Eger - hetilap, 1864

1864-05-12 / 19. szám

149

T Ariz a.

Middleton orvos.

(Vége.)

Azonban tervének kivitelében oly nehézségekre bukkant, melyekre nem számolt. Engedélyt nyervén az orvos látogatására, belépett a börtönbe, s tudósitá a foglyot szándékáról; ez határozottan s a legnagyobb szilárdsággal ellene mondott a szökésnek, állitván, hogy a legkisebb kísérletre, mely a törvény kijátszására törne, maga fogja szólítani az őrt, hogy az megakadályoztassék.

— Vannak még becsületes emberek, mondá az orvos, kik hisznek ártatlanságomban, szenvedjek bár gyalázatos halált, melyre kárhoztatva vagyok: Isten Ítél fölöttem, ö ki fogja deríteni egykor ártatlanságomat, de ha most elszökném: senki sem kételkednék többé arról, hogy én követtem el a borzasztó gyilkosságot, melyről vádolva vagyok; inkább ezer halált, mint ily iszonya gyanúval terhelten lépni a sírba! . . . Nem Preston! nem futok! életem Isten kezében van, és ha csakugyan ki kell állanom e gyászos halált, legyen akaratja! ö tudja, hogy ártatlan vagyok a bűnben, mely nekem tudatott be.

Preston mélyen elfogult, lelke elszorult azon gondolatra, hogy e tiszta, remek jellemű ember ily nyomorultan vesz el!... megkisérlé vigasztalni a lehető szabadulás reményével, melyben már maga sem hitt; szomorúan jött ki a börtönből, alig tudva : merre irányozza lépteit; felült lovára, és csendesen haladt keresztül a városon.

Egy korcsma előtt elmenve, veszekedés, ének és durva ka- czagás hangjai érinték fülét; a széles jó kedv ezen kitörései sehogy sem egyeztek meg a szivét eltöltő keserű érzelmekkel, már tovább akart menni, midőn Vollheim megjelent az ajtóban, és barátságos intéssel hívta be egy pillanatra.

Az ajtó mellett levő ágashoz megkötvén lovát, követé barátját a korcsmába, hol csendes hangon tudatá vele fáradozása eredményét.

— Ezt jól tudtam, mondja Vollheim; ö ártatlan, s nem akar futni mint bűnös; de a fiatal leány nem akart lemondani eszméjéről, nagyon sürgetett, hogy szerezzem meg neki ezen eszközöket, bár meg valék győződve, hogy az orvos nem szökik: megtevém. 0 a becsület embere, s én életemet adnám megszabadítására.

A lárma lehetetlenné tette a csendes beszélgetést, a két barát egy asztalhoz közeledett s elvegyültek a tömegben, mely a szomorú kivégzés szemléletére sereglett ide.

Preston szive sajgott a fájdalomtól, midőn a durva tömeget oly érzéketlenül hallotta beszélni egy ember gyászos sorsáról, kit ö testvérkint szeretett; egy üveg pálinkát kért, hogy felü- ditse magát, azután távozni akart, midőn az ajtónál egy embert vön észre, ki már hangos kedvben volt, s őt mint régi ismerősét üdvözölte.

— Preston! ön az ? Hogy van? bizony régen nem láttam, és becsületemre! nagyon örülök e találkozásnak, mert ön jó gyermek. És ezeket mondva olyformán tett, mintha meg akarná ölelni rég nem látott barátját.

— Hogyan Mesworth ! mondá Preston, eltolva magától ezen félrészeg embert, kinek ömlengése cseppet sem volt rá nézve kellemes. Hol jár ön itt? én Texasban gondoltam lenni.

— Ott voltam öregem, mondá Mesworth, egy fatörzsökre ülve az ajtónál, ott voltam hat hónapig, s csak ma reggel tértem vissza, megtudván Saint Louisban, hogy barátunkat, Middleton orvost fel fogják akasztani. De az ég szerelmére! miért ölte meg azon embert ?

— Jó egészséget, kiáltott rá Pieston, lovához fordulva, hogy otthagyja e fecsegöt, ki eléggé akasztófára való volt, s ezelőtt

B. városban lakott; hat hóval előbb Texasba ment, s csak most jött haza, ki tudja, miért? Elértve kétségkívül az ifjú szándékát, megfogá karjánál s kiáltá: nem öregem, nem! nem fogsz elillanni, először iszunk egy kicsit, úgyis régen nem ittunk együtt; én különben is folytonosan szomjazom, manó tudja, mért száraz a torkom mindig?

Preston minden áron menekülni akart; midőn már lovánál volt, Mesworth észreveszi a löportülköt, melyet az ifjú ezen szerencsétlen est óta folytonosan magánál hordott.

— Hogyan a manóban került ön kezei közé az én lőpor- tülköm ? kérdé hangosan.

E felkiáltásra Preston és Vollheim összerázkodtak, s bámuló tekintetet váltottak; de Mesworth nem hagyta magát megzavartatni, és élénken folytató :

— Ezen lőportülök az enyém! mit bámulnak ? mintha soh’sem láttak volna élőtökben; ez az enyém, ugyanaz, melyet annak az akasztófára való Cutnealesnek kölcsönöztem kevéssel elutazásom előtt. Azóta nem láttam a gonoszt, pedig magamnak is szükségem lett volna löportartóra, s kénytelen valék mást veuni.

—• De, ellenveté Preston, kinek az izgalom majdnem elfojtá szavát; de bizonyos ön, hogy e lőportülök öné? s ugyanaz, melyet Cutnealesnek kölcsönzött?

— Ha bizonyos vagyok-e ? az én és hazám neve nincs-e rá vésve? nézze tehát: itt van P. M. betű . . Philippe Mesworth; azután M . . . Milford .... és D . . . . Delaware! Nem világos ? kié tehát? azt kérdezem. Egyébiránt nekem másfél dolláromban van.

Preston egy pillanatig néma maradt, nem tudta : mit tegyen? annyira ostromolták szivét a különböző érzelmek ; de a természeténél fogva nyugodtabb Vollheim átadá a mondott összeget e korhelynek, kérvén öt: engedné a löportülköt Prestonnak, melyet vett a nélkül, hogy az eladó eladhatási jogában kételkedett volna.

Mesworth tökéletesen kielégítve a kapott pénz által, állitá, hogy szívesen átengedi, különben sem tartotta volna már meg ; de most annál hevesebben ostromolta az ifjakat, hogy vele a korcsmába menjenek, hol beinni szándékozott a pénzt, mely oly hirtelen jött. De lerázták őt nyakukról, azután lóra ülve gyorsan hagyták el a várost.

— Győzelem! kiáltott Vollheim, midőn az utolsó házat elhagyták .... győzelem! kezünkben a bűnös!

— Igen, felelt Preston, de hol keressük most Cutnealest ? ki fog minket rejtekére vezetni ? és azután, ha tagadni fogja. . . .

— Jöj! kiáltott Vollheim áradozó szívvel, jőj velem ! én tudom, hol tartózkodik a vad; de térjünk ki egy kissé, s vigyük az orvos családjának a remény vigaszát.

Vollheim ezután elbeszélte barátjának, hogy tegnap este látta Cutnealest, kivel néhány szót is váltott; ö tudta, hogy e csavargó bizonyos idő óta egy roszhirü korcsmában tartózkodik az orvos házától néhány mérföldnyire, s majdnem mindig vadászattal foglalkozik, különben komornak, hallgatagnak és vad- kedvűnek mondják. A korcsmáros szavai szerint csak azon 500 dollár visszafizetését várja, melylyel neki egy b . . . i kereskedő tartozik, azután Texasba megy, hol letelepedni szándékozik.

A két lovag, lelkesítve a remény által, vágtatva haladt. Délelőtt elérték Mansfield házát, hol megálltak, még egyszer meg- vizsgálandók, ha vájjon nem volt-e csakugyan valami gyanús egyén nála azon éjjel, melyen a borzasztó esemény történt. Senki sem tudott e tekintetben felvilágosítást adni; Middleton volt az egyedüli vendég azon éjjel,

.........azonban egy fiatal lovász hirt

elen viszszaemlékszik, hogy ő látott már késő este ott egy-ide-