Eger - hetilap, 1864
1864-04-28 / 17. szám
130 addig meg nem nyugszanak, migaz úrbéri viszonyok meg- ] szüntével 23 millió felszabadult nép mellett biztos állást nem szereznek, ez pedig már csak egy alkotmányos jogállapot alakjában lenne feltalálható. És e szűkkeblű, a birtokos osztályt nullificálni akaró nagyherczegi kis politikát a szélső demokratia saját érdekei szempontjából épen úgy pártolta, mint jelenleg Fran- cziaországban a lengyelek ügyét nem nagy hazafisággal pártolja, csak azért, mert a szükséges reformokat jelenleg s mindenekelőtt saját honában akarná valósítani. — A régi rendszer megszűntével Oroszországban már csak két hatalom maradt: a czári korlátlan uralom, s a bureaukratia, e kettő közé kellene beékelni egy középrendet, mely teljességgel hiányzik. — Ez indoktól vezéreltetve a nemesség adresseket fogalmazott a czárhoz, melyek ugyan némi bátorságot lehelve, mégis szerény tartózkodással a népképviseletet nem is emliték, az alkotmány szót pedig, mint igen szokatlant, kiejteni sem merték. De már 1861-ben, midőn az emantipatio kimondatott, több nemesi testület egyhangúlag kinyilatkoztató; miként a jobbágyokkal kiegyezés legbiztosabb eszközéül szolgálna: a birtokosok minden osztályából választandó követeknek tartományi gyűlésekre egy behívása. Sőt találkozott, ki bátran ki- mondá, hogy a czárnak ily testületek beleegyezése nélkül ! joga sincs a nemesség javait a jobbágyok részére decre- tálni. Hogy e szabadelvű nyilatkozatokra a Lengyelországban fölmerült események bátoríthattak, a dolog természetében fekszik, valamint átalában a két ország ügyeinek szorosan egymásba vágó kapcsa azon jó vagy rósz, — a jövő lesz biró — összeköttetést idézi elő, mely Lengyel- országban ez idő szerint az alkotmány megadását akadályozza, ha pedig ott kivivatik, annak hatása az orosz népre el nem maradhat. Ez előzményekből épen azt lehet következtetni, hogy a politikai állás után most már nagy hévvel törekvő nemesség befolyását egyenesen a czári autokratia s a hivatalnokok osztálya ellenében akarja a népképviselet behozatala által is érvényre emelni. Ez oldalról látjuk a megfeszített törekvés irányát oly határozottsággal párosulva, mely maholnap kész minden kiváltságról, a nemesi névről is lemondani, de kérdés: a felsőbb régiókban nem lesz-e ez ellensúlyozva s lefegyverezve ? ha igaz, mit a hírhedt Bakunin egyik iratában mond a czár leereszkedő közeledéséről: „A jelenet u. m. megváltozott, a jobbágyok kérdésénél a nemességet a néppel fenyegették, most ellenben a nemességben csodálatos erényeket fedeztek föl, őt Oroszország idősb fiának, a trón támaszának, a haza ékességének nevezik, s tán az lesz a vége, hogy nemesi alkotmányt adnak.“ Meglehet, a jelenetek még többször is változnak, de hogy európai Oroszország színpadán nemcsak azon törik fejeiket a nehéz szerepek vivői, hogy a divánt egy véres jelenet után, ha lehet, kitakarítsák, hanem hogy a közönség tetszését egy szép előadással ki is elégítsék, szóval: hogy az alkotmány kérdése lappangó parázsban érlelődik, s olykor már sziporkáz is, erre több jelenség mutat. Ilyen a tőszereplőnekKonstantinnak 13havi kényszer-műutazása, ezt hirdetik az 1862. év junius havában Pétervárt egymást érő borzasztó tűzvészek, melyek emésztő lángjai tízezer embert hagytak tető nélkül, s egész utczákat, pompás állam épületeket hamuvá tőnek, csak azon czélból, hogy a nép béketürése kimerittetvén, elkeseredése határtalanig fokoztassék. Ugyané vajúdó állapot jelenségeiül vehetők a progressisták és constitutiomsták bár nem igen ellentétes árnyalatú s végelemezésben alkotmányt sürgető pártellenek súrlódásai, melyek közűi ez utóbbiak ellenkezőleg az elsőkkel, a czár egyéni jelleméhez több reményt kötnek, s e remények teljesedését az időtől várják. E tájékozó pontok, s a szereplők e gyönge jellemzése után, a jövő méhe rejti-e magában magvát az orosz alkotmánynak? A jövő leplét fel nem takarhatjuk, de a con- juncturák világa a conjecturákét teremti. Ezek szerint a byzanci stylü épület mohos falainak le kell omlani, vagy legalább az ázsiai inésznek azokról le kell veretni; s miután a békés átalakulás lefolyásában asz. keresztet a fegyvertárból kihozták, s méltóbban elhelyezték, a türelem sze- lid fényében a vallásgyakorlat szabadságát a politikai szabadsággal keilend egyesíteni. Ha az orosz kormány meg nem értené az idő szavát, saját faja s a mindinkább haladó diplomatia fogják lerombolni azon épületet, melyben sokszor menhelyet talált. Paradoxonnak látszik az állítás ? De az absolutismus és alkotmányosság, e két nagy elv, már sok évtized óta cabinetekben, zöld asztaloknál úgy, mint csatatéren küzdenek egymással, s a milliókra menő pénz- és életáldozatok, a patakzó vér és köny nem e két nagy elv harczának kifolyásai, melyre minden összeütközés, súrlódás leolvasztható s visszavihető? — Az eredmény idő kérdése, mindkét tábor tudja a jövőt, csak a mikort nem. Everett Sándor, a jeles északamerikai tudós, az európai főhatalmasságokról irt szemlemunkájában helyesen Írja: „Minthogy a politikai ujitások ügye a polgárosult- ság s az átalános közjó ügyével azonos; ennélfogva minden rendszabály, mely e két utóbbi előmozditására használtaik, egyszersmind iránynyal bir a szabad intézmények szilárdítására. Például oly kormányok, melyek a korszellemtől elmaradva egy nemzet jogait, s nemzetiségi érzületét el akarják nyomni, az anyagi jóllét terén nem ellenzik, sőt elősegítik a reformokat; vasutak hálózata s egyéb közlekedési közegek kiállítását, mik pedig a népek kölcsönös érintkezése által azok értelmi s erkölcsi fejlődésére végtelenül hatnak. Nemde saját reactionárius elvök ellen tesznek, s a másik résznek szolgálnak ! — A politikusok szeretik emlegetni nagy Napóleonnak nagy szavát, jóslatát Sz. Ilona szigetén: Európa vagy Oroszország lesz. vagy köztársaság.“ De az ázsiai absolutismusnak immár nem lehet jövője, lehetetlen, hogy az eszmék eme fejlesztésében a hatalom lépjen a jog helyére. Nem lehet, hogy az államjog vagyis a kisebb, gyöngébb státusok önállósága megszűnjék, s elveszszen azon morális erő, mely egyedül képes a nagyobb és kisebb államok közötti visszás arányt kiegyenlíteni. Egyes kormányok csak úgy biztosíthatják magukat a rázkodtatástól, ha az alkotmány szellemében uralkodnak, mely trón és nemzet érdekeit testvéri frigyben szilárdítja meg. Angliában a tory-párt félszázadig tudta feltartóztatni a reformokat, tizenöt Ízben ujult meg a harcz, miglen végre mégis a jog győzött. Az el- lentállás csak hátráltatja a győzelmet, s megdrágitja árát, de megveszi az ellenállón, mint Haller írja: „Gebunden führt der Geist uns Alle durch das Leben, Sanft wenn wir willig gehen, rauh wenn wir widerstreben.“ Fővárosi tudósítás. Pest, április 23-án. A Szent-Ist.ván-társulat közgyűlését, megelőzött sz. mise után, herczegprimás ő eminentiája nyitotta meg f. hó 21-én délelőtt, miután gróf Cziráky Já-
