Eger - hetilap, 1864
1864-04-21 / 16. szám
126 két legyőzni, a hatalmat kezünkben tartjuk, és nem egy könnyen engedjük át ;j bizonyára nem fog ez megtörténni makacs barcz nélkül. A nép nagyon érzékeny, és igen jól emlékszik Jefferson leczkéire, hogy hagyja magát a whigek által vezettetni; mindenesetre grófságunkról bizonyos vagyok, nem különben az államról : én remélek! — Lelkem örül, önt hallani, mert a városban egész bizalommal beszélnek a whigek győzelméről, és a democratia hibáiról. Ez mind hiúság! Most egy szavazattal többet hozok; fiam elérte a szavazhatás korát, ő szívből, lélekből democrata és ez szerencséje, mert különben meg nem maradna velem egy födél alatt.— De mondja csak, orvos, én azt hittem, ön sohasem vadászik, és most egy pompás karabinnal látom. Eh! . . . . de mintha láttam volna valahol . . . igen . .. bizonyosan vette ön? — Nem, hanem ma reggel a fegyverárushoz mentem golyókat vásárolni, ő kért, hogy hozzam el e fegyvert, és első alkalommal küldjem el Singers Johnnak. — Singers John? Ah! én most nála voltam; tovább egy napnál időztem vele az erdőben, és most látom csak, miért nem ismertem meg mindjárt e fegyvert: John kiszedette a réz Czifrá- zatokat, s belyökbe vasczifrázatokat rakatott; igy jobb; én gyakran mondtam neki, hogy a réz messze látszik az erdőben, főleg ha a nap rásüt; a vas vagy szürke aczél, mint milyen az amott tanyázó német fegyverkirakatja , sokkal előnyösebb. Különös nép ezek a németek; nem tudják megszokni a mi hosszú kara- binjainkat, ők csak hordják a maguk rövid, durva fegyverüket. Igaz, hogy e kis fegyverek jól vannak készítve, de nem lehet azokat jól használni, az ily fegyverrel alig lehetne 50 lépésnyi röl lelőni a bivalyt. Nem régen láttam egy németet, a mint puskájára szíjat kötött; én azt hittem, hogy az akadályozni fogja őt a silrü bozótok közti bujkálásban; midőn erre figyelmeztettem, megmutatta, hogyan kell használni, de szavamra, a modor nem rósz. De szóljunk a karabinról: én megkímélem önt a fáradság tói, azt czipelni; John Singers csak egy féímérföldnyire lakik tőlem, és Jim mindennap háza előtt jár el az iskolába, ö tehát holnap reggel elviheti neki. — Ön nagy szolgálatot tesz nekem, mert őszintén szólva, e nehéz fegyver már egészen elhúzta vállamat. — Azt hiszem; észrevettem már az első pillanatban, mondja nevetve az öreg; mindenki felismerné a modorból, melylyel ön a fegyvert hordja, hogy nem vadász. En, midőn karabin nincs vállamon, mindig valaminek hiányát érezem, mert szokásom ilyet magammal hordani. Azonban orvos! szolgálatot szolgálatért: ha ön segitni akar rajtam, megkímélhet három mérföldnyi úttól, melyet az ön kis városáig kellene tennem, Rosenbergnek, egy német kereskedőnek kell fizetnem 500 dollárt, holnap a határidő... szeretném, ha ön elfogadná tőlem a pénzt; de adasson ön vele nyugtát, mert félig sem bízom benne; görbe orra, fekete göndör haja nem nagy bizalmat öntenek belém, azután szomszédom, a kis német szép dolgokat beszélt róla; tehát nagy szolgálatot te- end ön nekem, ha e fáradságot elvállalja. — Szívesen kedves barátom ! a pénzt átadom és törvényes nyugtát veszek. Én magam sem sokat bízom ezen kereskedőben, egy egyén, ki vele érkezett Indianába — ennek hét éve — elvált tőle, s nekem beszélte, hogy ha e gyönyörű mákvirág gonoszságai ismeretesek volnának, ő csakhamar megismerkednék a kötéllel ; annyi igaz, hogy volt társa iránt nem legkedvezőbb hangulattal viseltetik. De öu legyen nyugodt, mindent jól fogok végezni. — Helyesen, itt a pénz, mondja Smidt Field, átadva az ifjúnak egy barna börtárczát; hagyja ezen papírokat a tárczában, mondá tovább az orvosnak, ki a bankjegyeket ki akarta venni, tartsa meg, most nincs rá szükségem, később visszaadhatja. De barátom! folytatá a karabint nyeregkápájára téve, van önnél por ? én nem szeretek magammal töltetlen fegyvert hordani, és nizonyára találkozom egy vagy két szarvassal éjfél előtt. — Van porom szolgálatjára, negyedfontot vettem ma reggel, mert az, melyet Rosenberg árul, borzasztóan rósz, hanem azért ö fontját egy dollárért méri. De nincsenek golyóim. — Semmi, van egy még zsebemben, az én fegyverembe való ugyan, de egy kis bőrrel betekerve, jó lesz a Johnéba is ; ö gyakran lőtt az én golyóimmal, de az övéi nagyok az én kara- binomba. Ezeket mondva megállott, leszállt lováról és zsebében kezdte keresni a golyót. Az orvos is leszállóit, közeledett az öreghez, mialatt a kantárt karjára fűzé; azután gyorsan kezdett menni, hogy a hidegtől elzsibbadt lábait fölmelegitse. — De nincs mértéke, mondá az orvos Smidt Fieldnek, ki tőle a port kérte. — Nem tesz semmit, öntsön tenyeremre annyit, mennyi a golyót ellepi —jól van ; ime ennyi elég nekem. Lássa, e kis bőrrel a golyó egészen jó és ....... most vigyázzon a szarvas, melyet u tamban találok 80 vagy 100 lépésnyi távolságban! folytatá, a golyót csendesen beeresztve a karabin csövébe. A két egyén újra lóra ült, és együtt mentek mintegy három mérföldnyire, egyrölmásról beszélgetve, mig az ut szétágazásá- hoz értek, hol az orvos megállitá lovát. — Itt válnunk kell, mondá szívélyesen nyújtva kezét az öregnek; szobára van szükségem, és ha nem tudnék átmelegedni a nyargalásban, az első korcsmánál leszállók, Manstíeldnél, hol az éjét is tölteni fogom. — Tehát Isten önnel, szólt Smidt Field, barátságosan intvén kezével, azután balra fordult, mig az örvös jobbra tért. — Isten önnel! kiáltott még egyszer, a legközelebbi héten a választások napján, eljövök a nyugtáért. — Jó, felelt az orvos, de ne feledje hozzám szállni: ön vendégem. Mindig fecsegve mintegy száz lépésnyire távoztak, azután még egy végső Istenhozzádot intve egymásnak, mindkettő vágtatva haladt a kemény földön. Smidt Field, kinek még jó hosszú utat kelle tenni hazáig, lovát nógatta, mely rohant keresztül a téren. Körülbelül három negyeddel napnyugta előtt, egy kis erdőhöz ért, mely sötét árnyékkint terült el előtte, s mely kezdete volt azon mérhetlen erdőségeknek, melyek a nagy tavaktól egészen az Ohio folyamig húzódnak. A mint az erdő tekervényes útjára ért, mérsékelte lova rohamát, szemeit nagy figyelemmel hordozta meg az erdőben, azon reményben, hogy szarvast fog fölfedezni, és vadat vihet haza családjának. Egy vágáshoz érve, hol az ut szélvész által letördelt fák közé kanyarodott, indiai tyúk kodácsolását hallotta egy bokorból, alig 15 lépésnyi távolságra; azon pillanatban, midőn lovát megállította, hogy a vadat fölkeresse, egy tüzvillám látszott a sűrűben, melyet borzasztó dörej követett, s az öreg...........halálos an találva, reszkető lovára hajolt, összegörnyedt, és a fagyos földre bukott. Roppant erőfeszítéssel igyekezett még egyszer fölemelkedni .... visszaesett és ... . meghalt.... Vére patak- kint folyt sebéből, és vörösre festé a göröngyöket. A rémült ló, mint nyil rohant tovább .... el istállója felé. (Folytatása köv.)
