Eger - hetilap, 1864
1864-09-01 / 35. szám
277 hetségem szerint követtem azokat; három hó után elkergettek. A gróf egész magasából tekintve le reárn, éreztette, mily véget- len távolban kell magamat tartanom egy oly embertől, mint ö. Néha megtisztelt egy „Hogy vagyunk ?“ kérdéssel, de csak menve, s a feleletet be nem várva. Egykor azonban méltóztatott számot kérni gyermekei előbaladásáról. Elmondtam a módot, melyet d’Alembert jelölt ki. — Lássuk, mond szemeit a könyvekre vetve. — Mily haszontalanságok! Deákság ! Mire való az ? Erkölcstan! Majd az udvarnál, s a nagy világban tanulják meg azt. — Ismetan! Ah d’Alembert úr! Jegyelemzések, s szónyomozások az én gyermekeimnek! Egy kis történet megjárja, nem világtörténet, hanem családi viszonyok. Moréri rövid kivonatát adná fel nekik, ez szükséges. Akarom, hogy ismerjék a maguk körét, s alkalmilag megtudják mondani, ki honnan származik. A mi az én családfámat illeti, kettőt ajánlok önnek: először hogy gyermekeim tudják azt szivük által, másik, hogy arról ne beszéljenek soha, mert kell érezni, ki az ember, de mást megalázni nem szabad. — Én életemben mindig szerény voltam, s mindig jól találtam magamat. — Oh de ostoba gróf! kiálta fel Plémer. — Jól van, felelt Montalde; a gróffal még ki lehetett jöni a gröfnöhez képest, mert bármily dicsvágyó volt is, mit nem is titkolt, miután a világ kiismerte gyengéjét, csak azt kellett kímélni ; — hanem a grófnő! nem tudhatta soha az ember, ki ő, és mit akar. Reggeltől estig, egyik órától a másikig két szélsőség volt, nyájas, szelíd, társalgó: büszke, nagyravágyó, méltánytalan ; rendkívüli szerénysége mód nélküli gőgig ment. Azt mondák róla, hogy két személy. — Oh, ha az én nőm lett volna, mond a jó Plémer, mint egyesítettem volna rövid időn a kettőt! — Midőn a születési előnyt nem méltatta roppant sokra, igyekeztem, hogy véleményén legyek, monda Montalde, csupán azt állitám, hogy ezen előnyben több a tisztelet, mint a dicsőség, s helyesebb, e fölött magát szerencsésnek tartani, mint elbizni. Hallottátok!? mondá asszonyainak. Ez egy fiatal bölcsész, kit d’Alembert ur azért küldött ide, hogy gőgünkből kigyógyitson. És egy óra után fönrepdesni láttam őt, mint egy felhőt, ki még beszédjére sem méltatott. Százszor hallottam tőle, hogy semmi sincs Ízetlenebb, mint a szembeni dicséret. E véleménynél nem volt szükség szólanom, hogy szerénységét kíméljem, s gazdálkodó is voltam a dicsérge- tésben; hanem elégületlennek is láttam mindannyiszor, valahányszor a felőle hozott dicséretet, vagy mit ő maga mondott, nem támogattam, vagy nem nagyítottam. — Igaz, hogy útálta a hízelgést, s azt mindenki tudta, de kötelesnek higyem magamat, vele tartani, miután az enyelgés és udvariatlanság közt nem ismert középet? s a kedvencz árnyékokat nekem mégis szorgosan tanulmányozni kellett. Egykor gyermekei gyakorlatát olvasá, s egyjpontnál boszan- kodását el nem fojhatá. Az ön kedvencze mondá d’Alembertnek, nem becsül semmit, csak az óságot. 0 gyermekeimnek a Grachu- sok anyját dicsőíti, s saját anyjukról hallgat, ki kérkedés nélkül, különb amannál. Végre névnapja elérkezett. 0 jól tudta, hogy én versekkel foglalkozám, s nem kétkedett, hogy számára is készítek; s reggel látván engem megjelenni gyermekeivel öltözőszobájában, azonnal karszékébe dőlt, elkészülve mind a hármunk kihallgatására, miként szavalandjuk szép verseinket. — Minő volt meglepetése, midőn gyermekei kézcsókolva ohajtának neki boldog és sok névünnepet, mint egy közönséges polgárnőnek, nehány nyájas szóval, de melyből szivök jobban kiragyogott, mint az én lelkem bírta volna kitüntetni azt. — Hogyan ? nevelő ur, kérdé, ez az csak, a mit gyermekeim névnapomon nekem mondanak ? — A természet beszélt, asszonyom! a mesterség nem merészelt beleegyveledni, mondám, s annál kevésbbé merészli magát mutatni az én tiszteletteljes hódolatomban. Egy kesernyés mosoly áruiá el neheztelését. Az ön tiszteletteljes hódolatában! ? Ez valóban, mondá, a legújabb, és legvisszásb tisztelgés. Menjen nevelő ur! minden igen jól van. — E percztöl egészen kiestem kegyéből, — uj helyről kellett gondolkoznom. A gróf, ki meglehetősen alkalmazkodott hozzám, nem akart elküldeni lealázó módon, s engem barátja Fervac marquisnak ajánlott titoknokul, ki követségbe vala menendő ; — bemutattat- tam általa, s az első beszélgetésnél szerencsés valék tetszést nyerni fiatal létemre. (Folyt, követk.) Vegyes hírek. f (A gyöngyösi rajziskola tanonczai rajzmutatványait) volt alkalmunk e napokban láthatni, s örülénk a szép eredményen, melyet e mutatványok képviselnek. Nekünk egrieknek is van rajziskolánk, de nem tudjuk, él-e ? és képesek-e tanonczai ilynemii mutatványokat előállítani ? Az idő halad és ha versenyt nem tartunk vele, elmaradunk. Vajha oly érdekeltséggel kisérnök rajztanodánk működését, milyet csak nem régen is a rajztanitó választásánál tapasztaltunk. Nem lehetne-e nálunk is a szülők és az érdekeltek megnyugtatására rajzmutatványkiál- litást rendezni,mint másutt,például Gyöngyösön is történni szokott? f (A hevesmegyei gazdasági egyesület) f. é. október 22—24-ik napjain Jászberényb en gazdasági tárlatot és szántásversenyt rendez. f(Két egyházi b e s z éd) jelent meg közelebb Ipolyi- Stummer-Arnold egri kanonok úrtól, az egyik, melyet Bécsben, szent István első apostoli magyar király nemzeti ünnepén mondott, s melyről a bécsi lapok — igy a többi közt a „Wanderer“ aug. 22-iki esti lapja — nagy elismeréssel nyilatkoztak; a másik, melyet a Szent-László-társulat ünnepén f. évi julius hó 3-án az egri főegyházban tartott, s melyről annak idejében lapunkban is megemlékezénk. E beszédet a Szent-László-társulat egri osztálya adta ki, s mint értesülünk, tagjai között fogja szétosztani. * (Szerzödvény a pécsi püspök s a cziszter- czi apát közt.) 1863. april 29-kén a nm. pécsi püspök és a ft. cziszterczi apát ő nsga között a jelen tanrendszer tartamára szerzödvény köttetett, melynek lényeges pontjai következők : A zircz-cziszterczi apát az egész 8 osztályú gymnásiu- mot Pécsett ezen föltételek alatt vállalja el: a) a Szepessy-alapítványból azon jogánál fogva, mely őt az alapítványi oklevél erejénél fogva két tanárnak a bölcsés zeti, és kettőnek a jogi tanszé- kekrei kineveztetésében megilleti, az ezeknek járandott évi fizetés fejében évenkint 1600 pftot huzand ; de azért a jelen tanrendszerben felállítandó jogi tanszékekről lemond, h) A természettani muzeum — visszatérítési kötelezettség mellett — a szerzetnek átadatik. c) A jelenleg alkalmazott világi áldozár-tanárok mindaddig, mig az egyházmegye által kellő ellátásban részesittetnek, a gymnásiumban ta nárokkép működni fognak, d) Ha a lyceura, a korábbi (48. előtti) tanrendszert megközelitőleg visszaállíttatnék, a főt. apát két tanárnak a bölcsészeti és kettőnek a jogi tanszékekre leendő kineveztetési jogát magának fentartja. Ez esetben mága a szerződés is megszűntnek tekintendő. Végre e) a szerzödvény teljes életbeléptetésére az 186%-iki tanév tűzetik ki. E szerzödvény már legfelsőbb helyen is megerősittetett. Ezen szerzödvény ellen, mely mind az alapitó oklevél több pontját, mind pedig a városnak jogait és érdekeit sérti, több tekintélyes polgár a városi,aug. 7-kén tartott gyűlésen dr. Lösz. (Szepessy volt orvosa) indítványára óvást tett, mely határozatba és jegyzőkönyvbe is ment. Czéljuk minden törvényes eszközt megmozdítani a majd félmillióra menő alapítványnak eredetileg kitűzött czélja mellett megtarthatása végett.
