Eger - hetilap, 1863
1863-07-30 / 5. szám
37 T Á II C Z A. A cicciata. Mi az a cicciata ? E szó, melyet szótárban Inában keresnénk, innen származik: cicciata (hús), s értelme az alább következő leirásból fog kitűnni. A cicciata sajátlag Viterbo olasz városból veszi eredetét, hol az már századok óta divatozik. E borzasztó barczot az olasz szokások ismerői következőleg Írják le: A korcsmában több jó barát összejön, kiket az ivás és az e közben támadt szóváltás a szokottnál jobban felhevít ; ilyenkor aztán megesik néha, hogy az iddogálók valamelyike föláll s a társaság valamely tagját cicciatára hivja ki. A kiknek semmi kedvök a véres jelenetben gyönyörködni, azok sietve elhagyják a korcsmát, előbb tudósítván a korcsmárost a készülőben levő kettős harczról ; mire ez nem mulasztja el, tiiz- bejött vendégei közt a kibékitést megkisérleni, mi azonban rendszerint azzal szokott végződni, hogy a békéltetőt kivetik az ajtón, s hozzáfognak a harcz előkészületeihez. Ez előkészületek abban állnak, hogy az ablakokat, ajtókat gondosan eltorlaszolják, nehogy véres munkájokban a rendőrség által zavartassanak; azután pedig megállapítják az időt, meddig a cicciatának tartania kell. Rendszerint a legközelebbi toronyból oda hangzó első óra- tités választja szét a küzdőket. Mielőtt azonban a harcz megkezdődnék, mindegyik fél áhítattal megcsókolja olvasóját s rövid imát végez. Most jel adatik a harcz megkezdésére. A lámpa kioltatik. A barátok későket fölemelve, egymásra rontanak, azon borzasztó szándékkal, hogy egymás hasát felhasitsák. A baromi vadsággal vívott harcz alatt mély, rettentő csend uralkodik. Egy kiáltás, egy panaszhang, egy sóhaj sem röpül ki a küzdők ajkain, csak néha lehet egy elfojtott hörgést s a kések csörrenését hallani, midőn ezek egymásba ütődnek, s szikrákat hánynak, melyek egy pillanatra megtörik az uralkodó sötétséget. Valamint a brit öklözésnek, úgy a cicciatának is megvannak a maga szabályai ; ilyen például az, hogy a harcz alatt egyiknek sem szabad egy szót is ajkán kibocsátani. A döfések mindig a has ellen irányoztatnak, még pedig csupán csak azért, nehogy a kés, másutt csontba ütközve, kárt szenvedjen, vagy épen alkalmatlanná váljék a küzdelem folytatására. Ha a kés nyeléig hatott az ellenfél testébe, rögtön vissza kell huzni, a sebben megforgatni nem szabad. Azt sem engedik meg a szabályok, hogy egymást a földre terítsék, mert mindegyik küzdőnek szabadságában áll, a harcz elöl visszavonulni, mely esetben az illető a szoba egyik szögletében lefekszik. így vivatik azon emberekhez nem illő kettős harcz, melynek neve cicciata, s mely Viterboban mai napig is divatozik. A bátor cicciatore sorsosai előtt különös becsülésben áll, mindenki keresi barátságát, s a leányok is boldogoknak érzik magukat, ha ily férfiak által vezettetnek oltárhoz. Beduin-temetés. Az arab nép egyik jellemvonása a lovagias szellem, mely habár csak szunyadozva, az agg beduin keblében is él, s teljes erejében azonnal fölébred, mihelyt a törzs becsületét s jogait kell védelmeznie. A beduin csak azt tartja boldognak, ki a csatatéren hösileg küzdve esik el, s nem úgy hal meg, mint egy vénasszony. Vannak köztük előkelő családok, melyek azzal dicsekszenek, hogy őseik közül emberemlékezet óta egy sem halt meg ágyban. Ha azonban a sors máskép határozott fölötte, s már érzi a halál hideg leheletét, akkor magához hivatja barátait, s ha még beszélni képes, igy szól hozzájok: „Testvéreim! én ez életben többé nem látandlak benneteket; csupán csak vendég voltam e földön, s az Istent félve halok meg !“ Ezután elmondja a sehadát vagyis a mohamedán hitvallást: „Csak egy Isten van, s Mohamed az ő prófétája !“ Ha e szent szavakat már ki nem mondhatja, a jelenlevők egyike megfogja a haldokló jobbkezét s mutatóujját fölemeli, mi az egy Isten bizonyítéka. Ha a sehadát teljesíthette, békével halhat meg. Ha főnök halt meg, kivált ha törzséért a csatatéren esett el, a földi pompának nem szabad hiány- zani. Fehér gyolcslepelbe burkolják s kiterítik egy szőnyegre, melynek szélei visszahajtvák. Körűié a jajgató asszonyok ülnek, befeketített arczczal, s vállaikon sátorvászon- vagy teveszőr- kendőkkel. Nehány lépéssel hátrább egy rabszolga az elhunytnak kedvenczlovát tartja, s a nyeregiven egy hosszú puska, egy jatagán, pisztolyok és sarkantyúk függnek. Valamivel távolabb a harczosok ülnek, ifjak és vének, fájdalmukban némán, szemökig köpenyökbe burkolózva s fejtakarójukat mélyen homlokukra huzva. Agyászasszonyok szomorú rythmussal a következő panaszdalt éneklik : „Hol van ö ? A lova megjött, ■— de ö nem jött meg ! Sarkantyúi itt vannak, de ő nincsen itt ! Hol van ő ? Meghalt az ő napjaiban, szivén találva, Ki maga volt a vendégszeretet és vitézség ! Nyájaink oltalmazója ! Az idegenek védője ! Meghalt az ö napjaiban !“ Az elhunyt özvegye: „Üres az én sátram ! Megmerevedett az én szivem ! Hol van az én oroszlánom, Kinek párja nincs ? Ki csak karddal vágott, És sötét napokat hozott az ellenségre! Hol van ö, az én oroszlánom ? Rémület jár lovagcsapatjával !“ A gyászasszonyok; „0 nem halt meg! ő nem halt meg! Testvéreit hátrahagyta neked ; Hátrahagyta neked gyermekeit, Hogy vállaidnak támaszai legyenek; 0 nem halt meg ! lelke az Istennél van ! S mi egykor viszotlátandjuk öt.“ Erre a halottat gondosan megmossák, s fehér vászonba takarják, meglocsolva a szent forrás vizével, s megillatositva ben- zoeval. Ezután négy rokona a szőnyegen, ennek négy sarkát fogva, a sirhoz viszi, elől menvén az imán, a marabutok és papok. Az első mély hangon énekli: „Csak egy Isten van!“ mire az utóbbiak felelik: „És Mohamed, a mi urunk, az ő követe!“ A sirhoz érkezve a holttest letétetik, s az imán, marabutjaitól környezve, hangosan a következő temetői imát mondja : „Dicsértessék az Isten, kitől az élet s halál jő ! Dicsértessék, a ki fölkelti a halottakat !“ „Övé minden dicsőség és nagyság, övé a hatalom és méltóság. Ö mindenek fölött való. Imádkozzunk Mohamed prófétáért is, valamint rokonai és barátaiért ! Őrködjél felettük, oh Isten ! s könyörülj rajtok, mint könyörültél Ibrahim és hozzátartozói felett, mert tied minden dicséret és minden dicsőség !“ „A te imádód a te rabszolgádnak fia, te teremtetted őt, te oltalmaztad, s te fogod a halált reá küldeni és te fogod a halálból ismét fölébreszteni. Te ismered az ö titkait s szándékait mind- öröktöl fogva.
