Eger - hetilap, 1864
1864-10-27 / 43. szám
349 iskolát állítsanak, melyben gyakornokaik a szükséges ismereteket utánpótolhassák, megszerezhessék. Az iparos-osztály azonban, vagy mert nem képes fölfogni, belátni a kor e követelményét, vagy talán inkább, mivel nem eszközölhettek megállapodást a kivitelben, — eddig még mit sem tett. De mert a haza jóléte nem csekély mérvben függ az ipar- osztály állásától, nehogy tehát ezeknek háttérbe-, vagy ép le- szorultával ismét egy uj csatorna vezesse el a nemzet szivvéren: a hazaszeretettől lelkesített „István“ gőzmalom társulat, volt igazgatói, Csanak József és Szabó Lajos polgároknak s nagykereskedőknek a gőzmalomipar emelése körül szerzett érdemeiket, örökre maradandó emlékkel kívánván megörökíteni, tízezer o. é. frt. tökét adott a ref. főiskola kezelésé alá, mely „(^anak-Szabó- alapitvány“ név alatt kamatozván, oly két tanszék felállítására fordittassék, melyről az iparos-pályára lépni óhajtó tanulók — valláskülönbség nélkül — oktatást nyerjehessenek.“ Véleményadás végett megkerestetett e tárgyban az egyházkerületi gyűlés, mely köszönettel fogadva az ajánlott tökét; elhatározta még ez év folytán a tanszék fölállítását; es pedig azon inditványnyal, hogy olvasztassék ez be egy alakítandó „polgári iskolába“, melyben három osztályon és éven át — ha gyűjtés utján a megkivántatott 40,000 o. é. ft. bejöne -*■ a kereskedelmi, iparos, s gazdászat terére vagyakozó ifjak akár az életre, akár a körülményekhez képest, a fensőbb iskolák látogatására képesittetni fognak. E czélból az ivek már köröztetvék, s azzal a programm is, mely szerint, vallástan, magyar és német nyelvtan, szám és- mértan, természettudományok, földrajz, történelem,monopol, könyvvitel, vám- és váltóisme, rajz, szépírás, és ének osztályonként, fölosztva, hetenként 30 órán át adatnának elő. És pedig oly módon, hogy a tanonezok érzékeinek munkásságát, vizsgáló, itélö- tehetségét, oknyomozás és adással ébreszsze, éleszsze, ön munkásságra szoktassa; a tantárgyak tanítását az élettel s annak gyakorlati kívánalmaival hozván öszhangzásba. Ha e fölhívás viszhangra talál, s a gyűjtők fáradságát siker és talán nem reménylett eredmény koronázná; a fölösleg ez iskola szervezetének tovább terjesztésére, idővel felsőbb reáliskolává leendő fejlesztésére fordittatnék. Mily üdvös, mily korszerű eszme! Vajha az érdektelen közöny csirájában el ne fojtaná! vajha az egyesült erő közreműködnék a szellem e börzéjének létesítésére, melyben Utódainkra biztos nyereség, a társadalomra emelkedés, a hazára fölvirágzás vár. Mert tagadhatlan, hogy állásunkat figyelembevéve, e tanintézettel e részben hathatós tényezőt nyerendíink: ellenkező esetben félő, miszerint pótolhatlan veszteséget szenvednénk. ?! Vegyes hírek. t (A városi szegények intézetének és női koródának vezetésével megbízott kér. szeretet leányai,) folyó hó 23-án délután 4% órakor kisérték egyik korán elhunyt testvérök hamvait a Kisasszonyról nevezett közös sir- kertbe. Az igénytelen, nevéről sem ismert Erzsébet testvér temetésére, daczára az esőzésnek, roppant nagy számban jelentek meg minden rendűek és ranguak. Képviselve volt itt városunk összes lakossága; a szegény mint betegségében hiv ápolói egyikének ravatalát a hálaérzelem és fájdalom könyeivel szemében busán állotta körül; az érdemes czéhek és temetkezés társulati égő s összesen 60-ra menő szövétnekeikkel, valamint a legényegylet meghívás nélkül önként jelentek meg,hogy nyilvánítsák elismerésö- ket és hálájokat a keresztény szeretet leányainak működése iránt, kik betegeik, lakostársaik, rokonaik felett oly ápoló és feláldozó gonddal virasztanak, kik önéletök örömvirágait elhervasztják, hogy belőle a szenvedő emberiség részére gyógyirt készítsenek. A helyben állomásozó cs. kir. katonai tisztikar is testületileg megjelent. Szép elismerés a kér. szeretet leányainak a véres harczmezőkön is tanúsított működése iránt! A temetési szertartást Máriássy Gábor érseki helyettes ö nagysága, a szegények intézetének elnöke és egyik kitűnő jótevője végzé. A jelenvolt nagyszámú közönség teljesen érezni és méltányolni látszott a kér. szeretet leányainak bámulandó önfeláldozását, melyről Voltaire is elismerőleg jegyzi meg, hogy: „nincs talán nagyobbszerü valami a világon, mint a testi előny, ifjúkor, és gyakran magasabb származásnak áldozata, melyeket egy gyengéd nem hoz, hogy a mindennemű, és a kórházakban egyesitett nyomort enyhítse, melynek megpillantása gyengeségünkre oly megalázólag, elpuhultsá- gunkra oly felháboritólag hat.“ Legyen áldás az ifjúkor virágában elhunytnak emlékén! f (Megtisztelő bizalom és e 1 i s m e r é s) A napokban alkalmunk volt egy levelet olvashatni, melyben Németország Athenaejéböl, a tudomány és művészet-kedvelő Münchenből egy tekintélyes állású tudós, egri csillagászunkhoz,montedegói dr. Albert Ferenczhez fordul azon őszinte vallomással, hogy neki több évi igyekezet daczára sem sikerült a zsidók részére oly pontos, részletes és teljes naptárt kiállítani, minő az, melyet jeles csillagászunk a budai naptárban évenkint közölni szokott. Ennélfogva buzdittatva egykori tanárja, a müncheni csillagda jelenlegi hírneves igazgatója által, teljes bizodalommal kéri a müncheni tudós az egri csillagászt, hogy utasítsa őt, a bonyolódott zsidó ünnep- számitás tökéletes fölismerhetésére, s adjon neki e részben szives útmutatást. Örülünk, mert ez elismerés a tudomány iránt megtisztelő egyszersmint az intézetre, melynek Albert ur tagja, a városra, melynek polgára, és lapunkra, melynek egyik t. munkatársa. f (Az anyai szív fáj dalma). Múlt lapunkban említett Steiger Dezső egri megyei szerpap édes anyja értesülve fia gyöngélkedéséröl Sátoralja Ujhelyböl szerető gyermeke ápolására sietett, s majdnem hat héten át éjjel-nappal a leggyöngédebb anyai szeretettel virasztva mellette, és.őt ápolva, midőn fia, egyetlen reménye elhunyt, az anyai szív, mely elég erős vala ápolni mint munkáját bevégzete, azon pillanatba megtört és harmadnapra az anya fiát követte. Koporsóját átalában részvéttel kisérték és könyek között tevék le a sírba, mely most a jó gyermek, és szerető édes anya hamvait takarja. Béke poraikra! — (H e 1 y r e i g a z i t á s.) a Tisztelt szerkesztő ur! Becses, lapja 42-ik számában*) „Tanintézeteinkéről hozott tudósitásban tett azon közlésre, hogy városunkban a szegényebb tanuló ifjak mily segélyezésben részesülnek, bátorkodom megjegyezni, miszerint egri érsek ö nagyméltósága udvarában is évenkint rendesen 10—12 tanuló ifjú nyer élelmezést. Egerben, 1864. okt. 23 án. A segélyezettek egyike. — (Halálozás.) Meghaltak oktob. 19-töl—-26-ig: Besz- nyák Márton 74 éves; Nagy Eleonora 50 éves; Barta Piroska 9'/2 éves; Mihály Katalin \x/% éves; Tari András 74 éves ; Tamási Mária l'/í éves; Hajnal Imre 81 éves; Hell Erzsébet 35 éves; Szeredi Mária 8 éves ; Tóth Teréz 3 éves; Horváth Anna 45 éves ; Kormos Mária 64 éves. Összesen 3 fi, 9 nö=f2. Született 5 fi, 5 nő = 10. Házasságra lépett 2 pár. Gazdaság és üzlet. Eger, okt. 24. Mai hetivásárunkon volt: búza 87, kétszeres 63, rozs 178, árpa 46, zab 38, kukoricza 64— összesen 475 köböl. Az árak következőleg álltak: búza 4 frt. 80 kr, kétszeres 3 frt 80 kr, rozs 3 frt, árpa 2 frt 20 kr, zab 1 frt 60 kr, kukoricza 1 ft 60 kr köblönkint. Burgonya és széna sok volt; annak köble 1 frt 20 kr, ennek mázsája 1 frt. A múlt pénteki hetivásárra összesen 1535 köböl élet hozatott be; az árak mindenben meg*) Lapunk idézett számából csupán sajtóhibából maradt ki; örvendünk,hogy oly részről sietnek e tévedést helyreigazítani, hol azt hálanyilvánulásnak kell te kintenünk. S z e r k.