Eger - hetilap, 1863
1863-07-16 / 3. szám
21-f T A R C Z A. Prairie-égés. A „prairie1' szó alatt roppant kiterjedésű mélysfkot kell érteni, s ilyenek Ázsián kivtil legnagyobbak találtatnak Éjszakame- rikában, főleg a Misisippi folyam s a Rocky (szikla) hegyek közt, melyek majdnem a mexicoi tengeröböltől brit Éjszakamerikáig terjednek. A prairiek háromfélék, és ugyan : Először a nedves prairiek, melyeken a magas fiivön kívül bokrok, sőt fa-csoportok is, gyakran vadszölővel sűrűn benőve, s helylyel-közzel források és patakok találtatnak. Másodszor a száraz prairiek, melyek alacsony fűvel és virágokkal fedvék, s forrásokat nem tartalmaznak. Harmadszor a mocsáros prairiek, melyeket álló vizek, gyakran mérföldnyi mocsárok s belátkatlan nádasok boriinak. Ezek a poshadó vizek miatt igen egészségtelenek. A prairiek eredetileg tartózkodási helyül szolgáltak meg- számlálkatlan mennyiségű vadaknak, névszerint a prairie- szarvasok, jávorgimek, dámvadak, vadbivalyoknak és vadlovak az úgynevezett mustangoknak. Itt tartották Amerika öslakói azon nagyszerű vadászatokat, melyekről oly gazdag zsákmánynyal tértek haza, hogy egész télen át el valának látva eleséggel. Századokon át látogatták e helyeket az indiánok a nélkül, hogy a vadban pusztító fogyatkozást okoztak volna ; mert e térségek igen nagy terjedelműek, a vad pedig oly tömérdek számmal volt, hogy a köztük okozott pusztítást észrevenni sohasem lehetett. Midőn azonban gyakoriabbak lőnek a telepítések s a lakosok a tengerpartról mind belebb a tartományba vonultak és a táplálék hiánya naponkint érezhetőbb lön : a vadászatok is gyakoriab- bakká s nagyobb kitérjedésüekké lettek, az állatok pedig, melyek azelőtt oly kevéssé valának félénkek, a hozzáférhetlen helyekre •vonultak. De a művelődés és természet egymásnak ellenségei s az u- tóbbi kénytelen az első hatalmának engedni. így idő folytán az, mit az indiánok kicsinyben gyakoroltak, most már nagyban lön alkalmazva. Ugyanis öszszel, a vadászat legalkalmasb idején, midőn a füvek s cserjék szárazuk, mint a szalma, és a tartós nyugati szelek is beállanak: mintegy harmicz-negyven férfi, mindig szélellenes irányban, elindul a prairiebe több napi távolra ; egy bizonyos határnál azután mintegy két-három órányi szélességben egyenes vonalat képeznek s a prairiet felgyújtják. A vadászok azonban vagy inkább puskások csak nehány nappal később jőnek, s közös elhatározás szerint elhelyezkednek egy folyó mentében, mely egyedül akadályozhatja meg a tűz továbbterjedését s egyúttal a vadászoknak is legbiztosabb leshelyül szolgál. Fölötte érdekes — beszéli egy utazó, ki résztvett egy ily sajátságos és óriási vadászatban, — midőn egy-két napi várakozás után végre kis szürke füstfellegecskék emelkednek föl a láthatáron s habár mindenki tudja, hogy ez igy még tiz, sőt húsz óráig is tarthat, mig az égés kellőleg közeledik, mindazonáltal már senkinek sincs nyugta, mindenkit bizonyos izgatottság fog el, melyet még a legrégibb vadászok sem képesek legyőzni. Lassankint sűrűbbek kezdenek lenni a füstfelhők, mindig nagyobb kiterjedést nyernek s végre az egész láthatárt betöltik. Midőn esteledik,a távolban feltűnik az izzó tüzvonal, magasan fellángolnak a meggyuladt cserjék és bokrok ; már ekkor senki sem gondol többé pihenés vagy nyugalomra, mindenki fegyveréhez kap. mert most már egyenként közelednek a folyó mentében menhelyet kereső félénk állatok, melyek a fűben elrejtezett vadászok által lövésekkel fogadtatnak. Azon állatok, melyek el nem ejtettek, a fegyverropogástól megrémülve fordulnak vissza ; azalatt mindig több és több vad jő s minél inkább közeledik a lángvonal, annál sűrűbben közelednek a vadak is. Most egy oly jelenet következik, mely leírhatatlan. A tolongás mindig sűrűbbé válik, mert már érezhető a szél által siettetett égés hősége. Most egy vadlovakból álló egész csapat a folyó- nak rohan. A vadászok azonban még nem lőnek, mert húsukat nem használhatják ; alig hogy ezek elhaladtak, jő a szarvasok, özek és zergék díszes serege, és oly sűrűn úsznak egymás mellett a folyón át, hogy a vizet is alig láthatni ; midőn épen elérik a partot, megdördülnek a fegyverek ; egyik állat elesik, a másik megsebesül s legázoltatik. Alig van idejük a vadászoknak, újra tölteni, midőn rohanva közelednek a bömbölő bivalyok, ujra hangzanak a lövések s ismét husz-harmincz esik el ezen állatok közül. Most közelednek a lassú, de annál veszélyesebb medvék, hanem itt már vigyázóknak kell lenni a vadászoknak, azért nem is lőnek, csak nyolcz-tiz lépésről, hogy a golyó biztosan öljön ; mert különben a medve iszonyúan boszulja meg magát bántalmazóján. Végül jőnek az elmaradozott kisebbek, a nyulak, fiatal őzek stb. ezek bántatlanul bocsáttatnak el, miután a nagyszerű zsákmány után ily jelentéktelen állatokra épen nincs szükség. A tűz elérte a folyó partját. Pezseg az izzó szén, s az utolsó cserjék, mint megannyi tüzes kígyók csillognak itt ; végre beáll a fekete, sötét éj. A vadászok földre hevernek, s bevárják a napvilágot, mely azután egész nagyságában mutassa meg zsákmányukat. Jóllehet hallják a sötétben a megsebesült állatok nyögéseit; de senkisem megy feléjök, mert ez még veszélyes is lehetne. Végre szürkül a lég. Ott fekszik száz meg száz különféle vad. Némelyiknek most adatik meg az irgalomlövés, hogy tovább ne kínlódjék. Azután következik a vadak összeszedése és felosztása, mi gyakran oly munka, mely több napig eltart, mialatt azonban sziinetnélküli élénk vidorság uralkodik. Hogy ily ismételt gyakori mészárlások által a vadak száma tetemesen kisebbedik, az magában érthető. A prairiere mindazonáltal ebből jelentékeny haszon háramlik, a mennyiben földjét az égés által származott növény- hamu a legsikeresebben termékenyíti. M. Az egyik szeme kék, a másik fekete. Van az osztrák hadseregben egy magyarországi születésű tiszt, ki arról nevezetes, hogy az egyik szeme kék, a másik fekete. A mily különös e természetjátéka, ép oly sajátságos azon eset is, melynek az léteiét köszöni. Az illető tiszt maga igy adja elő a furcsa szempár történetét : „Atyám, ki Pest egyik legszebb férfiának méltán tartatott, s kinek tüzes fekete szemei ritkították párjokat, egyszer egy igen rövidlátó barátjával vadászni ment, s ez akalommal azon szerencsétlenség érte, hogy néhány szem sörét, melyeket barátja egy nyúlnak szánt, egyik szemétől megfosztotta. A szerencsétlen lövő vi- gasztalhatlan volt baklövése miatt, atyám azonban igyekezett őt megnyugtatni, s megfogadtatta vele, hogy az eseményről soha senkinek sem fog szólni. A vadászatról visszatérve, atyám tüstént fölkereste Pest legkitűnőbb szemorvosát, s elvesztett szemét egy re- mekkészitményii üvegszemmel pótoltatta, mely oly tökéletes volt, hogy csinált voltát csaknem lehetetlen volt fölismerni. „Körülbelül egy évvel ez esemény után, atyám beleszeretett egy pesti leányba, ki szelíd kék szemeivel akkoriban nem egy férfiszivet lobbantott lángra. Atyámnak sikerült a hölgy viszont- szerelmét megnyerni, de midőn elérkezett azon pillanat, hogy kezét ünnepélyesen megkérje, lelkiismerete erősen kezdett nyugta-
