral olcsóbb, a rozs 10, a a kukoricza 20 krral drágább volt mint ma. — (A b ud ai c s. k i r. lo 11 e r ián) f. hó 8-án kihúzattak: 74, 60, 24, 80, 67. A legközelebbi húzás f. hó 19-én leend. — (Börze, jul 10.) Arany 5 ft 24 kr. Ezüst 106 ft 75 kr. Nyílt üzenet. P á r i s. Gr. G. M. urhölgynek. Szives köszönetünket az Ígéretért. A lap rendesen fog járni. Legközelebb magánlevelet írunk. Pest. S. T. A küldött előfizetési pénzt átadtuk lapunk kiadó hivatalának. A múlt évet illetőleg még nem nyerhettünk fel­világosítást. Felelős szerkesztő: V i d a J óz s e f. HIRDETMÉNYEK. 200 darab harmadról akós nj hordó (csak egyszer volt ben­nük bor) darabja egy új forintjával eladó. Ki 10, vagy több darabot egyszer­re vesz, darabját 80 kr-ért kaphatja Bucher Alajosnál. A „Hungária“ biztositó bank czimü második magyar biztosító-intézet elfogad tűzkár elleni biztosításokat mindennemű fedél alatt vagy szabadon álló terményekre, gazdasági és egyéb épületek- és eszközökre, valamint ingóságokra a legjutá- nyosb díjazás és a legszolidabb feltételek mellett. P* Nagyobb biztosításoknál a biztositó feleknek tetemes s a díjösszeghez arány zott száztóli engedményeztetik. Eger julius havában 1865. A „Hungária“ biztositó-bank egri főügynöksége. (10) 1—6. Sír Antal. HASZONBÉRLET. A Felsö-Tárkányi templomnak 23 holdból álló tagositott bir­toka, jövő 1866-ik év (január 1-töl, 3 vagy tetszés szerint 6 egy­másután következő évre haszonbérbe kiadandó lévén, az e végből, helyben a község házánál tartandó árverés, f. hó 24-re van kitűzve. Sípos József .egyházi-gondnok.' Eladó ház. A belvárosban, a „Gólya“ czimü vendéglő szomszéd­ságában, 336 sz. alatti egy emeletes sarok-ház szabad kéz­ből eladó. Bővebb tudósitást kaphatni az érseki lyc. könyv­nyomda irodájában. (8) 2 — 3. Aiina-bálok! Párádon a Cseviczénél julius 26-án a timsós-fürdőnél julius 29-én. (i5)i_2 Eladó ház. A lyceum melletti piacz-utczában egy jókarban levő és nagy kiterjedésű báz szabadkézből eladó. Bővebben értekezhetni az érs. lyc. nyomda irodában. (12) 1—3.

Next

/
Thumbnails
Contents