Eger - hetilap, 1864
1864-10-13 / 41. szám
328 Egy éji történet. (Vége.) A dühös nép darabokra tépett volna, anélkül, hogy mentségemet meghallgatná, ha annyi szívességet tanúsítok iránta, hogy bevárjam. Az élet vagy halál kérdése volt ez. Hirtelen kiugrottam a darázsfészekből, melyre az ajtót rázártam, s hogy időt nyerjek, a zárban megfordítani a kulcsot, melyet belülről kivenni elég lélekjelenléttel bírtam. Egy kis folyosón találtam magamat, és tíz lépéssel odább deszkakerítés akadályozott futásomban, de a gymnast ikai ügyesség s magas testalkatom köny- nyüsége megtörék ez akadályt. Egy második kerítésbe estem, hol ugyanoly akadályt találtam, a melyen az előbbihez hasonló könnyűséggel tettem túl magam. Földre jutva, egy ör-eb támadott meg, mely csizmám szárába harapott; kihúzva egyet piszto lyaim közül, iszonyú ütést mértem fejére. Fájdalmas hörgéssel bocsátott tovább, és siettem kiszabadulni a rekeszből. Gyorsan haladva egy omladék fal mellett, egy sötét, sztik és piszkos ut- czában találtam magamat. Szerencsétlenségre csak kevéssel voltam előbbre, mint azok, kik követtek, minden oldalról hallám a borzasztó lármát felém közeledni. A kutyák ugattak, az ablakok megnyíltak, a reszkető szomszédok kérdéseket intéztek egymáshoz, melyek felelet nélkül maradtak. Anélkül, hogy sokáig gondolkoztam volna, futásnak eredtem, és hogy üldözőimet tévútra vigyem, hogy a gyanút elhárítsam magamtól, hangosan kezdém kiabálni: — Gyilkos! Fogjátok meg! — Hol? Ki? Hogyan? kérdé egy ember, megkísértve engem feltartani. —• Ott alant.... most fordul be a sarkon ! Fogjuk meg! feleltem, öt félretolva. A szomszédutcza végén egy más ember, talán rendőr, mintha a föld alól jött volna elő, oly hirtelen, elém állott, és nyakamat ragadta meg. Mint a villám, ütöttem öt arczba kezemmel, melybe pisztolyomat szoritám; leesett, és én utamat folytatám, mindig kiabálva : — Gyilkos! Tolvaj ! Fogjátok meg ! A hátam mögött keletkezett lárma csakhamar úgy hallatszék, mint tengermoraj. Az egész város forrongásban volt; egy csoport szünet nélkül követett, anélkül, hogy kételkednék, hogy én vagyok az, kit a másik lármája által fel akar tartani. A mint- Uldözöim száma növekedett, úgy kisebbedett a veszély. Midőn egy csoport léhütö által láttam magam környezve, meglassitám lépteimet, s engedtem előremenni a legdühösebbeket. így haladtunk át már vagy tiz utczát; végre megérkezve egy nagy térre, hittem, hogy eltünhetem előlük észrevétlenül. Kísérletem,melyet helyesnek gondoltam, nem sikerült; észrevettem, hogy a veszély csak nagyobbodott. Azt hittem, kiabálásom által tévútra viszem üldözőimet; de vigyázatlan visszahúzódásom rám forditá figyelmöket. Tolvaj! Fogjátok meg! Ott van! most kétszeresen hangzának, és engem a nyuléhoz hasonló sebes futásra késztetének. Ezen időben ifjú valék s szikár, s a futásban megszégyeni- ték egy Basqueot. Becsületem, ha nem életem is, forgott veszélyben; használtam tehát lábamat oly ügyességgel, hogy senki utol nem ért. Nehány pillanat múlva egy magas kőfal, mely egy szép lakot kerített, akadályozott futásomban ; nem tudván átugrani, mellette szaladtam, és egy vasrácsozatu ajtóhoz értem, mely szerencsémre nyitva volt. Egy fekete szolga nyitotta ki, kiváncsi leven látni, a mi az utczán történik. Öt vagy hat lépést tett kifelé, s nem tudom, mily véletlen kedvezéséből, csak akkor vett észre, midőn már a kertben valék. Rémitö nagyot ordított, s igyekezett feltartani. Késő! betevém előtte az ajtót, bezártam s'folyLásd folytatását a mellékleten. tatám utamat a fasorban. Tisztán kivettem, mint folyja körül a kerítést a tömeg a dühös ordítással. A biztonság érzete jótékonyan hatott rám. Azonban átláttam, hogy e helyzetben nem tehetek jobbat, mint a ház ura előtt megjelenve őt kérni, hogy védjen a durva tömeg dühe ellen. Azon esetben, ha szavaimnak hitelt nem adna, nem maradna más hátra, mint magamat az igazság kezébe szolgáltatni. Közeledtem a ház felé, midőn három vagy négy szolga, a lárma által csalogatva, kiváncsiak látni a történteket, megszóli- tának a sötétben: —- Mi történt ? Mi van ott, Jupiter ? Megértém, hogy a feketének véltek lenni vagy egynek szolgatársuk közöl, és azért habozás nélkül feleltem: —• Ha valamit akarnak látni, fussanak a rácsozathoz. Mind elrohant, nekem szabad utat hagyva. Megérkezve az épület elé, nem késtem belépni. Az alsó rész elökamarájában nem volt senki, hogy kérdezösködésével alkalmatlankodjék. Felhaladtam a széles lépcsözeten, s miután két üres termen keresztülmentem, egy kényelemmel bútorozott szobába léptem, melyben egy fiatal nő olvasott a kandalló előtt. — Bocsásson meg kisasszony, mondám egészen elfúlva, hogy minden udvariassági szabály mellöztével mutatom be magamat. Velem szerencsétlenség történt, és most egy csoport dühös ember üldöz, kiknek nagy kedvök lenne, engem darabokra tépni. Három nap előtt érkezve, nem ismerek [itt egy lelket sem; a szerencsés véletlen ide vezetett, öntől függ, engem megszabadítani. Első szavaimra félig meglepetett, félig megrémült arczot mutatott a nő; midőn beszédemet bevégeztem, fölemelkedett s mozdulatlan maradt előttem. — Ki ön? Mit jelent e történet? kérdé kedves s hideg hangon egyszerre. A lehető rövidséggel beszéltem el, mi történt velem azóta» mióta a vendéglőből kiléptem. — Ez igen különös börtönét, jegyaé meg, rendetlen ruházatom s kuszáit hajamra tekintve. Én nem tehetek jobbat, mint ön szavainak hinni; de.---— Kisasszony ! könyörögtem ; bár idegen e városban .... annyit mondhatok,hogy haszontalan ember nem vagyok. Győződjék meg, kérem, e levelekből, melyek az itteni legjobb családokhoz vannak intézve, melyeket önnek ismernie kell, s melyekhez ezek fognak bevezetni. Ezen szavakra egy csomag levelet húztam ki zsebemből, s kézbesitém neki. Miután nehánynak borítékát átnézte, arcza felderült; és némi meglepetéssel láttam felnyitni egyet, melyet színváltozással olvasott el. — Ezt atyámnak Írja legrégibb, legkedvesebb barátja, mondá mosolylyal, felém közeledve, hogy kezét nyújtsa. Távollétében, engedje meg Warrington ur, önt üdvözölhetni és önnek felajánlani vendégszeretetünket. Csak azt sajnálom, hogy önre nézve oly kellemetlen módon kellett magát bemutatnia. — Kellemesebb meglepetést a sors nem adhatott volna! el- lenvetém, kedves házinőmet üdvözölve. Röviden: meg valék megmentve. Midőn egy órával később a rendőri vizsgálók megjelentek a gyilkos kutatására ; kijelentetett nekik, hogy egyedül a ház barátja lépett be azon idő alatt. A család többi tagjai is csakhamar hazatértek az operából. Vidámsággal elegy komolysággal hallgatták végig a különös történetet, és a háználi eredeti megjelenésemet. — Másnap egészen otthon valék, málhámat el kelle hozatnom a vendéglőből, szives- ségöket nem tudtam visszautasítani. A szegény kis leány és anyja jobb sorsot nyertek. A gyilkos fölfedeztetett és fölakasztatott egy bűnvádi per következtében, melynél mint tanú szerepeltem.
