Eger - hetilap, 1865

1865-04-27 / 17. szám

151

Levelezés.

Miskolcz, april 18 án.

T. szerkesztő nr! Az „Eger“ múlt számában interpellált, hogy mi oka hosszas hallgatásomnak ? Erre csak az a válaszom : hogy én is tartom azon magyar közmondást, hogy „hallgatni arany.“ Különben is társadalmi életünk mezeje oly kopár volt eddig, hogy azon az ember vajmi keveset gyűjthetett. — Márcz. 2ő-én és virágvasárnap, érseki engedély mellett, a Gárdonyi igazgatása alatt itt létezett színtársulat hangversenyeket rendezett a helybeli közkórház javára. De Isten tudja, miért, miért nem, csaknem egész közönyösen vette tudomásul ezt a közönség, úgy, hogy különösen az első hangverseny alkalmával kevesebb volt, mint bármi más előadáskor; a másodikban is csak valamivel több. Pedig méltán lehetett volna nagyobb közönséget reményleni, miután a közkórház nem egyedül miskolczi intézet, hanem az egész környéké, melybe minden kor,- nem- s valláskülönbség nélkül vétetnek föl a^etegek, s igy vidéki közönségre is számolkat| tunk volna. Képzelem, hogy az „Ördög pillulái“ majd többet vonzanak a színházba, mint a jótékony czélu hangversenyek. Úgy halljuk, bogy Latabár hat hétre hozzánk rándul, hogy minket is gyönyörködtessen „pilluláival.“—Húsvéthétfőn városunk több szerencsétlen esetnek volt színhelye. Már jókor reggel hallottuk, hogy virradóra, egy szegény iparos föbelőtte magát; később, hogy mámoros suhanczok öntözködés közbe n egy pajtásukat agyonütötték, minek következtében tömeges elfogatások történtek közöttük; végre egy 8 éves kis leányka, még kisebb öcscsét ölében tartva, midőn át akarna menni a királymalom melletti pallón, a megdagadt Szinva morajától elszédülvén, abba beleesett; a kis fin azonnal megfult, a lánykát pedig csaknem élettelenül fogták ki. — Időnk a márcziusi nagy hideg után föl- séges, a szántóföldek és rétek már gyönyörűen zöldéinek, a szőlőket is majd mind kinyitották. Csak a jó Isten megoltalmazná azokat az elemi csapásoktól! Sajó.

^ TÁR

Kaland egy őrülttel.

(Vége.)

Az őrjöngő ajkán fehér tajtékfoltok mutatkoztak, s egész arcza a teljes dühöngés kinyomatát viselé magán. Kezdetben Winter Fanny egészen magán kívül volt, midőn azonban látta, hogy gyermekeinek élte forog veszélyben, anyai szeretete minden erőit összeszedte. Ama borzasztó bizonyosságról volt most meggyőződve,hogy Armstrong az iszákossági őrültségben szenved; hallott már egyetmást ilyféle betegségről, s igy tudta, mennyire veszélyes az. Szorosan karoló tehát át gyermekeit, s velők a szoba legtávolabb eső szögletébe vonult.

— Meg kell halnotok — orditá az őrjöngő, nekem parancs van adva, hogy titeket öljelek meg!

— Nem, kedves John, ön nem ölhet meg minket!

— Nem ölhetlek meg? mily kár lenne, ha ti szegénykék még tovább is élnétek. Végre is engem gyilkolnátok meg, ti vadmacskák! Tán nem tudom, hogy ellenem összeesküdtetek ! ? Tán nem tudom, hogy már évek óta készen tartjátok számomra a kést! ? Igen, te v agy a vétkes, te daemon! — Ide fiaiddal! majd először az ö fejőket vágom le, s azután a tiedet!

Midőn ezeket mondá, a megrémült csoport felé intézé lépteit. Fanny körliljártatta szemeit, szabadulásra nem volt ut; a szobán csak egy ajtó vala, s jóllehet az őrjöngö azt nyitva hagyta, mindazáltal köztök s az ajtó között állott. A három ablak felette kicsiny, a talajtól igen magasan s e mellett a vad állatok tárna- i dúsai ellen vasrácsozattal vala védve. Fegyver nem volt közel, melylyel védelmezhették volna magokat. De hisz mit is használt volna a^védelem ? Armstrong e tartományban a legerősebb ember volt.

— Kegyelem! sikoltá Fanny, midőn az őrjöngő megtámadta.

— Ördög! sziszegő Armstrong összeszoritott fogai közül.

E mellett balját ütésre emelé fel; Fanny az ütést kikerülte, de vállát az óriási ököl mégis megérintő, úgy hogy a szegény nő a földre roskadt. A bátor hölgy azonban nem sokat gondolt fájdalmával. Gyermekeinek hangos sikoltása s az örült káromkodása íölébreszték benne a bátorságot, s azonnal talpon volt; egy pillanat alatt átfutotta a helyzet borzasztóságát, s mialatt a halálra ijedt hölgy ajkairól elfojtott sikoltás tört ki, néhány lépésnyire előre táutorodott, s állva maradt. Az őrjöngő a nyílt ajtó küszöbén állott, hol először vala. Az anya elborzadt, midőn látta, hogy az őrjöngö a kis Lucyt izmos térdei közé szorítja, a fiúcskát pe

C Z A. §►dig hosszú selyemflirteinél fogva tartja. A kis fiú e küzdés közt összekulcsolt kezeit Armstronghoz emelte föl, ki azokat a hajfürtökkel összekötözé. E pillanatban a kis fiú hátrahanyatlott feje a fehér nyakat födözetlenül hagyá, mely fölött már-már villogott a borzasztó csapásra kész fegyver. Még egy pillanat, s az anya gyermekétől van megfosztva !

— John! kiáltá oly kétségbeesett hangon, hogy az őrjöngő keze függőben maradt, s maga is felpillantott. Tudta az anya, hogy a halasztás csak nehány pillanatig tarthat. — Az őrjöngö ajkán a tajték nagy, sűrű cseppekben gyűlt össze, szemei vadabból szikráztak, mint előbb. Ha egy lépést tesz feléje, úgy leesik a borzasztó kés!

E pillanatban halvány reménysugár villan át lelkén ; roppant önmegtagadással — oly erővel, mely nyugodtan tekint a halál szemei közé — szelíd arezot színlel, s az öldökölni vágyó férfiúra mosolyog.

— John! mondá oly nyugodt s egyszerű hangon, mintha legkedélyesebb beszélgetésbe eredtek volna, — ön nem teheti ezt igy jól; engedje meg, majd én fogom a fiút, ön pedig vágja le fejét; nem lesz-e ez igy jobb!?

— Mindenesetre — válaszoló John nagy megelégedéssel.

— Oh ne ölj meg! mamám ! kiáltá a fiú; a leányka azonban az ijedtség miatt nem tudott szólani.

— Meg kell halnod Andrew — válaszoló az anya hideg tekintettel, de szivében oly éles fájdalommal, hogy még havak múltán a puszta gondolatra is hideg borzadály futott át keblén.

— Most fogd meg! szólott Armstrong, s a kis összekötözött kezeket Fannynak nyújtó.

— Jól van — válaszol ez, a szó elhal ajkán; Armstrong hátával a nyílt ajtó felé vala fordulva. Midőn a gyermek kezeit eleresztő, az anya rögtön összeszedvén erejét, mint dühös tigris rohanja őt meg. Előre hajtott fejével s összekulcsolt kezeivel oly ütést intézett az örült gyomrára, hogy az mint tétlen tuskó gurult le a kőlépcsőkön.

Ugyanazon pillanatban bezáró az ajtót, s rátolta az erős tölgyreteszt. Az anya keblére öleié, s az ágyba vivé gyermekeit; a fiú a kiállott félelem miatt eszméletén kívül volt, mig a leányka a kiállott kegyetlen szorítás következtében elájult. Mielőtt azouban Fanny őket ápolásban részesíthette volna, az őrjöngő összeszedvén magát, az ajtót rázni kezdé, káromkodott, esküdött, s jegész erejével döngeté az ajtót , de az erős retesz elleutállt erőködéseinek. A remegő anya nem mert válaszolni, de nem is lett volna arra képes. Végtére Armstrong félbenhagyta erőködé-