Eger - hetilap, 1865
1865-03-30 / 13. szám
HIRDETMÉNYEK. Dr. PEARCE EDW. szabadalmazott (iyoinorszesze, kitűnő háziszer minden gyomorfájdalom ellen : mint romlott gyomor, étvágytalanság, gyomorémelygés, rögzött gyomorgyöngeség és rósz emésztés, savanyképződés, gyomorhév, felfúvódás, gyomorgörcs, főfájás, (ha a gyomortól ered) stb. — Minden előtt valódi különszer váltóláz ellen, mely több ezer esetben általa gyorsan, biztosan és gyökeresen gyógyittatott ki. Használati utasítás: E szeszből reggel és este, étvágytalanság esetében délelőtt is, gyomorémelygés és gyomorgörcs ellen pedig a roham alatt, egy darabka czukorra öntve egy kávéskanálnyi beveendő. Egy üveg ára 1 frt 10 kr. Foggyapot. Ártalmatlan növény ki vonatból készült fogfájás elleni legújabb és legbiztosabb hatású szer, mely rögtön megszüntet mindenféle fogfájást.— E szer minden egyéb fogfájás elleni szernél előbbre becsülendő, minthogy a foghussal érintkezésbe nem jővén, annak nem is árthat. — Alkalmazása úgy történik, hogy a foggyapot egyik végét meggyujtják, s azután lángját rögtön kifuva, az izzó gyapot meleg füstjét beszivjuk, még pedig, szánkat befogva, addig szívjuk orrunkon át a füstöt, mig a szemekbe köny tolói, mi által a fogfájás tökéletesen megszűnik. Ára egy kis csomagnak 50 kr, egy nagynak 1 frt. Fehér incliszörp mely, számtalan eseteknél, soha nem használtatott megnyugtató eredmény nélkül, üdült köhögések, mellfájás, rekedtség, torokbajok és tüdögenyhedés ellen.— Ezen szörp az első használat után azonnal jótékonyan hat, különösen görcsös köhögéseknél, elősegíti a tapadó nyálkák kitakarodását, mérsékli a gégecsap izgatottságát, s rövid időn meggyógyít bármily heves és veszélyes sorvadási köhögést és vérhányást. Ára egy üvegnek 1 frt. Fennebbi három kitűnő gyógyszer kapható Egerben a városház alatt, Ertinger Ignácznak a Kígyóhoz címzett gyógy tárában. (70) 1—3. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY! A cs. kir. vallásalapitványi uradalom részéről közhírré tétetik, hogy az 1865-ik évi április hó 10-én Sajó- ládon az uradalmi kasznársági irodában tartandó árverés utján következő uradalmi javak és haszonvételek felsőbb jóváhagyás fenntartása mellett a legtöbbet Ígérőknek haszonbérbe adatandnak; úgymint 1 a körömi kovácsház 2 „ „ ispánlakkert 3 „ „ egy kompos malomjog 4 „ „ erdői nyári legelő 5 „ Németszegh nevű legelő 6 „ Rákos puszta, 200 hold szántóföld, 187 h. rétés 41 h. nádas. Ezen tárgyakra nézve az árverés kezdete előtt, az uradalmi kasznári hivatalnál, a hol az árverési feltételek is megtekinthetők kellően felszerelt Írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak. Az egri cs. kir. pénzügyi kér. igazgatóság. Kelt Egerben 1865. marczius 27-én (69) —1* Kapeller Ferencz. l)j Panoráma cs stereoskop-kcpek láthatók naponkint délelőtti 0 órától este 9 óráig. A helyiség a minoriták hídja mellett Török S. polgármester ór házában, földszint létezik. A második uj felállítás márczius 28-án kezdődött meg. Belépti díj szemclyeiikinl 10,20 és 30 kr. Megtekintésre különös figyelembe ajánlfatik: egy 125000 darab üvegből össze; tlli- sz. István király ábrája lóháton, és e^v öl hosszú — óriási szakái. A t. ez. közönség becses látogatását kéri Ginter Mór* (71) —1* Lipcséből. Árverési hirdetmény. Deménd községben végrendelet hátrahagyása nélkül elhalálozott Takács Márton hagyatékához tartozó 305 o. é. ftra becsült ház, V* kültelki állomány és egy kőpin- cze tekintetes Hevesmegye polgári törvényszékének folyó évi 128. számú végzése folytán elárvereztetni rendeltetvén, annak foganatosítására határidőül e folyó év április hó 8-ik, szükség esetében második határidőül május hó 8-ik napjának délőtti 9 órája Deménden a községházánál ezennel kitüzetik, hova a venni szándékozók meghivatnak. Kelt Egerben martins 20-án 1865. Tarnajiírás füszolgabirája: Fölt-ős József. (68) 1 — 2