Eger - hetilap, 1864
1864-01-28 / 4. szám
28 nak, sőt vannak, kik bizonyos fizetés mellett egész éven át ápoltatnak. ß) Szegények- és aggok-intézete a fönnebb emlitett irgalmasnők ápolására bízatva, hasonlag a városi kórházi épületben létezik; ebbe elszegényült, elnvomorodott egriek mindkét nemből külön osztályba vétetnek föl, és minden szükségesekkel illően elláttatnak, a férfiak osztályában folyvást 20-an, a női osztályban 30-an s igy összesen 50-en vannak. (Vége követk.) Fölhívás A beállott szigorú időjárás miatt a földmunkáknak szünetelni kellvén, — nagyszerű arányban növekedett azok száma, kik a múlt évi súlyos csapás következtében könyöradományokra vannak utalva. A kormány a rendelkezésére bocsátott összegeknek lehető legsikeresebb hasznosításával, a tehetősebb községek még alapvagyonuk- hoz is nyúlva a legnagyobb erőfeszítéssel, igyekeznek enyhíteni a nyomort, s ez igyekezetükben egyes emberbarátok nagylelkű áldozatai által támogatatnak; de sok községben mindezen buzgó törekvések* sem lesznek képesek elérni a czélt: a nagymérvű Ínség szomorú következményeinek elhárítását, hacsak mindazok, kiket e csapás ke- vésbbé sújtott, a haza, emberiség és vallás intő és esdeklő szavára újabban és ismételve rendkivüli áldozatkészségre nem lelkesülnek. Gyors és nagylelkű adakozás az, mit most hazafiul s emberi kötelességünknek és sürgető szükségnek kell tekintenünk; az éhségtől s hidegtől gyötröttek egész serege kiált hozzánk testvéri segedelemért, ne hagyjuk őket reményükben, bizalmukban megcsalatkozni, s buzgó készséggel áldozzunk, a mit csak lehet, nehogy méltán üldözzön azon tudat, hogy testvéreinket, hazánkfiait nyomoru Ínségben segély nélkül elhagytuk veszni. A jótékony adományok, részletfizetések alakjában is, úgy a magyar kir. helytartótanács elnökségénél, mint minden megyei, városi és községi inségi bizottmányoknál köszönettel elfogadtatnak. Kelt Budán, 1864. évi jan. 16-án. Gróf Pálffv Mór, «/ királyi hetytartó. Levelezések. Doiuoszló, jan. 12. Habár Domoszló nem számítható a szó teljes értelmében azon helységek közé, melyek véginséggel küzdenek, mintán itt elégséges búza termett; mindazonáltal a mostoha idő nyomasztó súlyát mi is nagy mértékben érezzük. A pest-losonczi vasút előmunkálatai kezdetének hire hozzánk is eljutott, azonban népünk nem nagyon kapott rajta, részint mert a szomszéd helységekből a vasúti munkára csoportosan tóduló s csakhamar visszatérő munkásoktól megtudták, hogy nagy fáradság mellett igen silány keresetre számolhatnak ott; részint mert b. Baldácsi ö mltga, figyelembe vevén atyai szive áldott sugallatát — hogy keresetforrást nyisson a munkás-osztálynak — még a múlt őszön országutat kezdett építtetni Domoszlóról Párád felé, s igy majdnem decz. derekáig biztosította a szegények mindennapi élelmét, eleinte 40, később 30, végre 20 kr napszámot fizetvén. De a beállott zord idő befagyasztotta a kereset minden forrását, és a munkára termett erő a helyett, hogy pihenne és újulna, napról napra fogy, emésztetve az éhség által annyira, hogy a napokban olyan ember is találkozott helységünkben, ki, saját állítása szerint, már két napja kenyeret nem látott, s az éhségtől egészen elerőtlenedve összerogyott. Ennél még szomorúbb sors jutott a plébániánkhoz tartozó Vécs községnek ; ott ugyanis a termés silánysága majdnem Jeruzsálem ostromlása alatti helyzetbe hozott sok családot. Mint halljuk, a napokban egy kiéhezett szegény ember azon hitben, hogy közel van már halála órája, lefeküdt, és mozdulatlan hevert, s midőn egy házához vetődött rokona keltegeté, igy szólt: „Ne bántsatok, hadd haljak meg éhen !“ Ily szerencsétlen helyzetben önkéntelenül is azon aggályos gondolat támad agyunkban: mi lesz belőlünk a tavaszszal, vagy csak nehány hét múlva is, ha segítség nem jő! ? — A nép most egyedül buzgó lelkipásztorában, a nemeslelkü nt. Zuzel János urban helyezi minden bizodalmát, s valóban egyedül az ö kifogy - hatlan bőkezűségének s résztvevő szivének köszönhetjük, hogy éhenhalók nagy számát nem temetjük, mert minden éhező és szegény részint pénz-, részint buzasegedelmet-, részint ételt talál, s igy vigaszt lel házánál. De ha majd ő sem lesz képes segíteni, hová lesznek szegényeink!? kik reménynyel, csoportosan sietnek hozzá, s örömmel, hálálkodással távoznak tőle. Ily körülmények közt nem csoda, ha az élet- és vagyonbiz- tosság rósz lábon áll, mi erdőink közepette aggodalmunkat a legfőbb fokra emeli. Igaz ugyan, hogy Domoszlón, egy pincze feltörésén kívül, mindeddig más merény nem követtetett el; de azért naponkint azon gondolattal hajtjuk le fejünket álomra: hátha ez éjjel ránk törnek a betyárok s megfosztanak mindenünktől, talán életünktől is ? és ennek van alapja, miután a szomszéd Márkáz és Saár, valamint Gyöngyös között már többször találkoztunk gyanús emberekkel, kik csak túlnyomó erő láttára húzódtak el az útról a Mátra felé. Végre nem hagyhatom érintetlenül, hogy fennemlitett b. Baldácsi ur ő méltósága ünnepélyesen megígérte: miszerint a do- moszlai plébániát, mely a mellett, hogy igen szűk, a lehető leg- roszabb karban van — jövő tavaszszal újonnan épitendi. Adjon Isten több ily buzgó pártfogót egyházunknak ! *) P á 1 h á z i. Apróságok. A (S z é p felelet.) IV. Henrik kérdé egy alkalommal az ifjú Montmorency herczeget : mi a királynak legszükségesebb kelléke? A herczeg habozás nélkül feleié: hogy a kegyesség. — „Miért épen a kegyesség? —• kérdé tovább a király — s nem inkább a bátorság, bőkezűség és sok más erény, melyekkel egy uralkodónak ékeskednie kell ?“ — „Mert csak a királyoknak van joguk megkegyelmezni“ —• feleié a herczeg. A (Nevezetes öszvér.) Plutarch beszéli Cato Cen• sorius életirásában, hogy egy öszvér, melyet több éven át nehéz közmunkákra használtak, megöregedvén, nyugalomba helyeztetett, s mindenüvé tetszése szerint járhatott. Smit tett az elaggott állat ? Naponkint elballagott a munkahelyre, s társai közé állva, várta, hogy terhet rakjanak hátára. Ez a népnek annyira megnyerte tetszését, hogy elhatározta, a szorgalmas állatot életfogytiglan államköltségen tartani. A (Bölcs fölvilágositás.) Egy németországi iskola- tanitó, tanítványainak a holdról magyarázván, azt állitá, hogy a holdban emberek laknak. „Hát hova lesznek akkor az emberek, ha a hold elfogy?“ kérdé egy fifikus fiú. „Akkor az emberek is elfogynak,“ válaszolt a tanító a legnagyobb nyugalommal. *) Reméljük, hogy a tetemes megrövidítést nem veszi zokon t. tudósítónk^ meg volt annak az oka, mit azonban e helyen el nem mondhatunk. S z e r k.
