Eger - hetilap, 1863
1863-08-20 / 8. szám
59 Szajol, Mező-Tur, Dévaványa, Földvár, Czibakháza, Nagyrév, Inóka, Kőtelek, Süly, Alattyán, Poroszló, Sarud, Ti- sza-Nána, Átány, Kömlő, Bessenyő stb. helységek. Es az Ínség valamint másutt, úgy itt is naponkint növekedik s minél inkább közeleg a tél, annál rémesebb alakot fog ölteni. A remény, melyet itt-ott még a kukoricza- termésben belyezénk, a folyton égető íorróság miatt szintén leégett, meghiúsult. Az emberi élet eddig még — legalább tudtunkra — nem igen támadtatott meg; azonban már is találkozunk városunkban is anyákkal, kik az Ínségtől űzve ajtainkon megjelennek, és elhagyott családjuk, gyermekeik részére kenyérért esdenek. Turkeviben, mint levelezőnk f. hó 11-ről értesit — négy- öt éves gyermekek jajkiáltásai hangzanak már az utczákon. „Kenyeret, kenyeret!" kiáltanak az átmenők után, „mert még ma nem ettünk,“ pedig— jegyzi meg levelezőnk — most még a nyár derekán vagyunk, hát a tél bekövetkeztével, vagy a jövő tavaszszal mi fog történni, hová leszünk? A pusztulás, az Ínség ily nagy mérvben lett elterjedésének , és az ebből származandó gyászos következményeknek csak átalános és országos segély által lehet egészben útját állani. A magas kormány sürgős tevékenységet látszik is e tekintetben kifejteni ; de különösen buzgólkodik a nagy- méltóságu helytartótanács, mely ő Felségéhez tett előterjesztésében harmincz millió frtot kért az ínség siijtotta vidékek fölsegélésére. Ez összeg egy részét a tönkrejutott birtokosoknak kölcsönképen szándékoznak kiadni, a másik rész pedig vetőmag beszerzésére és közmunkákra fog fordittatni. De bármily üdvös legyen is a magas kormány részéről teendő intézkedéseknek eredménye, mindamellett, miután sok, igen sok esetben már is rögtöni segély szükségeltetik : siessünk mi is, kik annyi magyar testvéreink között kedvezőbb helyzetben vagyunk, tehetségünk szerint meghozni áldozatfilléreinket. Testvéreink azok, kik szenvednek és kenyérért esdenek ; közhazánk az, melynek kincse, vagyona pusztul : és mi könyörtelenek, érzéketlenek tudnánk maradni ? A haza szeretetében mindnyájan vetélkedni szoktunk : és most midőn tennünk kell, midőn a hazaszeretet áldozatot, önmegtagadást kíván, meghiil- ne-e bennünk a szeretet, melynek szavainkkal oly hangos kifejezést szoktunk adni? Sokat nem adhatunk, adjunk keveset. Mondjunk le, testvéreink javára, megszokott élvezeteinkről. Ha mindenki csak egy krajczárt gazdálkodnék is meg naponkint az ínséggel küzdők javára : mennyi szenvedőnek nyújthatnánk segélyt, hány éhezőnek törülhetnők le kiaszott arczárói a fájdalom könyeit?! Vagy a kebel, mely állításaink szerint egyedül a haza felvirágzásáért dobog, nem lenne-e eléggé erős, hogy lemondjon egyről-másról hazánk és testvéreink javára? .... Angol- és Francziaországban a csekély, de tömeges adakozás mesés összegeket szokott előállítani. Minálunk is jelentékeny összeget reményiünk ez utón ösz- szegyüjthetni. Siessünk azért meghozni áldozat-filléreinket, s ne feledjük, hogy nehéz idők a férfiúi jellem és a nemzetek életerejének próbakövei : de épen ez idők ismertetik meg azt is : igaz, vagy álhazaszeretet lakik-e kebelünkben ? p. Erdélyi ügyek. A szebeni országgyűlés könnyen s könnyű lelkiismerettel áttörtetve minden akadályon, halad s siet czélja felé. A jegyzőkönyvek napfényre hozták, hogy a követválasztásoknál tiltott eszközök, communisticus eszmék használtattak fel a nép ámítására, de mindez nem ellenzetté, hogy a verificatiók pár óra alatt befejeztessenek. Az elnöki s más választásokra az alapszabályok azt rendelik : hogy minden vallásból egy terjesztessék fel megerősités végett; a gyűlés többsége ezen túltette magát és a vallások competentiája helyére a nemzetiségekét helyezte ; de ezt is úgy, hogy két magyar, két szász, két oláh terjesztetett fel ; tehát a magyar és székely nemzetnek csak harmadrész jogosultság adatott, holott a törvények máskép rendelkeznek. Vájjon melyik nemzetet kérdi a „Korunk11— a magyart vagy a székelyt-e akarják kitörölni az élők sorából? A válaszfelirati 12 tagból álló bizottmány összeülvén elhatározta, hogy alapul a Leopoldi hitlevél azon czikkei szolgáljanak, melyeket a közbejött nagy társadalmi reformok épen hagytak. Ezt fogadta el 11 tag, Ranicher előadó kivételével, ki rendkívül szabadelvűn a történeti alapot ellenezte. Es mégis e fontos okmány szerkesztésével ő bizatott meg. Ranicher ur a maga munkájával csakhamar készen lett, s ki hinné? azt, mely előbbi határozatával ellenkezőleg szólt, minden ellenmondás nélkül a bizottmány magáévá tette. A válasz-felirat ezután a magas országgyűlés elé terjesztetett és az átalános viták felette megkezdettek. A szólásra első jegyeztetett föl Brennenberg Ferencz, brassókeriileti képviselő, ki ekkép nyilatkozott: „Szándékom volt, hazai törvényeink értelmében a v. felirati javaslat tartalma s némely pontjai ellen szót emelni, de meg vagyok győződve, hogy e gyülekezetből senki, de csak legkevésbbé sem fogna támogatni, kénytelen vagyok a szóról lemondani. Egyszersmind kinyilatkoztatom, hogy ily körülmények között képviselői állásomról is lemondok, mandátumomat leteszem.11 Es a teremet elhagyta. — Ez persze nem tetszett, de ily kicsiségeket ott hamar felejtenek. A felirati vitákat részletezni, nem ami lapunkba való, de mégis Lass el ur beszédéből pár pontot ide jegyzek: „Alkotmányos lelkiismeretemnek tartozom azzal, hogy a felirat azon állításának, mintha „a Magyarországgali unió teljes törvényerővel nem jött volna létre" — ellenmondjak. Ha csak az mondatnék, hogy az unió törvényes kifejlődését nem érhette el, abban egyetértenék ; de ha az akar állíttatni: hogy az 1848: I. t. czikk nem tekintendő törvénynek, abba nem egyezhetem. Altalán tudva van, hogy ezen tör. czikk országgyűlés által egyhangúlag szavaztatott meg, ; ő Felsége által szentesítve és az országgyűlésen ünnepélyesen kihirdetve lön, és mindazon critérium okkal bir, melyek egy törvény alaki érvényességéhez szükségesek. Következéskép azt tartom : hogy ha e törvényczikk érvényen kivülivé tétele czéloztatik, ez csak a törvényhozás utján történhetik. Az unió oly fontos ügy, és annak előzményei megkívánják, hogy az ismét országgyűlési tárgyalás és elhatározás alá kerüljön. Az unióra vonatkozó czik- ket egy tollvonással eltörölni nem lehet. (Másokat sem !) — Egy más pont, melyre észrevételt teszek, az : mintha az oct. 20-ki diploma, és a februári patens Erdélyre nézve is oly kötelező államtörvények lennének, mint a monarchiára átalánosan. Ha az országgyűlés azért veszi kötelezőknek Erdélyre nézve ezen okmányokat, mert azokat ő Felsége adni méltóztatott, ez az octroy és jogeljátszás elméletének elfogadása lenne, melyet én el nem fogadhatok. Egy nép nem játszhatja el alkotmányát, ennél
