Eger - hetilap, 1864
1864-02-18 / 7. szám
tóbb az alföldi szűkölködik számára rendezett pénzgyüj- téseket említi. Február ö-kén az „István fö'herczeg“ szállodában hangversenynyel egybekötött román lakoma tartatott, melyet az egyetemi román ifjúság rendezett, hogy mi czélra? azt senki sem említi, pedig testvéries szeretetből meg lehetett volna emlékezni a magyar szükölkö- dökről. Többször többet! H. A. Levelezések. Szilialom , (Borsodmegye) február 9. Szomorú napokat élünk, népünk, szokása ellenére, a vigalomnak szánt farsangi napokat is csendesen, mondhatni, a legnagyobb visszavonultságban élte át. Nem volt semmi örömzaj, nem egy vig fölkiáltás, mi a bús egyhangúságot csak pillanatra is megzavarta volna: mint egy nagy bűnbánó, magába zárkozottan ül, gondolata a jövőben tévedez, de ott sem lát egyebet, mint nyomort és szenvedést. Gondolkozunk mindannyian és számolgatunk, számolgatjuk Ínségeseinket, majd levonunk belölök, majd hozzájok adunk, a mint a szükség és kényszer parancsolja; de a műtét befejezése után mindig egy nagy szám áll előttünk: 2400 lélekszám után 600 ínséges. Csak a jó Isten tudja, hogy mi történik szegényeinkkel már eddig is, ha a gondviselés a mlgos egri főkáptalanban a vigasz angyalát nem küldi hozzánk. A hir, hogy az emberbaráti szeretettől hevülő főkáptalan, feledve, miszerint csak úgy volt sújtva az aszály által, mint édes mindnyájan, mégis az éhség enyhítő kínját szenvedő volt jobbágyainak segélyzésére 2730 frtot áldozatul hozván, abból minket is 295 frt 88 krral megörvendeztetni kegyeskedett; mondom ezen örömhír rázott fel bennünket az aggodalom lázas állapotából, s az éhhalál rémes alakját egy időre távozni láttuk küszöbünktől. — Hálatelt kebel, s megilletödött szívvel fogadta népünk e nem várt kegyességet, s felfogván annak egész becsét, tüstént tiz tagból álló küldöttséget nevezett ki, átnyújtandó nsgos s főt. Mariássy Gábor kanonok urnák, mint a fökáptalan elnökének, legalázatosabb köszönő iratát. Midőn ezen nemes és nagylelkű tényt részünkről a nyilvánosság terére hozzuk, csak annyit jegyezhetünk meg: hogy dicső dolog, a hazáért meghalni, de még dicsőbb, a hazának százakat sőt ezreket megmenteni, A szívből kitoluló honfivér és hálaköny egyaránt hat; de a dicsőség koronájában amaz mint rubin, ez pedig mint gyémánt tündököl. Megyénk központi inségsegélyző bizottmányától is voltunk már szerencsések 12 köböl búzát nyerni; ezért is a legmélyebb köszönet. Várva vártuk az alkalmat, hogy a kilátásba helyezett nagyobb mennyiségű segélyért is, — mely talán fölment miden további aggodalomtól — mielőbb köszönetét szavazhassunk; hanem úgy látszik, azt reménylenünk igen, de megnyernünk nem lehet, pedig ki reményből él, éhen hal! Megemlitendőnek vélem még azt is: hogy községünk jelen nyomasztó állapotának főoka ugyan a nálunk is uralgott aszályban keresendő; de van még mellékes oka is. — Egy átkos szellem űzi már régóta népünkkel játékát! — Az nagyon természetes, hogy nem lehet mindnyájunknak pénztől duzzadó tárczánk, s hogy igy minden város vagy községben van szegény, van pénz- tőzsér. Községünkben is feltalálható ezen két osztály; vannak főleg az izraeliták közt, pénztőzsérek, kik a szükségtől zaklatott szegény embernek, — mint ők nevezik — hónapos interre, vagy más szóval 60 perczentre kölcsönöznek pénzt. Fájdalom, hogy ez a törvény nyílt szeme előtt történik! F. Verpelét, febr. 10. A felettünk minden viszontagságaival elvonult 1863-ki év városunk lakosságának nagy részét, kivált a házas és házatlan zselléreket, kik maguk és övéik mindennapi kenyerét kézi munkájok után érdemlik ki, oly nyomorteljes és siralmas helyzetbe juttatta, hogy sorsuk enyhítése nemcsak az egyes felebaráti könyöradományokat, hanem az országos segélyezést is múlhatatlanul igénybe veszi. Verpelét város lakosságának túlnyomó része házas és házatlan zsellérekből állván, ezek mintegy 400 családot képeznek, kik eddigelé aratási munkák, és más kézi napszámok által szerezték meg maguk, és hozzátartozóik számára a szükségeseket, a lefolyt múlt évben azonban az alföldi vidékeken, hová eddig csoportonkint jártak takarítani, úgyszólván semmi sem teremvén, az e vidékbeli földek pedig silány termést hozván, aratási munkát a silány termés miatt, más napszámos munkát pedig az uralgó pénzszűke miatt nem nyerhettek, s igy élelem- és pénzhiányában aggodalomteljesen néztek a bizonytalan jövő elé. És csakugyan megjelent az Ínség minden nyomorával, minek folytán már számtalan családok, a hidegtől is kinzott siránkozó gyermekeiknek éhségük csillapítására csak egy darabka kenyeret sem képesek nyújtani. Városunk általános tiszteletben részesülő lelkipásztora, főt. Babies János ur, szánalomra méltó lakostársain segítendő, és azokat a bizonyosan bekövetkező éhhaláltól megmentendő,könyör- adományok gyűjtését a városi elöljáróság közbejöttével megindította, s hogy a siker annál kedvezőbb legyen, 100 o. ért. frtot saját erszényéből adott az inségi bizottmány rendelkezése alá, ezenfelől 200 párnak engedte el egészen lecticalis illetményét. Ez által oly áldozatot hozott szenvedő embertársainak, melyért a város összes lakossága irántai hű ragaszkodását, s háláját kifejezni, kedves és mulaszthatlan kötelességének tartotta. Ez alkalommal nem hagyhatunk érintetlenül egy, pár héttel ezelőtt némely roszakarók által koholt hirt, t. i. mintha a plébános ur, híveinek akarata ellen, párbéri illetőségét a kápolnai dohánybeváltó hivatal által kívánta volna minden egyes termesztőtől lehuzatni; e hir teljesen alaptalan, mert e végett tisztelt plébános urunk még csak legkisebb lépést sem tett; adatott ugyan ki rendelet az egri cs. kir. adóhivatal által a dohánybeváltó-hivatalnak az állami és fogyasztási adók lefogására, melyet némely ferde fogalmu szájhősök (kik napjainkban igen számosán vannak) balra magyarázván, a néptömeget inkább az elöljáróság ellen merészelték lázitani; de hogy szeretve tisztelt plébánosunk iránt viseltető törhetlen ragaszkodásunk bármikor is megingat- tatott volna ; azt, mint teljesen alaptalan rágalmat, a nyilvánosság terén ezennel komolyan visszautasítjuk. K—s István tanácsbeli. Apróságok. (Midőn XVIII. Lajos) Francziaországba visszatért 1814-ben, ugyanaznap este Talleyrand herczegnél nagy társaság volt. A diplomatia e nagy mestere kérdezte a királyt kisérő személyeket, ha nem mondott-e a király valami nevezetest ? — Semmit — volt mindenki válasza. —• Nekünk oly mondatra van szükségünk, mely az uj atyát népszerűvé tegye — mond Talleyrand. — R. gróf, ön szellemdús ember, menjen a szomszédcabinba s gondoljon valami szellemdú- sat — egy mondatot — melyet mi majd a király szájába adunk. — A vendég távozott s nem sokára nehány mondattal tért vissza, de Talleyrandot egy sem elégité ki. A gróf még egyszer távozott. Most szerencsésebb volt, mert az ismeretes mondatot gondolta ki: — „Francziaországban semmi sem változott, csak egy fran- cziával van több.“ E mondat rövid idő alatt egész Európát befutá, és sok barátot nyert a monarchának. Talleyrand s a beavatottak jót nevettek, hogy egész Európát elbolonditották.
