Eger - hetilap, 1865
1865-05-25 / 21. szám
18o társa volt e gyalázatos tettnek! — E szavak után feje mellére hanyatlott. A tiszt feszült figyelemmel várta az öreg szomorú elmélkedésének végét; a mugika pedig saruja hegyével a ttiz- darabokat tologatta össze. — Menzikoffnak oly nagy kiterjedésű volt birtoka — kezdé újra az öreg — hogy Lávától — mely Livoniában van, egész- Perbesztig — Perzsiában — mindenütt saját birtokán hálhatott meg; uradalmaiban több mint 150,000 családot számlált, és rabszolgái közül 200,000 fegyverest állított ki. De megfosztották gazdagságától, meg czimei- s érdemjeleitöl; mindent — még dicsőségét is elvették; és midőn ö a czár által rendelt birák előtt térdelve emlékeztette őket Kaliksz, Noeburg és Pultavára, esedezvén, csak egy kardot hagyjanak meg neki, melylyel mint közkatona szolgálhasson a hadseregben, Dolgoruki azt felelte: hogy az orosz hadseregben sem tolvajok, sem gyilkosok nem szolgálhatnak. — Menzikoff e meggyaláztatásra fölemelkedett. Keresztjeit letépte, és Gregorevits lábaihoz dobta e szavakkal: „Kevésbbé sajnálom a becsületétől megfosztott szerencsétlent, mint azon becstelent, ki azokat leszedeti.“ Most már bírái kiengesztelhetlenek lőnek. Menzikoff örök száműzetésre ítéltetett, s családjával a legalábbvaló bűnösök társaságában elszállittatott. Azonban neje el nem viselhetvén e borzasztó utazás nyomorait és fájdalmát, Kasán kapuiuál meghalt. A szerencsétlen száműzött volt nejének sírásója és papja. Az öreg e szavaknál elhallgatott ............fölkelt s a tiszt k ezét megfogva öt beljebb vonta: — Popoloff Petrovits — mondá hosszú öszhaját fülei mögé simítva — fölismered e a fájdalom és szenvedés miattj megvénült arczon régi tábornokod vonásait? fölismered-e Menzikoff her- czeget ? A tiszt bámulatában fölkiáltott, s tiszteletteljesen csókolta meg a száműzött által odanyjutott kezet. Ekkor Menzikoff a tűzhöz közeledett. — Itt vannak gyermekeim — egy, a szegletben lábbelijét foltozó fiatal parasztra és két szép, 15-—16 éves parasztlányra mutatva, kik fekete kenyérhajat tördeltek egy tejes faköcsögbe. — Két leányom közöl az öregebb II. Péter jegyese!.......... A mugika fölkelt. — És én — kiáltott, földre vetvén a börsapkát, mely idáig homlokát és szemeit elfödte — és én Dolgoruki Gregorevits Alexis herczeg vagyok! III. Menzikoff, fölismervén e nyomorult pórban azon embert, ki öt arra kárhoztatta, hogy a száműzetésben fájdalmától fölemész- tetve töltse nyomora által megmérgezett napjait, arcza, mely különben nagy nyugodtságot árult el, eltitkolhatlan gyűlölet-kifejezést öltött. — Dolgoruki Alexis — kiáltá fájdalmas mosolylyal — hol vannak kincseid, birtokaid, udvaronczaid, rabszolgáid. Herczeg, hol vannak nemesi czimeid ? Táborszernagy, hova lett kardod ? Dolgoruki lecsüggeszté fejét. — Sem érdemjeleim, sem nemesi czimeim, sem más csillogó hiúságaim nincsenek —válaszolányugodtan Gregorevits; hanem egyenlöek vagyunk a szerencsétlenségben, mint voltunk a szerencsében. Fogjunk kezet Menzikoff! a szegényeknek szeretniök kell egymást, mert különben is a gyűlölet oly növény, mely nem ereszthet gyökeret a sivatagban. Menzikoff visszalökte azt. — Nem! úgymond — talán meg tudtam volna bocsátani neked, ha csak engem teendettél szerencsétlenné, de köztünk van nőm holtteste, és Örökségüktől megfosztott három gyermekem. Dolgoruki összetette kezét a öreg előtt. — Ha tudnád — mondá esdeklő hangon — hogy Besso- rowában hat hónaptól fogva mily bánattal viselem keresztemet, s mily önmegadással a kegy vesztési büntetést; ha megszámlálhatnád kisirt könyeimet, s hallhatnád imáimat, Menzikoff, te megbocsátanál! Ha csak vérem árán adhatnám vissza becsületedet s vagyonodat, jminden habozás s a fájdalom legcsekélyebb jele nélkül visszaadnám! Péter egykori kegyenczének homloka derülni kezdett, s hogy elérzékenylilt, a pilláin rezgő könycsepp mutatta. — Látod Dolgoruki, hogy a szerencsétlenektől elvett zsákmány a fosztogatót nem biztosítja! — Igaz—válaszolt Dolgoruki — szent Miklós akarta, hogy sorsom mindenben hasonló legyen a tiedhez. Ismerd meg az enyémet is. Miután II. Péter mellbajban Kremlinben meghalt, ravaszságom Iwanowka Annát ültette a trónra, mig Nagy Péter első neje a kolostorban siratta tehetetlenségét és alacsony származását, s leánya Erzsébet irigy szemmel nézett a tőle elrablott koronára. Azonban Isten nem akarta a bitorlást szentesíteni. Anna tíz év múlva meghalt, a nélkül, hogy halálának helyes okát tudnék : vájjon a természet volt-e oka, vagy orozva gyilkoltatott-e meg ? Az uj uralkodónő trónralépte nem kegyosztásokkal, hanem számüzetési parancsokkal kezdődött. 0 nem feledte még el, mily részem volt Anna fölemeltetésében, s lettem az első áldozat. Ugyanazon vádakat emelték mellettem, miket én te ellened. Megfosztottak tehát czimeim s vagyonomtól, eltörték kardomat, mint én a tiedet, és mintha a sors teljesebbé akarta volna tenni a sorsunk közti hasonlatosságot, nőm a sok sirás következtében megvakult, és Szibéria pusztáin meghalt. Nem adhadtam neki egyebet, mint egy gödröt a homokban sir gyanánt, és síremlékül egy darab követ. — Isten igazságos ! kiáltá Menzikoff. — És a szerencsétlenek testvérek — mondá újra kezét nyújtva Dolgoruki. Bármint igyekezett is az öreg száműzött szivén mit sem lágyítani ; még sem volt képes megindulásán uralkodni; és a két öreg ölelés közt mondott le régi ellenségeskedéséről. * * * Menzikoff a száműzetésben halt meg. Nem talált ugyan helyet a kremlini kriptákban a czárok koporsói mellett, mint jobb napjaiban álmodta; de ha temetése nem volt is oly zajos és fényes, mint hajdan remélhette, mindazonáltal Szent-Pétervártt bizonyára nem sajnálták volna oly őszintén, mint itt. A bessorowai számüzöttek mind jelen voltak temetésén. Gregorevits sajátkeztileg emelt emléket neki, mit e vidék lakói mainapig is mutogatnak az utazóknak. így halt meg tehát homályban, megvetetten Szibéria pusztáján azon férfiú, ki segített I. Péternek, újjáalakítani a birodalmat, s mondhatni, hogy a nagyszerű épületnek építőmestere volt. Menzikoff szerencsétlenségében eléggé megbünhödött sze - rencséjében elkövetett vétkeiért, és a történelemben újabb példát hagyott annak bizonyságául: hogy a nagyság veszélyes; s jobb, szegény pórfiúnak maradni, mint első miniszter lenni. L. L. Vegyes hírek. — Kis-apponyi Bartakovics Béla érsek és örökös főispán ár ő nagyméltósága jövő vasárnap vagyis folyó hó 28-án aranymiséjét fogja ünnepelni. Nagynevű érsekünk folyó hó 20-án Egerből eltávozott ugyan, és életének eme nevezetes ünnepét csendes elvonultságban fogja tartani, mindamellett az aranymise napján délelőtti 9 órakor a főtemplomban markus-és batis- falvi Máriásy Gábor fölszentelt püspök ő méltósága által ünnepélyes szent mise fog bemutattatni a Mindenhatónak hálaáldozatál, melyre a tisztelt közönség figyel- ' mét felhívjuk.
