Eger - hetilap, 1864
1864-11-24 / 47. szám
386 széddel, semmi ékesszólás által, —• oh mentse meg felséged imádott királyunkat a távozás által! — Köszönöm, nemes gróf, köszönöm! — rebegé a királyné hálásan — a holnapi nap utón fog találni bennünket! János gróf mély alázattal hajolt meg és eltávozott. A királyné pedig térdre borult egy szent feszület előtt, — és zokogva imádkozott............ ............Egy óra múlva a királyi ház leghívebbjei tanácsko zmányon voltak a királynénál. Mi az első teendő? — ez volt a kérdés. — Semmi sem oly szükséges — mondá Bánfy Lukács mindenekelőtt — mint az, hogy az ifjú király ő felsége, mentül közelebb maradjon a barcz színhelyéhez. A királyné egy sokat mondó tekintetet cserélt János gróffal. — Az érsek el akarja árulni a királyt! — Soha! kiálta fel a királyné hevesen, s majdnem sértő hangon — a mig anyai szivem egyet dobban, soha sem hagyom Manuel közelében királyi gyermekemet! A jelenlevők mindnyájan meglepetve tekintének a királynéra, — legjobban maga az érsek! Eufrosina királyné, ezen első heves felindulása után, — ösz- szeszedvén magát újólag, nyugodtabban és higgadtabban adá elő aggodalmait, s megmaradt azon határozata mellett, hogy ö gyermekeivel távozni akar a harcznak színhelyétől. A királyné szavai után néma csend állott be néhány pillanatig. Lukács érsek volt az első, a ki szavával megtörte azt. — Felségedet a parancsolás illeti— mondá az érsek tiszteletteljesen — minket az engedelmesség, azonban, ha a király ja várói, — az ország boldogságáról van szó, — szent kötelessége mindazon alattvalóknak, a kik jó tanácsért szólittattak fel, kimondani azt, a mi igaz szivökön fekszik. Tisztelnem kell az anyát, kinek legszentebb gondja: gyermekeinek boldogsága; de — sitt pillanatig megállt — azután nyugodtan folytatá — felséged még nem ismeri a magyar nemzetet, ha nincsen teljes bizalma benne. Nincsen a király sehol a földkerekségén biztosabb helyen, mint az ő hívei körében, a hü szivek jobban védik e drága kincset, mint a legerősebb kőfalak. A király jelenléte csodát fog tenni a hadseregnél! De — ha ő felsége eltávo-zik, nem mutat-e ez bizalmatlanságra, s a bizalmatlanság nem gyengiti-e a ragaszkodást ? — Meglehet, hogy a távozás által felséged nyugodtabb,— de bizonyos, — hogy a mi haderőnk sokkal gyengébb les zen! A királynéra nagy hatást gyakoroltak e szavak. Habozni kezdett. Ekkor odapillantott János grófra,— az — átható tekintetével azon tanácsot inté : ne engedjen ! — A nemzet, a mely igazán hűséges, készséges örömmel harczol, ha királyát biztosságban tudja — mondá a királyné — ám történjék bármi, holnap a hasadó hajnallal távozni akarok gyermekeimmel! És úgy lön. A királyné másnap kora reggel, titokban útnak indult Pozsony felé gyermekeivel ....... ..........János gróf pedig még az nap, midőn e fontos tanácsko zmány meglehetősen feszülten bevégzödött, azonnal szállására sietett, s ezen szavakat irta egy pergamenlapocskára tiszta görög írással: — Köszöntőm a kegyelmes László herczeget, Magyarország királyát. A királyné távozik, — miénk a diadal. Azután leghívebb emberét szólítá, — se szavakkal nyujtá át neki a pergamentekercset: — Siess a legjobb lovon Pécs felé. A görög követséget útban találod. Nyújtsad át ez iratot a követség vezetőjének. (Folyt, köveik.) Györy Vilmos. „ A trichin (fonalócz). Nem ismeretlen olvasóink előtt a magyar királyi helytartó- tanácsnak ama rendelete, melyet legközelebb a sertéshús megvizsgálása végett az illető hatóságokhoz kibocsátott, s bizonyára ismerni ftjgják a kedvező eredményt is. E rendelet kibocsátására azon trichin féle mánia szolgáltatott alkalmat, mely Németországot egy szeretetreméltó állatfaj t. i. a sertés iránt oly iszonynyal tölté el, miként tartani lehet, hogy közel áll az idő, midőn nem egyedül az o rthodox izraeliták lesznek azok, kik a sertéshúst az étkek számából számkivetik. Ily nagy fontosságú szerepet játszván korunk gastronomiai történelmében a trichin, miután mi magyarok nem bírunk ama gründlich- keittal, mely a kákán is annyi görcsót talál, a mennyit akar, nem látjuk egészen feleslegesnek, bővebben megismertetni azon szörnyet, melyet némely tudósok (Virchov hires német anatomista, Leukart és Zenker tudorok) pápaszeme a sertéshuskedvelök iszonyú rémületére fölfedezett, t. i. a trichint; természetesen olvasóinkra bízván annak megítélését, vájjon az idézendő sorok több vagy kevesebb hitelt érdemelnek-e, mint azon állítás, mely sze rint a holdvilágot hozzánk hasonló lények lakják. „Az- izom-trichin, mely a sertéshús élvezete által származik át az emberi vagy állati testbe, ott rövid időn egy kis állatkává képződik, mely többé mi változáson sem megy át. Ez csakhamar magához hasonló állatkákat nemz, melyek többé soha nem fagyják el az emberi vagy állati testet, állandó laká st vesznek itt, s átfúrván a beleket, az izomszálakba költöznek át. „Azon trichin,mely ekként az izmokba vévé magát,nem egyéb, mint egy kis féreg, mely azonban csak nagyitó-üvegen át látható. Ha teste nem volna annyira átlátszó, szabad szemmel is fölfedez- hetnök, miután hossza néha 1—2 millimeter. „Midőn adatai trichin az izomszálakba hatott, bizonyos ideig ott tartózkodik, megtámadja azok bel sö részeit, s valószínűleg tönkre is teszi. Szája és bele is lévén, kétségkivüli dolog, hogy azon izomszálakból táplálkozik, melyekbe magát befészkelte. Testének tömege nehány hét alatt annyira növekedik, hogy har- minezszor, sőt negyvenszer is nagyobb, mint eredeti állapotban. „Ha a trichin egyszer az izmokba fészkelödött, vagy bizonyos hártyával veszi magát körül, s akkor ártalmatlan, vagy szabad állapotban marad, s akkor elkerülhetlenül öl, mint ezt a különféle állatokon tett kísérletek bizonyítják. „A mi pedig leginkább rémitő, az, hogy egy anya-trichin 2—4UU, sőt 1000,- s igy 5000 anya-trichin néhány millió trichint is szaporíthat, 5000 anya-trichin pedig egy falat sertéshúsban is található, és leginkább a sódarban, kolbászban és hurkában.“ így beszélnek a tudósok. De midőn ily veszélyesnek tüntetik föl a sertéshúst, nem késnek az óvszerrel, a mi nem egyéb, mint hogy ne együnk többé sertéshúst, hanem annál bővebben spinátot és padlupkát, miután csak nagyitó-iiveg segélyével nyomozható ki, vájjon az eledelnek szánt sertéshús tartalmaz-e trichint vagy nem. Vigasztalásul még hozzáadják, hogy a trichines sertéshús nem mindig életveszélyes, miután azt a gyomor néha szerencsésen kiüriti, máskor pedig a már élő trichinek bizonyos hártyával vonják magukat körül, mielőtt komoly bajt okoznának. Nekünk azonban sem a fennebbi óvszerre, sem az érintett vigasztalásra nincs szükségünk, s alig várjuk a deczemberi hűvös napokat, midőn az említett tudósokat személyünkben tettleg megczáfol hatjuk. *) *) XJjabb időben a tudomány, fölfedezései által, kivált az egészségtant illetőleg, zsarnokilag lép föl és borzalommal tölt el. Csak nem rég a szivarokat, mint mérgeseket akarta velünk eldobatni; majd ismét a tejes kávét nyilvánitá ölő méregnek, s most már a sonkát is el akarja tőlünk rabolni, melyet apáink annyi századon keresztül ettek, s mi is oly jóízűen eszünk. — A tudomány ily vívmányait bátran elhagyhatja. S z e r k.
