Eger - hetilap, 1864
1864-10-06 / 40. szám
• i> »’* y — Oh uram ! kiáltott zokogástól szaggatott hangon, anyám halálos beteg, én félek. Több hete, hogy az ágyat őrzi, és két nap óta nem volt mit ennünk. Nincs már semmink, mit eladhatnánk, és én kijöttem, hogy alamizsnát kérjek. A szégyen visszatartott az utolsó pillanatig.... Istenem! Istenem! mi lesz belőlünk. Meg voltam hatva ez elbeszélés által. Nem egy kolduló leány siró hangja volt, mely hozzám szólott; kiejtése nem a nép gyermekét árulta el. — Ha tudnám, hogy meg nem csal, mondám én, nem tagadnám meg a segélyt, átadnám minden pénzemet önnek, mely- lyel rendelkezhetem. — Mért csalnám meg uram! Ha nem hisz ön nekem, kisérjen kérem! Alig két lépés ide.... Egy pillanatot veték a romban levő házakra, és haboztam. A tapasztalás megtanított, nem bízni a nagy város lakóiban. Ha ez is zsákmány-fogó flenne ? Újólag megvizsgáltam a kis leány arczat és gyanúm eloszlott: vagy a természet hazudott, mint még soha, vagy e kis leány nem gondol roszra. — Mutassa az utat, követni fogom, mondám. — Áldja meg önt az Isten, uram! kiáltott, és megfogván kezemet, vezetett egy sötét fasor között egy romban lévő épület felé. Felhaladva, vezetőm oldala mellett, egy egyenetlen lépcső- zeten, az első emelet egy kamrájában állottunk meg, melyet sötétség borított. Én az ajtó mellett maradtam, mialatt a kis leány elereszté kezemet, és a szoba egy szöglete felé futott. — Anyám, anyám! Isten egy jó urat küldött, ki nekünk élelmet ád, s talán orvost is fog hívni. Te nem fogsz meghalni, kedves anyám ! nem fogsz meghalni! Gyenge sóhaj követé e szavakat, és alig hallható hang kérdé: — Hol van azon ur ? — Itt, mondám én, nehány lépést előre téve. Bátorság, jó asszony, ön nem fog segély hiányában elveszni. Fogja gyermekem, folytatóm, kivéve zsebemből egy pénzdarabot (a homály nem engedé megkülönböztetni az aranyat) fogja ezt egyelőre, és menjen beszerezni először azt, mire e pillanatban szükség van. Ne feledjen világot hozni; várni fogom visszatértét. — Áldja meg önt az ég, ismétlé a kis leány, midőn keze enyémmel találkozott. — Amen ! tévé hozzá az anya. Yédenczem megkisérté az ajtóra találni, s kis lábainak zöreje hirdeté, hogy a lépcsőn siet lefelé. — Komoly az ön betegsége asszonyom, vagy csak súlyos nélkülözésekből származó gyöngeség ? — Oh uram ! sohajtá a szerencsetlen, én .... Éles kiáltás szakitá félbe feleletét, mely a földszintről jőve, s melyet egy más fájdalmas kiáltás követett. — Gyilkos ! segítség! segítség! És bizonyára női hang volt. Első pillanatban kivíil voltam az ajtón. A lépcső aljára érve, hol a sötétben majd nyakamat szegtem, szemközt egy félig nyílt ajtóra találtam, melyen belől némi világosság volt észrevehető. Minthogy a kiáltás folytonosan innen hangzott, nem haboztam. Egy gyengén világított szobába rohantam, hol azonnal torkon ragadtatni érzém magamat egy zilált hajú nő által, ki megvakúlva lenni látszott azon vér által, mely homlokának széles sebéből folyt. Alig volt időm megérteni, hogy az áldozattal van dolgom, s meglátni, mint húzódik hátra a gyikos, egy késsel kezében: mert az utóbbi igyekezett a gyertyát megragadni s földre vetni, valószínűleg azért, hogy egy más ajtón, melyet a szoba másik végén észrevettem, kényelmesen elillanhasson. Az áldozat nem bocsátó el zsákmányát; hiában volt minden erőködésern, hogy szorítása alól megmenekedjem. A kétségbeesés erejével igyekezett engem visszatartani és féltem, hogy nagyon súlyosbítja állapotját ezen erőszak által. — Gyorsan! gyorsan! kiáltott. Megfogtam ! Gyilkos! segítség ! gyilkos! Kétségkívül több sebet kapott. Hangja mindinkább gyengült, és csakhamar nem hallottam mást érthetlen mormogásnál. Világos volt, hogy a szerencsétlen eszméletét kezdé veszteni. Féltem, hogy halál-rángásban van, mert amint szavai érthetleneb- bekké váltak, szorítása annál erősebb lön. Mily helyzet egy utasra nézve, ki alig lépett egy városba, melyben még senkit nem ismert! Engem megtalálnak, egy megfojtott asszony mellett, s nagyon lehető, hogy gyilkosának fognak tartani. Ha megkísérteném magam menteni, mi nem a legkönnyebbnek látszék előttem ez esetben, midőn az áldozat nem él annyi ideig, hogy tévedését fölismerhetné; valószínűleg bírói vizsgálatnak kellene magamat alávetnem. Nevem a lapok hasábjain kezdene szerepelni, ezerféle, nem a leghizelgöbb commentár kíséretében. Calas és Lesurques elitéltetésére gondoltam, megresz kettem, s eszembe jutott, hogy az igazság nem mindig csalhatlan, s képzeletben már nyakam körül éreztem a gyalázat kötelét. Ezen gondolatok, melyek hamarabb keresztülvillantak elmémben, mint leírni lehet, kimondhatlan iszonyt keltettek föl bennem, és elhatároztam futni, mintha csakugyan én követtem volna el a bűnt, melyről vádoltatni rettenetesnek tartám. Erős lárma jelenté, hogy többen közelednek — néhány pillanat még, s azután késő lesz ! kiragadtam magamat annak szorítása alól, kit megmenteni akartam, és ez nagy zörejjel zuhant földre. Meghalt? megvallom, annyira önző voltam e pillanatban, hogy erre nem is gondoltam. Három lépéssel a szoba más oldalához jutottam, s távozni készültem azon utón, melyen a gyilkos eltűnt. Azon pillanatban, midőn az ajtót felnyitottam, három vagy négy személy rohant a terembe ellenkező oldalon. Az egyik lámpát tartott kezében; és az [iszony első kiáltásai után, fenyegető hang tört ki ajkaikon. — Ott van, menekül! Gyilkos !.. Fogjátok meg!.. Segít ség!.. tovaj !.. gyilkos! (Vége követk.) Vegyes hírek. (Nyilatkozat.) Három hó előtt azon reményt fejeztem ki: hogy „Mátra“ czimű heti lapomat rövid szünet után, kedvezőbb föltételek közt újra megindítom. A t. olvasó közönség iránti hálám s a mély tisztelet kötelességemmé teszi jelenleg kinyilatkoztatnom: hogy a „Mátra“ czimü heti lapot a körülmények miatt ezennel végkép megszüntetem. Eger, október 4. 1864. Violát Ottó. f(Öcs. kir. Apostoli Felsége legmagasb név- ünnepén) f. hó 4 én a főegyházban ünnepélyes istenitisztelet tartatván, ugyanez alkalomból délutáni egy órakor föispáni helytartó ő méltóságánál diszebéd volt. f (Érsek ő nagyméltósága) egyházlátogatási és bérmálási kőrútjából f. hó 4-én esti 7 órakor, a legjobb egészségben, szerencsésen hazaérkezett. A város határánál a fökáptalan néhány tagja, a városi plébános és polgármester, a járásbeli szol- gabiró stb. várakozónak a hazatérő főpapra, s taraczk-durrogások és a harangok zúgása között kisérék lakába. * (Az egri föelemi tanodában,) mint előre kihirdetve volt, e tanévnek okt. 2-kán kell vala megkezdetnie; de ez nem történhetett meg, mert a városi hatóság az iskolai termek mc- szeltetését, kiigazítását csak okt. 2-kán kezdette meg. E tény egyszersmind erős vád azon közöny ellen, melylyel a tanítás s nevelés Ugye találkozik ép azon oldalról, melynek azt elő mozdítani, és pártolni leginkább érdekében és kötelességében állana. 318 —
