Eger - hetilap, 1863
1863-08-13 / 7. szám
54 T A R C Z A. Kis mese nagy gyermekeknek. Igen régi történet ez, hanem azért még sem lehet rámondani, hogy : talán nem is igaz! Nagy-sokszor előfordul ilyes történet a mi napjainkban is imitt-amott, s hogy ez a dolog milyen szomorú, milyen keserves, az tudja legjob ban, a kivel magával megtörténik. Kis mese, hanem tanulságos, olyan tanulságos, hogy a ki valóban átéli, sohase m fogja elfelejteni ! .............Nagyon szép fiatal men yecske volt, az istenadta, szerette is a férje, mint a falat kenyeret ; s nem volt az a kivánsága, a mit azonnal kész ne lett volna teljesiteni. Hanem a fiatal menyecske mégis jutalmazta ezt a nagy szeretetet : alig telt bele félesztendő, s a ház fölötti ur a 1- kodás minden terhét levette a kedves jó férj vállairól; és ez bizonyára igen szeretetteljes cselekedet az asszonyok részéröl, hiszen az uralkodás, még ha a legkisebb körre vonatkozik is, nagyon terhes és fár adságos munka és bizonyára a legnagyobb köszönettel tartozunk annak, a ki megment bennünket az ilyen fáradalmas terhektől. A szép asszonyt Rózsának hívták, és a ki látta, meg nem tagadhatá, hogy itt a név igazán jól van választva, s ráillik a szép asszonyra mind az utolsó betűig : szép is, kedves is, gyönyörű is, vannak talán tövisei is, no de ha a hasonnevű virágtól fájdalmas szúrást kapunk, csak egy pillantást kell vetnünk szépségeire és a fájdalmat azonnal elfelejtjük ! Azon férjek, a kik feleségük uralma alá kerültek, még ha önmaguk sejtik is, mások előtt soha sem vallják be e szerepcserét , sőt végre, a gondolkozás által, ők maguk egészen természetesnek találják e dolgot, a melyben nincsen semmi csodálatos, semmi veszedelmes. Valami mulatság van itt vagy amott. A fiatal szép asszony szeretne elmenni. Férjem uram egy kissé vonakodik. A szép asszonynak van elég tapintata, hogy az első.nap, mikor ez a dolog felkerült, megadja magát, megnyugszik sorsában : — Nem megyünk ! Minek mennénk?! Jobb nekünk idehaza a mi csendes, boldog családi kis körünkben. Majd mikor a mulatság órája lesz, mi itthonn mulatunk, kedves férjem, és boldogabbak leszünk, mint azok ott ! Oda még uj ruha is kellene. Mentsen Isten attól a sok kiadástól ! Másnap aztán a szép asszony fordítani kezdi a beszédet : hogy — Micsoda bohóság volt, azt mondani, hogy oda ruha is kell. Van nekem odavaló ruhám akár kettő is. Az egész mulatság alig kerülne egy-két forintba. Azt meg a háztartás körül egy héten is ki lehet pótolni ! Talán mégis jó volna elmenni. Egy kis mulatság, egy kis világlátás után tízszer oly jól esnék megint a boldog magány, a kedves családi kör. És a fiatal férjnek olyan jól esnek azok az édes csókok, és olyan kedves dolog az, mikor az a szép fiatal asszony kicsipiczi ujjaival ott motoz az embernek a hajában, és olyan természetesnek találja ilyenkor az ember, hogy az asszony, a ki fiatal és eleven, egy kissé mulatni is akarja magát, még pedig olyan igénytelenül, hogy az egész mulatság nem kerül többe, mint néhány forintba, a mit pedig bizony a háztartás körül egy héten is ki lehet pótolni. És mindez igen természetes, és nincs rajta semmi csodálni való, s a baj az egész dolognál csak az, hogy lehet ennek az egész „természete s“-nek és v i 1 á g o s“-nak, igen szomorú és siralmas következése is. Rózsa férjénél legalább úgy volt. A fiatal férjnek élt még atyja is. Az öreg Sólymos, hű képe azon megaggottaknak, a kiknek a munka is nehéz és nehéz a munkátlanság is. Tenni nem tudnak, nem tenni kín nekik, mert akkor unatkoznak, és unalmukban eszükbe jut a halál, és ez olyan nehéz, olyan gyötrő gondolat ! Azért keresve keresik a munkát, természetesen az aprólékosat, beleunnak egybemásba hamar, kissé szeszélyesek, a fiatalságnak némely tettén sokszor jogtalanul fennakadnak, neheztelnek, de nem szólnak, s ha szólnak is, nem mondják, mi bajuk, hanem az élet terheiröl, a hálátlanságról panaszkodnak általában, s haragjukat legfölebb a cselédséggel éreztetik, a mely személyzetben száz közül egyetlenegy alig tudja megnyerni tetszésüket, az is legfölebb akkor, ha gyengeségüknek hízeleg és egy kissé ért a hirhordáshoz. Nem lehet azt mondanunk, hogy az elaggott szüléknek némi gyengéik ne legyenek. Hiszen az ő egész koruk az elgyengülés, s a testnek bomladozása hogy ne lenne visszahatással a szellemre ? S mi teendője van a gyermeknek, elaggott [szülői irányában, ha ezeknek talán szeszélyeit tapasztalja ? Első és fő teendője, sőt talán egyetlenegy: visszagondolni a a múltra. Isten akarata folytán, ő szülőitől nyerte életét, vissza kell gondolnia a fájdalmakra, a melyek közt anyja szülte, az aggodalmakra, a melyek között az apa várta a pillanatot, hogy élő gyermekét karjai közé szoríthassa. Eszébe kell juttatnia önmagának, amaz átvirrasztott éjszakákat, melyekben apa és anya megfoszták önmagukat az édes álomtól, csakhogy a szendergő s talán beteges kisdednek nyugalma fölött őrködjenek ! Meg kell emlékeznie a múltak minden fáradalmáról, áldozatáról, aggódásáról, szenvedéséről, meg kell emlékeznie Isten parancsolatáról, mely a szülőknek tiszteletét rendeli : s ha mindezeket híven eszébe veszi a gyermek, a mig a hálának csak egy részecskéje van is szivében, el fogja nézni, sőt mások előtt el fogja leplezni megaggott szüleinek hibáit, — és azok minden szeszélyét szelíden eltűrve, a szeretetnek ilyen nyilatkozása által törekszik, az egészen soha le nem fizethető hálatartozást némi részben leróni. S pedig a gyermekek részéről igen ritkán tapasztaljuk ezt. A gyermek rendesen akkor szereti szüleit legkevésbbé, mikor ennek legtöbb szüksége volna a szeretetre : — megaggott korában! A mig meg nem nősült, a fiatal Sólymos még elég meleg szeretetet tanúsított hajlottkorú atyja iránt ; de a midőn a fiatal asszony a házhoz került, a dolgok lassankint megváltoztak. Rózsa eleinte a legelözékenyebb volt ipa iránt ; alig volt annak gondolata, a melyet el ne talált, és nem volt óhajtása, a melyet be ne töltött volna. Az egész házban, •— a mely hiszen tulajdona volt — szabad járással birt az öregúr mindig és mindenütt. Öreg emberek kiváncsiak, — ha a fiatalokhoz ismerősök, látogatók jöttek, egyszer- csak nyílt csendesen valamelyik oldalajtó, — és az öreg atyus is odajött a vendégek közé. IJjabb embereknek újabb tárgyak adnak örömeket, — ezek igen keveset gondolnak a régivel; — régi emberek ugyanígy vannak a régi tárgyakkal, — ők viszont csak a múltban élnek, s arról szeretnek legjobban szólani ; s ha meg kell vallanunk az igazat : egyik a másikat meglehetősen untatja. — Kedves férjem — mondá Rózsa egy este férjének — tapasztalhattad, hogy boldog házasságunk egész idejében mindig a legnagyobb szeretettel és előzékenységgel viseltettem atyánk, illetőleg édes atyád iránt. Szerelmemre fogadom, a mely tiszta és hü marad a sírig : szeretni és tisztelni fogom atyádat ezután is. De egy kérelmem van. Te kedves, gyengéd és ügyes elöadásu férfiú vagy : légy szives az öregurnak valahogy tudtára adni, hogy olyankor, a midőn idegenek vannak nálunk, ha közénk jő is, hallgassa inkább a mi beszélgetésünket, s ne kényszeritsen bennünket az ő szavai hallgatására.
