Eger - hetilap, 1864

1864-03-03 / 9. szám

72 HIRDETMÉNYEK. FELHÍVÁS a pozsonyi „HUNGÁRIA“ czimü biztositóbanknál aláirt részvények befizetése végett. Az alólirt fóügynökségnek van szerencséje ezennnel tudatni, miszerint a fentidézett n HUNGÁRIA“ RIZTOSITÓBANK alapítására aláirt részvényekre, az alapszabályok értelmében (§ 14) befizetendő 30%-tóli a társulat miskolezi főügy­nöki pénztáránál jelenleg már elfogadtatik. Miután pedig, az ezen kerület számára visszatartott részvényekből csupán még egy igen csekély rész elője­gyezhető, erre a tiszt, közönség azon megjegyzéssel figyelmeztetik, miszerint addig, mig a készlet tart, ezen hazai rész­vényes vállalat felsőbb helyen megerősített alapszabályai az alólirt főügynökségnél kaphatók, hol rövid ideig még részvény-aláírások is történhetnek. Kelt Miskolczon, az 1864-ik év február hó 21-én,a „Hungária“ biztositóbank miskolezi főügynöksége 2—3 (io) Lichtenstein és Fűrész, Eladó borház- pincze. A „kacsa-korcsma“ fölötti téren egyenes kilátással a Széchenyi-utczára, egy tágas, kőzsindelylyel fedett, legjobb karban levő borház, mely lakháznak is át­alakítható, a hozzá tartozó llégy íiókpinczével együtt szabad kézből eladó, bővebb tudósítással szolgál a tulaj­donosa Dobrányi Ignácz Egerben. (9) 2—3 HIRDETMÉNY. Bugyi Pál felperesnek Miskolezi János és neje Turcsányi Anna elleni sommás szóbeli perében alperestől biróilag lefoglalt és 420 o. ért. frtra becsült egri 2000 sz. t. j. kben 2522. h. r. sz. alatt foglalt ház f. 1864-ik év márczius hó 31-én d. e. 9 órakor a városház nagy teremében nyilvános árverés utján el fog adatni. Az első árverés nem sikerülése esetében második határidőül f. év april hó 30-ik napjának d. e. 9 órája tűzetik ki, mikor is a kérdéses ház becsáron alól is eladandó lesz. Bánatpénz a becsár */10 része. A részletes feltételek alólirtnál megtekinthetők. Eger, február 23-án 1864. Kászonyi, tanácsnok 1—3 (13) mint kiküldött végrehajtó. B o r! Aldlirottnál folyvást kaphatók saját termésű tiszta izü borai nagymennyiségben, hordó számra és meszeles, itezés és pintes lepecsételt üvegekben a legillendőbb áron. (12) 1 — 0 Sir Antal. Hirdetmény. A méltóságos egri főkáptalan birtokához tartozó puszta tihaméri, galagonyási, alsó, felső két viz közti, ma­lom alatt és feletti kukoriczás, és veteményes földeit, újó­lag készpénzfizetés mellett kiosztatandja — folyó év már­czius 21-én. Kik tehát a fennevezett helyeken eddig föl­deket bírtak, és óhajtanak bírni, ezennel figyelmeztetnek, hogy az általok birt földek taxáit f. é. márczius 20-ig az az alólirt hivatalnál kifizessék, — mert ellenkező esetben készpénzért bárkiknek osztás napján lesznek kiadandók: megjegyzendő itt, hogy azok is, kik a galagonyási és tiha­méri düllőkben földeket kiváltandnak, őszivel be nem vet­tethetik, mivel azon földek uj osztály alá jönnek. Egerben, febr. 24-én 1864. Újlaky Antal, 2—3 (11) számtartó. Szüléket érdeklő! Alólirt kezeskedem, hogy minden sápkórban (Blei- sucht) szenvedő leányokat,úgy a görvélykórban (sero- phulában) sinlő gyermekeket avagy nagykorúakat sike­resen, a legbiztosabb orvosi tudomány elvei szerint, itt helyben jótállás mellett és meghatározott idő alatt, meg- gyógyitok, hazám távolabb vidékeire pedig rendesen leirt betegség tárgyában bárkivel szivesen közlöm orvosi tanácsomat. Nagy-Mihály Zemplénmegye. Ocsváry Ede, 3—3 (7) orvos. Kiadó-tulajdonos Pázmán A. — Nyom. az egri érseki lyceumi könyvnyomdájában. 1864.

Next

/
Thumbnails
Contents