Eger - hetilap, 1864
1864-03-31 / 13. szám
99 ország nagyságán s hatalmán magasra dagadó önérzetben kárpótlást és vigaszt nyújtana, mint maga Miklós czár is 1835-ben a varsói küldöttséghez intézett beszédét következő szavakkal zárá be: „Higyjék el nekem, valódi szerencse, ez országhoz tartozhatni.“ Az eszme megtestesité- sére különfélekép egyengették az utakat. Most gyermekded ártatlansággal, mintha csak arra törekednének, hogy a szláv nyelvek természetét nyomozzák, és saját eredetiségükben fentartsák; majd ismét, mintha történészeti kutatásokat tennének, melyeknek fonala Joda vezetett, hogy a tulajdonképi szláv elem és sajátságosság tisztán csak Oroszországban őriztetett meg, s a germán fajok Bulgarin szerint is pl. Németország keleti részében kiszorították a szláv elemet. Ez eszmekört természetesen kiterjeszték más nem szláv elemekre is, melyekre a fürkészők főleg a helységnevek erőltetett szláv leszármaztatásával jó lélekkel rátukmálták a szláv eredetet. Ily apocryph fejtegetést azonban Lengyelországra az ellenszenv s Ausztria miatt nem alkalmazhattak ; de már Törökországban szabadabb játékot űzhettek, s erkölcsi sulyok a mérleget nagyon leviheté. A „Revue des deux mondes“ 1842. év egyik czikke szerint, Oroszország úgy tekinti a bolgárokat, mint a birodalom kivándorlóit alattvalóit — pedig midőn az orosz sereg a Balkánig jött, daczára annak, hogy a bolgár a töröknek ellensége, egy fegyvert ellene el nem sütött, mert tudta, hogy szolgasága lánczait a győzelem esetére nehezebbekkel váltaná fel. Mint Kottenkamp német történész Írja 1843. évben, a vallásos befolyás, melylyel az oroszok czárja mint a görög egyház feje bír, egész napjainkig nagy hatással volt az orosz kormány erkölcsi befolyásának az ozmán birodalom szláv népességénél megszilárdítására. Görögök, miként oláhok, bolgárok és szerbek Oroszország felé függeszték tekintetöket, azon reményben, hogy a török járomtól szabadulást onnét várhatják. S valóban II. Katalin alatt e remény oly alaposnak látszott, hogy azon esetben, ha Oroszország eszközei s akkori viszonyainál fogva a tervet keresztülviheti vala, a keresztény népség a meghódítást minden erejével elő fogta volna segíteni. Azt sem tagadhatni, hogy ez állam a portával kötött egyezményei által a Dunafejedelemségeknek bizonyos önállóságot biztosítván, azok hálájára magát némileg érdemesité, s a szerbeknek függetlenségi harczát közvetve — mennyiben a törököt akarta gyöngíteni — előse- gité. Egész a görög függetlenségi háborúig az orosz sereg volt azon iskola, melyből az ozmán birodalmat lakó minden keresztény védelmére a török ellen vezérek támadtak: egy Czerny György, egy Ypsilanti, orosz tisztek voltak. Az osztrák birodalomban a szláv törzsek közt csak a csehek, s horvát testvéreinkben pezsdült meg a vér, másokban, mert történelmi multjok csekély s jelentéktelen — a nemzetiség érzelme föl nem ébredt. Magyarország szláv népességében a n. e. görög egyház hivei között működik a propaganda, de az egyesültekre is czélozván hatásával, nem kiáltó s nem is érdeksértő modorban, nem nyilt sisakkal, hanem azáltal, hogy a szlávságnak tett szolgálatot az orosz úgy tekintve s jutalmazva, mint vele magával tett szivességet, minden alkalommal úgy lép fel, mint minden szláv paizsa s ótalmazója, nem különben templomruhákból is gazdag szállítmányok érkeznek Oroszországból. A panszlavismusnak Törökországban terjedését igen megakasztó az orosz-török háború, mert Moldva- és Oláhország lakosait a katonai requisitiók, a mindennemű pénzzsarolások s az ideiglenes kormány törvénytelen eljárásai minden hála daczára elkeseriték, elannyira, hogy 1863ban egy sereg küldetett Moldáviába, hogy az ellenségeskedést az orosz s hospodár ellen legyőzze. Midőn pedig az indulatok hullámzását szintúgy nem vala képes lecsillapítani, mint a hospodár, másrészről pedig látta, hogy az angol s franczia konzulok beleavatkoztak, önmaga kezdett közeledni az ellenzékhez. — így hajlott meg az északi óriás Szerbiában is, midőn erkölcsi befolyását csökkenni látta, t. i. hogy népszerű pártot szerezzen magának, szokása s elvei ellenére Milos ellen az ellenzéki párthoz csatlakozott. Az 1839. évi mozgalom Milos trónját felfordi- totta, az orosz befolyást pedig tetőpontjára emelte, de az 1842. év azt is megsemmisité. Hasonlóan csökkenté Görögország függetlensége, melyet a görög nép sok áldozattal kivívott, s mely később az európai nagyhatalmasságok által megerősittetett. Az angol és franczia ezenfelül az uj szabad ország pénzkölcsönét biztosítván, a nemzet szivében, az orosz fölött maguknak nagy előnyt s szeretetet biztosítottak. A szerencsés siker után a török birodalom keresztény rajái Görögország felé fordítók vágyaikat s reményeiket, mintha szabadulásuk napjának ott kellene feljőni. Ehhez hasonló hatást gyakorolt a lengyel háború, s annak következményei keleti Németország szláv lakosaira, mert az Ausztria s Poroszországba kebelezett lengyel tartományok nemcsak megtartották régi gyülölségüket az orosz iránt, hanem az 1832. évi kegyeletien bánásmód által a lengyelekkel, azt növekedni is érezték. (Vége követk.) Fővárosi tudósítás. Pest, márcz. 27-én. A nagy hét a fővárosi közönséghez méltó áhítattal folyt le. A nagypénteki gyönyörű tavaszi nap különösen kedvezett az áhitatoskodóknak, s igy a szent sírokat látogatók és a kálváriára vándorlók ezrei tanúskodtak a ki nem hült vallásosságról. A szent sirok közöl különösen kiemelendő az egyetemi templomban felállított, melynél vallásos buzgalommal egymást felváltó fekete diszruhás kardos jogászok állottak őrt. A feltámadási körmenetek is illő ünnepélyességgel mentek végbe, különösen a belvárosi plébánia és a serviták temploma körüli terek és utczák ki voltak világitva. A Szent-István-társulat április 19-én tartandja közgyűlését. E határnapot bibornok-primás ő emja tűzte ki, miután személyesen kiván a gyűlésen elnökölni. Óhajtandó, hogy e közgyűlésen a társulat működésére már hosszabb idő óta zsibbasztólag ható differentiáknak valahára vége vettessék. A „P. N.“-ban közlött pénztárnoki kimutatás egyébiránt arról tanúskodik, hogy anyagi tekintetben a társulat épen nincs oly vészteljes állapotban, mint azt némely részről annyiszor és oly kedvvel hirdették. — A közgyűlés egyik fő tárgya leend, az Encyclopaedia sorsa fölött határozni, s úgy hiszem, a társulati tagok nagy többsége óhajtásának megfelelőleg fog ez ügyben végezni; mert valamint nem kívánják a tagok azt, hogy az Encyclopaedia megszüntettessék, úgy nem kívánhatják azt sem, hogy az, oly túlságos összeszoritás által, mint a múlt közgyűlésből kiküldött bizottmány javaslatában ajánlja, megfosz- tassék a tudományok útbaigazító tárháza jellegétől, s csupán a tudományos czimek, helynevek sat. eléggé ki nem fejtett szótára legyen. Mert az nem elegendő érv az Encyclopaedia összevonására, mit a kiküldött bizottmány fölemlít, hogy t. i. mi nem érjük meg a végét, s hogy saját szavaival éljek: „az utódok tegyék meg a ma*
