Eger - hetilap, 1864
1864-02-18 / 7. szám
54 munka, melybe több felnőtt férfi egyesitett erővel is alig mert volna belekapni. De a fiú megkezdő, s folytatá ernyedetlen szorgalommal, bár hetek múlva is alig volt valami látszata fáradozásának. Végre azonban hónapok múlva, mire az esős évszak beállt, az óriási munkát szerencsésen befejezte. Egy alkalommal, midőn Ben Zama hét gyilkostársával sátorában együtt volt, a mór fiú közéjök lépett. Egy egész hétig várakozott, hogy mind a nyolez gonosztevőt együtt találhassa. — No mi baj ? — kérdé Ben .Zama boszusan. A gyermek egy darab sárga fémet vett elő zsebéből, — ugyanazt, melyet egy hóval előbb épen ezen sátorból vitt el — s a főnök kezébe adá. — Mi ez, Ben Zama? — Kérdé Malek együgyü arczczal. — Arany, tiszta arany! — Kiáltott a főnök, fölugorva — honnan hoztad ? — A hegyekből; ott találtam egy üregben. Egy csodálatos aknára bukkantam ott, de nehéz belejutni. — Az nem a te gondod, csak vezess engem oda! — Kiáltott Ben Zama parancsolólag. — Úgy, úgy ! vezess minket oda! — hangzott most minden torokból. Ben Zama egyedül szeretett volna az állítólagos bányába menni, de nem merte társait visszatartóztatni. Malek rövid idő múlva már vezette őket a zordon hegyi ösvényen. Vad, nehezen járható ut volt ez, s a főnök tudni akarta, hogy juthatott oda a mór fiú. Malek elmondá, hogy tojásokat keresett Nuna számára. Három órai járás után a meredek hegylejtönél levő keskeny sziklaháthoz értek. Mivel a fiú bátran ment előre, a tibbuk legkisebb habozás nélkül követték. Midőn Malek már közel volt azon helyhez, hol különös munkáját végezte, arra mutatva igy szólt követőihez : — Látjátok ama pázsitot és homokot? — Látjuk — válaszolák a tibbuk — de hogy fogsz oda lejutni ? — Guggolva fogunk lecsúszni; nem oly nehéz az, mint gondolnátok. — És ott volna az arany? — Kövessetek, és saját szemeitekkel fogtok meggyőződni. Előre hát! Ezt mondva leguggolt, s kezdett lefelé csúszni. A tibbuk vakmerőén követték példáját. Malek elöl ment, s a mint csinálmányához ért, a moh alá rejtett karóra lépett, alakja fölegyenesedett, s hatalmas lökést adva testének, villámgyorsan a túlsó sziklán termett. Ott megfordult, s a karót lábával félrelökte. — Gondoljatok Lebon oázra! a mór kereskedőkre! — Ki- álta harsány hangon a tibbuknak. Malek látta Ben Zama ijedelmét, hallotta borzasztó rémkiáltását, s a legközelebbi pillanatban a vérengző főnök az örvény szélén állt. Még egy vad kiáltást hallatott, s egy kétségbeesett ugrást kísérlett meg a túlsó szikla felé, hol a boszuló gyermek állt, azonban visszahanyatlott s eltűnt a szemelöl. Ben Zama társai csak most látták át borzasztó helyzetüket; hátukra feküdtek, s görcsösen igyekeztek a sziklába kapaszkodni. De a szikla sima felülete miatt nem bírták magukat feltartóztatni, mindig lejebb s lejebb csúsztak, miközben a boszuló hangja folyvást fülűkben zúgott, mig végre egymásután alázuhantak. A mélységből még néhány pillanatig tompa nyögés, halál- hörgés hallatszott, azután minden elcsendesült. — Hat embernek ástam sirt a puszták homokjában, itt nyol- czat temettem el! Atyám, anyám, testvéreim, meg vagytok bo- szulva! Malek, Yezid fia nem tért többé vissza Nuna asszonyhoz, hanem Tripolisba utazott, hol mint selyemkereskedö idővel tetemes vagyont szerzett, s barátai körében többször elmondá a leirt történetet. A lappantyú. A nálunk honos madarak valamennyi faja közt egy sem ismeretes oly kevéssé, mint a lappantyú, melyet a nép kecskefejönek nevez. Ennek oka az, hogy a lappantyú a mienkkel épen ellenkező életmódot folytat; mert mikor mi ébren vagyunk, alszik, s mikor mi Morpheus karjai közt vagyunk, ide-oda csatangol, mint valami korhelykedö dandy; innen van az is, hogy a lappantyú, épen ellenkezőleg, mint mi, nyáron sokkal többet alszik, mint télen, mert nyáron az éjek legrövidebbek, télen pedig leghosszab- bak. Kecskefejö díszes nevét onnan nyerte, mert esténkint gyakran látható a kecske- és tehén- istállók körül, s e körülményből a köznép nagybölcsen azt következtette, hogy éjjel az istállókba lopózik, s a kecskék és tehenek tőgyét megszopja. A babonás nép fél tőle, s nem örömest látja háza körül, holott pedig talán még hasznosabb a fecskénél, mely iránt oly nagy tisztelettel viseltetik, hogy szerencsésnek tartja magát, ha háza eresze alatt fészket rak. A lappantyú a földműves és kertészre nézve valóságos jól- tevö, mert kizárólag rovarokkal táplálkozik, s különösen a nagyobb lepkéket vadászsza, melyeknek minden más madár békét hagy, s melyek hernyói a fákat sokszor oly szánalomra méltólag lekopasztják. A fákra nézve oly veszélyes cserebülyöket szörnyen megtizedeli, a gyümölcsrontó rovarok ellen valóságos irtó- háborut visel; szóval, a leghiresb madárismerök egyikének számítása szerint, épen húszszor hasznosabb, mint a kakuk, mely pedig szintén derekasan megteszi a magáét a rovarpusztitást illetőleg. És ez onnan van, mert a lappantyú rendkiviili emésztő erővel bir, s e mellett a jó kosztnak nagy barátja. Látnivaló tehát, hogy e madár egyike a .leghasznosabbaknak, s azért megérdemli, hogy vele kissé bővebben megismerkedjünk. Lássuk tehát, mit mond róla a természetrajz ? Feje aránylag nagy ; szeme kékesfekete, s igen nagy ; csőre nagyon kicsiny; szája (azaz feltátott csőre) rendkívül tágas, ennek köszönheti, hogy a nagy lepkéket is képes gyomrával közelebbi érintkezésbe hozni; szárnyai a fecskééhez hasonlók, miután maga is a fecskékhez tartozik; lábai kicsinyek, rövidek s négy- ujjuak. Színe szürke és barna, finomul márványozva és pettezve. Ülve hasonlít egy darab régi fakéreghez, s azért a mellette el- menö nem egykönnyen veszi észre. Jelleméről annyit mondhatunk, hogy rendkívül falánk, s az emésztésben fáradhatlan. Nagyon lusta és aluszékony, éjjel tele élettel, virgonczsággal. A vándormadarak közé tartozik; egy helyt huzamosabban csak akkor tartózkodik, ha fészkel. Civilisatióra nem képes, mert a világosságot ki nem állhatja. Vannak bizonyos furcsa sajátságai, melyek semmiféle más madárnál föl nem találhatók. Tudva van, hogy minden más madár keresztben ül az ágon, hogy azt ujjaival átfoghassa. Ezt a különcz lappantyú nem teszi, hanem hosszában til az ágra, úgy hogy melle, hasa és farka azon nyugszik. A madarak legnagyobb része alvásra magas helyet keres, hol bátorságban hiszi ma- | gát: vagy a fák tetején, vagy sziklahasadékokban, vagy magas falakon sat. A lappantyú ezt nem cselekszi; neki az alacsony, vízszintes ágak kényelmesbek; de legörömestebb guggol levágott fák törzsökéin s gyökértökön, vagy épen a földön, hol, mint említők, tollazata színe miatt, még a legélesebb szem is csak ritkán veszi észre. Próbálná meg csak más madár, ily helyeken aludni s pláne nappal, midőn az emberek járnak kelnek : aligha „halva nem ébredne fel.“ Nyughelyük megválasztásában , melynek mindig nagyon árnyékosnak kell lenni, a lappantyúk mind egyforma Ízléssel bírnak ; mert a hol költözésök ideje alatt az egyik egy nappal előbb
