Eger - hetilap, 1864
1864-01-14 / 2. szám
15 egy pillanat és menthetetlenül megragad hátulról s a vízbe vonszol. Ez állat vakmerősége nagyon nyugtalanná tett, mert támadásainak egész éjjel ki voltam téve. Épen uj, biztosabb éji szállást kerestem, midőn szemeim előtt oly látvány merült föl, mely egészen megmerevített, s melyet eleinte sehogy meg nem foghattam. Ugyanis, a viz fölszine az egyik parttól a másikig, több mint ezer láb szélesen tömör anyagnak látszott, egészen halakból állva, melyek a folyamból, hol ívtak, leúszván idejöttek, hogy innét a tengerbe visszamenjenek. A folyó partjain oly tömegesen feküdtek a kajmánok, hogy ha valakinek kedve jött volna, szépen végig sétálhatott volna fejeiken. Mig szemeim e látvány szemlélésével valának elfoglalva, borzasztó ütést kaptam, mely földobott a légbe, és a következő másodperczben kemény talajon feküdtem. Fölnyitám szememet — és ah! minő borzasztó látvány! Nehány kajmán hátán feküdtem, melyek szerencsémre olyannyira el valának a halakkal foglalva, hogy meg sem mozdultak. Ég felé me- redező hajszálakkal ugrottam föl és lépdeltem az iszonyú állatok testein keresztül, mig végre fáradtan lerogytam az elért földre. Az egész soron keresztül kelle ugranom, minthogy farkaikra nem mertem lépni anélkül, hogy a vizbecsuszás veszélyének ki ne lettem volna téve, a mi ily esetben bizonyos halál. Mire egy kissé magamhoz tértem, láttam, hogy a halak tömege látszólag ke- vesbedék, mert a kajmánok ezreket nyeltek el. Végre álkapczáik csattogtatásának borzasztó zaja közt alámerült a vízbe e szörnysereg, de nemsokára földugták újra fejeiket a vizszinére, vizet és vért föcskendezve ki. A lármától, melyet e szörnyek okoztak, egész éjjel nem alhattam, csak reggel felé csöndesedéit egy kissé a zaj, és a kimerültség meghozta szemeimre az üdítő álmot. Midőn fölébredtem, csak nehányat láttam már ez állatok közöl a parton pihenni. Föleveztem a folyamon. Midőn a tó azon bejárását, melyen tegnap oly nagy veszélyben forogtam, elhagyám, uj félelem fogott el. A nádasból, nagy orditás közt, egy roppant nagy kajmán rohant rám, átúszott sajkám alatt a másik oldalra, vízzel és párával föcskendezve be. E pillanatban botommal olyat vágtam fejére, hogy uj támadásaival fölhagyva, lassanként eltávozott a part felé. Visszatekintve egy uj szörnyet láttam magam után úszni, melyet több mint száz apró követett, mint a csirkék a tyúkot. A mint innét egy kis öbölbe eveztem, igen sok csodaszert!, szénaboglya-alaku dombocskát fedeztem föl, melyek, mint valamely sereg, rendszeresen voltak fölállítva a part hosszában. Jól tudtam, hogy a dombocskák kajmánfészkek, és kieveztem, hogy e ritka építményeket közelebbről megtekinthessem. Legnagyobbrészt elhagyatott állapotban voltak, s körülöttük a földön tört tojásdarabok feküdtek. A fészkek maguk agyag, fü és más növényekből állottak. Közönségesen négy láb magasak, és átmérőjük az építmény alján fél láb. A kajmánok alul egy réteg agyagot raknak le, és e fölé helyezik tojásaikat, a melyeket újra agyagréteggel vonnak be, és ezt teszik mindaddig, mig csak a fészek az említett magasságot el nem éri, melyben a nap és a meleg által erjedésnek indult növények a tojásokat ki nem költik. Mig igy a fészkek szemlélésével foglalkoztam, egy hatalmas kajmán közeledett felém, oly sebesen, a mint csak tudott, úgy hogy alig volt időm sajkámba menekülni, melyet szerencsésen el is értem. F. Sz. Vegyes hírek. — Lapunk múlt számában tett ígéretünkhöz képest, mai számunkkal veszik t. előfizetőink Kisapponyi Bartakovics Béla, egri érsek ő nagyméltósága kő- nyomatu arczképét, melyben egyszersmind az egri lyc. kőnyomda első képtermékét mutatjuk be. — (A helybeli lövészegylet által rendezett tánczvigalomról) egy szemtanútól a következő sorokat I vettük: „A lövészegylet által múlt vasárnap kisdedovó-intézetünk I javára rendezett bál nem felelt meg a minden oldalrőli várakozásnak. Nem a választékosságot értjük, mert a mi a szépség, csin és kellem tulajdonait, izlésteljes egyszerűség mellett az öltözeteket illeti, azok eme kis körben meglepő öszhangban voltak egyesítve, —• s nagyobb elégtételt e tekintetben nem szolgáltathatunk hölgyeinknek, mint ha azt mondjuk, hogy Eris almáját a részre- hajlatlan bírónak fel kellett volna darabolni, hogy abból a legtöbbnek jusson egy szeletk'e, miután azt épen azért, mert oly sokan egyenlő mértékben érdemelték, kizárólagosan senkinek sem adhatta volna. A bálkirálynén törni tehát fejünket, annyit tenne, mint a tiszta aranydarabok jóságában különbséget tenni akarni. Azonban ha mégis valaki arra hivott volna fel, hogy legalább praesidensnét válaszszunk a szépségek eme demokratiájában, akkor egy pillanatig sem haboznánk, szavazatunkat a plastikai szépségű L—ynére adni. De a minden oldalrőli várakozást annyiban nem elégítette ki a tánczvigalom, mert mig mindnyájan tömött teremre számítottunk, addig szépeink egy jelentékeny contingense jobbnak találta a csillárok fényében költött éber álmok helyett, a puha párnákon álmodni, talán nem édesebb, de nyugodtabb álmokat ! — Ha a nők nagy része azt hiszi, hogy valamely bálban sok lesz a rózsaszín ruha, s azért fehérbe öltözik, — sok lesz a fehér, s a rózsaszín kevés ; — ha sokan azért nem mennek bálba, mert attól félnek, hogy a terem túlságosan telve lesz, az bizonyára üres marad. így magyarázhatjuk meg magunknak, hogy miért volt a vasárnapi bálban is oly kevés nő és oly sok fehér ruha. Vagy talán az Ínség s nyomor keservei is hatottak lehangolólag? Úgy van! ez is, meg amaz is. S ha erre valami következetes férfiú azt mondaná, hogy hiszen ez ellentét — egyszerűen azt fe- lelnők neki: hogy ne gondoljon vele, mert az emberek nagy része az ellentétekben gyönyörködik. Férfi activ és passiv szerepben volt elég, s a széles jó kedv sem hiányzott, főleg a szlinóra után, s egypár eredeti typus hazard taglejtése a nyugalmas nézőknél valódi homéri kaczagást idézett elő. A szünóra alatt felolvastatott azok névsora, kik az ezen tánczvigalommal összekötött sorsjátékra nyereménytárgyakat adni szíveskedtek, a melyre következett a kisorsolás. A nyereménytárgyak közt legérdekesebb volt egy igen csinos bölcső. Szerencsebölcsö! Remélhető, hogy abban szerencsegyermek fog ringattatni. A zenére nézve egy kis megjegyzést el nem mulaszthatunk: Egy fiatal bájos hölgy a vigalom közepette fogfájást kapott; ö azt mondta, hogy a tánczért fáj az, de ez lehetetlen volt, hiszen akkor már annyit de annyit tánczolt, és még mindig folyvást tán- czolt. Tehát mitől fájhatott ? Ismét jön egy csárdás, s a choru- son ismét megrikkan az éhes gyerek, a clarinett! Itthon valánk; hiszen e hölgy zenész is, s egy ilyennél ezen pokoli sip legkevesebb ha csak fogfájást idézett elő! Ezen instrumentumot az emberi orgánumok épentartása szempontjából csak akkor kellene bálokban használni, ha valami becses tárgy elveszett — már neve legjobban megmondja, — clarinett, — hogy az csak clarigatiora (nyilvános kihirdetésre) való.“ f(Az egri kath. leánykiházasitási társulat) vasárnap január 10-én alakult meg a plébánián. Az előre kibocsátott programm változást szenvedett, mert kevesebb a tagok száma, semmint előre számíttatott. Ennélfogva az első évben férjhez menendő társulati tag tiz uj forintot kap, s ha a tagok száma szaporodik, aránylag többet. — Egyházi elnök ngos és főt. Saitz Antal, ez. kanonok, prépost, esperes; világi elnök és pénztárnok Tóth István, érseki nyomdász ; ellenőr Kocsiss József, tanító. —• (Nagy-Mihályból a következő sorokat vettük:) „Jelenleg az ujonczállitás az, mi kiváló figyelmünket vonja magára, s mit különösen községi jegyzőink igyekeznek hasznukra fordítani. Ha valamelyik katonaköteles egyénnek
