Eger - hetilap, 1864
1864-06-02 / 22. szám
174 I munkához látni képes nem volt. Ez egész idő alatt lelkileg nagyon levert volt, gyakorta kérdezősködött Fannyjáról, de mindegyre mélyebb levertség hangján, s gyakran azon kérelemmel fordult az éghez, hogy könyörüljön rajta, vezérelje vissza hazájába, hogy csak még egyszer megláthassa, mielőtt búcsút intene e mulékony földi életnek... — Ha nem gyógyulhatok föl többé; — monda gyakran, — ha nem nyerhetem meg; ha lelkeink karöltve nem vándorolhatnak át a földi lét pályáján, úgy rám nézve a legnagyobb szerencse, mit kérhetek, az: hogy hazám főidében temettessem el, hol néha-néha egy pillantást vethet egyszerű síromra. Végre, miután könytelt szemekkel megköszöné barátságomat, melylyel irányában viseltetém, búcsút vett tőlem; és keservesen szerzett aranyát magával vivén, San-Franciscóba ment. Hónapok múltak, és én még mindig a hegyek közt dolgoztam, időről időre változtatván helyemet, és egészben véve meglehetős sikerrel ásva az aranyat, mig be nem állt az esőzés időszaka. Azzal hízelegtem magamnak, hogy ez összeggel, mely most birtokomban volt, hamarabb mehetek valamire, ha más jövedelemforrást nyitok, és San-Franciscónak indultam. Nem sokkal megérkezésem után, a mint a föutczán végigmentem, mely még akkor csak fasátrak és kunyhókból állott, egy ismeretes hang szólított nevemen. A mint megfordultam, Gordon Henrik ugrott elém, megragadva kezemet. — Kedves barátom — mondá — el vagyok ragadtatva, hogy önt láthatom, mert már féltem, hogy megbetegedett, s az üregben meghalt. De hisz ön bámulatos jól néz ki, reményiem, hogy fáradozásai és nélkülözéseinek jó sikere volt. Felelém, hogy épen nincs okom panaszkodni, s legnagyobb örömemet fejeztem ki a fölött, hogy ö is oly jó színben van. Oh — viszonzá — sokkal jobban állok, lelkileg, physicailag, és va- gyonilag, mint akkor — mondá, vonatkozással a vele együtt töltöttem napokra. — Ismét visszanyertem egészségemet, erőmet és reményemet, s a szerencse és óhajaim teljesülése felé újra jó utón járok. Azon csekély készlettel, melyet idejöttömkor bírtam, egy kis üzletet kezdtem, majd véve, majd adva; s minthogy a szerencse kedvezett, rövid idő alatt ezreket nyertem. Látja ön azt a nagy kunyhót amott ni ? — mondá az utcza vége felé mutatva. •— Az, és minden, a mi benne van, enyém. Jőjön kedves barátom; lakjék nálam ; s ha valami üzletet akarna kezdeni, segíteni fogom, hogy szép vagyonra tehessen szert. — És mit tud Fannyról? — kérdém, miután haza kisértem, a hol két segéd működött az áruczikkek körül, melyek bárkit is képesek leendettek meg- gazdagitani. — Oh kedves újság! kiáltá szikrázó szemekkel, — jobb hírek, mint reménylém; mert levelet kaptam tőle, az enyémre válaszul, melyben arról tudósit, hogy atyja üzleteiben szerencsétlen lett, és most nyomor és Ínségben tengődik. Carson, ez pompás újság rám nézve, s az lesz éltem legboldogabb és legbüszkébb napja, melyen hazámba érkezendem, s megfogva kezeit, megmondhatom pénzvágyó szüleinek, hogy az a szegény, kitaszított képes legmagasb kívánalmaikat is teljesíteni. Oh György, nekem gazdagnak, igen gazdagnak kell lennem! kincsvágyam most egész a milliomosságig terjed, hogy Fannymnak építtethessek palotát, 8 onnét nézhessek le a pénzökre büszke bolondokra, j kik a szegénység napjaiban megvetettek, azt gondolva, hogy náluk alábbvaló vagyok, csak azért, mert nem bírtam azon talizmánt, mely most hatalmamban van! Oh ez fölséges diadal lesz Fannymra és én rám! — De jusson eszébe, kedves Gordon — mondám — ne keressen igen sokat. Emlékezzék csak az aranytojásokról szóló mesére! — Oh én előrelátó, s egyszermind elég bátor is leszek — viszonzá büszkén s önérzettel. — Aladdin lámpája kezemben, én gazdag leszek — igen gazdag! Egy év múlva haza vitorlázok! Jőjön kedves barátom, ürítsünk ki egy üveg bort együtt, s igyunk egyet az én kedves Fannym egészségére! Ak- kor majd beszélgethetünk körülményeiről, mert önnek is meg kell ám gazdagodnia, s velem visszatérve örvendeni e diadalomnak. Itt ön volt első és igazi barátom — tévé hozzá, miközben hangja reszketőbb lett, s szemeibe könycseppek tolultak — és Fannym után önnek adom az első helyet szivemben, mert Gordon Henrik nem felejtkezhetik meg barátjáról. (Vége követk.) I Látogatás a libanoni fejedelemnél. (Folytatás.) Mindhárman dohányoztak az előttük álló kristálypalacz- kokból, melyeknek vörös szattyáncsöve ezüsttel kivert csutorában végződött, s ez a hölgyek szájában volt. Én a hölgyekkel átel- lenben levő divánon foglaltam helyet, és hasonlóan egy nargilt (pipa) adtak. A dragoman köztem s a nők közt térdelt. Csend volt, mert illetlen leendett a feketekávé felszörpölése előtt beszédet kezdeni. Csak a vizen keresztül szitt füstfelhök tortyogtak a palaczkokban. A kávé finom porczelláncsészékben hordatott körül, melyek drágakövekkel kirakott ezüstserlegecskékbe voltak helyezve. A tolmács által a fejedelemné most az első kérdést tette hozzám: — Egészséges vagy-e ? — Hála Istennek! igen. — Szerencsés volt utazásod ? — A tenger és viharok gyengéden hordoztak. — Ausztriából jősz ? — Ezelőtt két hóval hagytam el. — Mi az osztrák herczeget — Ferdinánd Miksa főhercze- get értette — láttuk hegyeink közt. Hogy van ö ? Nagy megtiszteltetésünkre szolgált, őt üdvözölhetni. Beszélik, hogy ismét eljő. De ekkor nejét is magával kell hoznia. — 0 még nőtlen. — Nősüljön meg, hisz már elérte a kort. Nem hallottad-e, vájjon meg volt-e elégedve résziinkrőli fogadtatásával ? Mielőtt válaszolhattam volna, az ajtó kinyílt, s a több év óta vak fejedelem lépett be. Fehérbe öltözött szolgák kisérték. 0 alacsony termetű és testes. A turbán alatt gömbölyded arcz fénylik; erőteljes testalkata nem gyanittatja a fejedelem nagy életkorát. Közel 80 éves. Kevéssé rövid orra alatt szürke bajusz födi a szilárd ajkat. Törökösen volt öltözve, ruhája kelméje sötétbarna. A mint belépett, a fejedelemné és leányai fölálltak; mi hasonlóan cselekedtünk. A szolga a fejedelemné helyére kisérte az ősz férfiút, 8 virágokkal hímzett fehér vánkost tett feje mögé. Nemsokára a fejedelem ugyanazon kérdéseket intézte hozzám a tolmács által, mint előbb a fejedelemné. Ezután rövid szünet állott be, mialatt egy kerek, csak két láb magas asztalkát helyeztek a terem közepére. Ezen ezüsttálczákon különféle édességek voltak: czukorba főzött gyümölcsök, és liqneurrel telt üvegcsék. A fiatal herczegné fölállott, és a gyümölcsök egyikéből ezüstvillácskára vett egyet; azután — mialatt jobb kezét szive- 8 homlokára tette — az édességet nekem nyujtá, ezt addig ismételte, mig minden édességet megizleltem. A fejedelem a tolmács által kérdezett: értek-e beteg szemek gyógyításához, s kért, hogy az övéit vizsgálnám meg. Én ezt nagy gonddal megtevém. Kérdé : — Lehet-e reményem, hogy valaha látni fogok ? Zavarban voltam, mert csak vigasznélkülit mondhattam; látszólag tovább vizsgáltam, hogy helyes feleletről gondolkodhassam. — Nem akarod ismételni, mit én gyakran hallottam már — mondá — soha nem fogom a világot látni! — Tekints bensődbe, halhatatlan lelkedbe. E tekintet nincs megtiltva. Gondold át még egyszer élted dicső tetteit.
