Eger - hetilap, 1864

1864-02-18 / 7. szám

53-4 T Á R C Z A. §►•

A boszuló.

Egy Yezid nevíi tripolisi kereskedő Egyiptomba utazott. Vele volt felesége, három gyermeke és két más kereskedő. Tevéken utaztak, s tevék vitték áruczikkeiket is. Utjokat a lybiai sivatagnak vették.

Egy forró nap alkonyán az utasok fáradtan, kimerülve s szomjúságtól eltikkadva, a kis Lebon oázra értek, mely csaknem a sivatag közepén fekszik. Ott vizet és pihenő-helyet leltek. A sátrakat felütötték, s miután a tevéket legelőre bocsátották, az esteli-készitéshez fogtak. Yezid maga köré gytíjté családját, s a Koránból egy fejezetet felolvasott, azután felesége és legfiatalabb gyermeke aludni ment. 0 maga két öregebb fiával még tovább beszélgetett kereskedelmi ügyeiről, midőn egyszercsak lovak dobogása ütötte meg füleiket.

— Mi ez, atyám ? — kérdé az idősb fiú, ki rögtön felállt.

— Egy csapat lovag közelit — felelt az atya, nyugatra mutatva.

— Csakugyan úgy van, még pedig a lovagok a vad tibbuk törzséből valók —• jegyzé meg a fiú, minthogy ruháik szinét a holdvilágnál már föl lehetett ismerni. — Veszély fenyeget bennünket !

Yezid kilépett a sátorból, s fölébresztette kereskedőtársait. Azonban már késő volt. A tibbuk, kik számszerint nyolczan voltak, ott termettek, s a holdvilágban csillámlottak kardjaik.

Malek, Yezid legfiatalabb fia, ki anyjával pihenésre tért, hallva a zajt, fölkelt s a sátor hátulján kimászott. Hogy meddig tartott a lárma, mig fölébredt, nem tudta; de nem is volt ideje a fölött sokáig töprenkedni, mert alig hogy a sátort elhagyta, meglepetve látta, hogy nehány férfiú tevéiket eloldozza. Csupán addig állt meg, mig meggyőződött, hogy a rablók a tibbuk törzséből valók; azután visszamászott a sátorba, hogy lármát üssön. Kereste apját, de sehol sem találta; ekkor kilépett a sátorból; a tibbuk épen akkor hajtották el a tevéket.

A fiú, — ki még csak 14 éves volt, — épen lármát akart ütni, midőn szeme egy, a földön elterült alakon akadt meg. Lehajolt, s idősb fivérének halvány, hideg arczát a hold felé fordította. Keze valami meleg, folyó anyagot érintett meg bátyja vállán. Megnézte mi az ? — vér volt.

— Atyám, atyám! — kiabált a fiú.

Senkisem felelt. Most fölállt, s nehány lépéssel odább egy másik alakot pillantott meg a földön elterülve. Lehajolt, s az élettelen alakban másik fivére holttestére ismert. Valamivel odább egy harmadik alakot látott a homokban végig nyúlva: anyja holtteste volt. Ráakadt atyjára s a másik két kereskedőre is, de mind meg voltak halva. A tibbuk meggyilkolták őket, s minden értékes holmit magukkal vittek.

A szegény Malek sirt, haját tépte s ruháját megszaggatta. Nagyon szerette szülőit s testvéreit, azért most közel volt az őrüléshez. Miután a sok sírásba belefáradt, a vérrel áztatott földre veté magát, s ott feküdt órahosszat a holtak közt.

Végre felugrott, s körülnézett. Sokáig némán, mozdulatlanul állt, aztán kezeit az ég felé emelte.

— Egy szegény fiú egyedül, elhagyottan áll a beláthatlan pusztaságon. Életét, kora reggelén, éji fátyol takarta be. Anyám, hol vagy? Atyám, hol vagy? Testvéreim, mi lett belőletek? Meghaltak! meghaltak! meghaltak! És ki tette ezt? A tibbuk főnöke volt itt czinkostársaival, s mindez az ő kezeik müve!

Miután e szavakat zokogás közt kiejtette, anyjához lépett s megcsókolta. Ugyanezt tette atyjával és testvéreivel. Azután

felugrott, s öklét a magasba emelte. Szeme vad haragtól villogott.

— A tibbuk főnöke cselekedte ezt. Malek egyedül él még családjából, hogy elbeszélje a világnak a borzasztó történetet. Azt mondja-e el, bogy a gyilkosokat gyáva félelmében kerülte, vagy azt, hogy a gonosz tettet megboszulta ? Atyám, anyám és testvéreim, meg lesztek boszulva, ha Malek él!

A szegény fiú nagy íigygyel-bajjal sirt ásott kedves halottjainak. Sok időbe került ez neki, a nap fölkelt, s le is nyugodott, mielőtt munkáját bevégezte volna. Végre a sír elkészült, kedveseit belehelyezte, a kiásott homokot rájok hányta, s imádkozott felettök. Azután bement a sátorba, s bánatos szívvel lefeküdt.

Másnap reggel fölkelt Malek, s miután a sir fölött még egyszer, utolszor imádkozott, megtette az előkészületeket boszuterve kivitelére. Mindenekelőtt testét valami bogyóval befeketité, azután magához vette a sátorban talált élelmiszereket, s egy bőredényt vízzel tele töltött. A gyilkosok nyomait a homokban követni nem volt nehéz, mert a szél még nem temette be.

Három napig követte már a fiú a lovak lábnyomait, a negyedik napon végre egy kis falut pillantott meg kopár begyek aljában. A faluba érve, a legelső kunyhóba benyitott, s enni kért. A kunyhóban egy Nuna nevű öreg asszony lakott, ki a jövevényt vendégszeretettel fagadta. Malek azt mondta, hogy a hegyekről jő, s hogy szülői meghaltak. Nuna megszánta, s fiává fogadta, mert saját gyermekei mind elhaltak, s ő egyedül állt a világban. A mór fiú örömmel fogadta az ajánlatot. A jószivü öreg asszony úgy bánt vele, mint saját gyermekével, s ba kiléte iránt tudakozódtak nála, azt szokta volt mondani, hogy elhalt nővérének fia, ki árvaságra jutván, nála keresett menedéket.

Malek csakhamar nyomára jött mindennek. Nunától megtudta, hogy a falu első emberét Ben Zaraának híják, s hogy rabló. Mindent megtudott, a mit tudni akart, még pedig egyetmást magától a főnöktől. Ben Zama és hét választottja voltak azon gonosz emberek, kik családját meggyilkolták. Miután eziránt bizonyossá lett, gondolatainak s tevékenységének más irányt adott.

Bebarangolá a hegyeket, s hosszú fürkészés után oly helyre akadt, minőt keresett. Itt egy keskeny és hosszas sziklahát emelkedett ki a többi hegyek közül, oldalai csaknem függőlegesen meredekek valának , körűié pedig iszonyú mélység tátongott, melynek fenekén egy rohanó hegyi pataknak habbá tört árjai zuhogtak alá. Rendkívül vad és iszonyú hely volt ez, de a gyermek nem félt, mindennap felment e szédítő magaslatra, s mig csak ki nem fáradt, ott dolgozott.

E sziklahátra egy rögös s majdnem járhatlan ösvény vezetett föl, melyet ekkoráig talán csak a zergék tapostak. — Kezdeténél csak hat Ián széles volt, azután nehány kanyarulatot képezve, mindinkább szélesbedett, mig végre egy meredek siktér- ben végződött. E siktér, mely oly meredek volt, bogy senkisem lett volna képes rajta megállani, mintegy hatvan lépésnyi távolságban függőleges falat képezett, s előtte iszonyú mélység tátongott. Alkalmasint valamely földindulás következtében vált ketté e sziklabát, ezt gyanittatá legalább azon körülmény, hogy nehány lépésnyi távolban annak folytatása következett. Malek erős indákat szerzett magának, melyek segélyével, miután előbb azokat a sziklához kötötte volna, leboesátkozott a meredek sik- térre. Ekkor a magával hozott hosszú száraz karókat a két, egymással szemközt álló és iszonyú mélység által elválasztott sziklahát széleire tevén, ekként függő hidat készített, melyre gyepet, mohot és gallyakat rakott.

Hónapok múltak el, mióta a mór fiú a munkát megkezdte. Oly munka volt ez, mely óriási erélyt s kitartást vett igénybe^