Eger - hetilap, 1863

1863-12-17 / 25. szám

198

oh mondja, hogy igen — kiáltá a káplár, szemeit az ifjú leányra i szegezvén.

— Miért kételkedném szavaiban ? — feleié Katinka, kit e szomorú elbeszélés egész a könyekig megindita. — Uram, mily sokat kellett önnek szenvednie !

— És én még most is szenvedek .... és mindig szenvedni fogok, mig megérkezik a boszuállás órája .... én sokkal erőtlenebb vagyok, hogysem leálczázhassam ezen iszonyú ármányt, de számolok az ég segélyére, mely boszutlan sohasem hagyja a bűnt. . . . Végre már most — tévé hozzá Molovitz, megszorítván Katinka kezét, — bajaimat és szenvedésimet a legnagyobb türelemmel viselem, ha azon szerencse meg lesz engedve nekem, hogy önnel gyakrabban cseveghessek.

— Igen uram, csak bátorság .... én mindezt megirom anyámnak, s közölni fogom önnel anyám válaszát.

Az ifjú ember, a mint elgondolhatjuk, szorgalmasan sürgött- forgott a szép szobalány körül. Minden este, midőn katonai kötelessége neki szabad időt engedett, eljött, hogy a gyepen lehe- verészszen a szobalány mellé. A tábornok kis lánykái már szinte megszokták az ifjú tizedesnek élezés humorát, ki gyakran szintén részt vett örömeik s játékaikban. Időnként át-átnéztek a csermely túloldalára vagy még messzebbre, nem jön-e ? s a mint látták közelegni, eléje futottak, hogy öt a kis tahidnál fogadják. De fájdalom, ezen víg fogadtatásnak is kellett egy végzetszerli eseményre alkalmat adni.

Egy nap, a mint a két gyermek egymással vetélkednék, hogy melyik ér közölök előbb a csermely partjához, a fiatalabb megcsúszik, elveszti az egyensúlyt s hirtelen eltűnik a habok között. E pillanatban lépett Molovitz a hidacskára. Leoldani magáról a kardot, levetni felöltönyét, beugrani a mélységbe, egy másodpercz müve volt. Különben a folyó ezen helyen sokkal mélyebb volt, mint a minőnek ő gondolta. Háromszor ugrott a viz fenekére, s háromszor előtűnt a felszinén, hogy lélekzetet és uj erőt vegyen, de mindannyiszor eredmény nélkül. A negyedik erőködés sokkal szerencsésebb volt. Megragadta ekkor a gyermeket ruhájánál fogva, kihúzta s aléltan Katinka kezeibe helyezte. Ez a kétségbeeséstől alig lélekzve, betakará kötényével a kis lányt, és úrnője lakása felé futott.

Ezen kellemetlen esemény után két nappal később Iskoloff tábornok magához hivatá a század parancsnokát, melyben Molovitz tizedes szolgált, s kérdezösködék magaviseletéről.

— 0 a legjelesebb altisztek egyike az ezredben — szólt a százados — a vitézség példányképe az ellenség előtt, a sátorban pedig a magatartás és fegyelemnek élő tüköré.

— Küldje őt hozzám — szólt a tábornok.

Nehány perez múlva Molovitz Pál belép a kéjlak egyik termébe, hol Iskoloff tábornok és neje ültek.

— Barátom ! — szólt a tábornok — nemcsak katonáimnak

egyik legvitézebbje vagy, de egyszersmind nagy szolgálatot tettél házamnak, megmentvén gyermekemet. Gyermekem neked köszöni életét és atyja

__neked adós jutalommal___mit kívánsz

t

őlem ?

— Tábornokom ! — szólt az altiszt méltóságteljesen, az én viseletem a hadseregnél nem egyéb, mint a mivel köteles a katona zászlójának ; a mi illeti a szolgálatot, melyről ön szól, én nem tettem egyebet, mint a mit mások is helyzetemben hason alkalommal tettek volna. Különben ha érdemesnek tart engem valami kedvezményre, csak egyet vagyok bátor öntől kérni, s az nem más, mint méltóztassék excellentiádnak meghallgatni azon gyűlöletes összeesküvés történetét, mely engem a Kaukázusba hurczolt.

— Ah, megint a nyakék története, — szólt nevetve a tábornok — Ej ! no jó ! mesélje el nekünk.

És Molovitz Pál szálanként részletezé a bűnös ármányt, melynek Lebinsky Samu lett az áldozatja.

A tábornok kissé gondolkodni kezde__

— Kedves barátom ! — szólt most a grófnő — ki tudta már ezen történetet Katinka által — ezen ember oly biztosság-, s világossággal beszél, mely nem szokott valami dühös örjöngönek sajátja lenni. A mit ő beszél, az való igaz.

Iskoloff gróf még mindig elmélkedék----bármily igaznak

tű

nt fel előtte ezen elbeszélés, mégis nehéz s mindenekfölött veszélyesnek látszott, ezen ügyet szellőztetni.

— Jól van barátom, — szólt végre— meglátjuk, majd később

meglátjuk.......várjuk be az időt. Nem volna-e ínyedre, elhagyni

száz

adodat, s nálam némi szolgálatot elvállalni ?

Felelet helyett a két szeméből legördült örömköny válaszolta az igent, s megragadá a gróf mindkét kezét s megindulva csókolá meg azokat.

— No jó, folytató a tábornok, menj, rendezd el minden dolgodat a sátorban, holnaptól kezdve komornokom lészsz.

(Vége köv.)

A Tower Londonban.

Komoran és sötéten áll a Tower a City pezsgő életében, feledve azon időtől, melynek többé nincs reá szüksége, körülvéve egy nemzedék által, mely többé nem retteg tőle. Semmi rendkívüli esemény sem kezdődik vagy végződik többé falai közt, csak a kíváncsiság keresi fel néha titokban, s békésen nő a fü a kápolna előtti téren, mely oly sok bűnös s ártatlan vért ivott.

Ez óriási épület központja, a messzire ellátszó, úgynevezett fehér torony, már első pillanatra elárulja őskorát, az enyészettel daczoló szilárdságát. Hóditó Vilmos alatt Gundolph, rochesteri püspök által építtetett ez , ki daczára lelkészi hivatalának, némi ügyességgel birt a várak építésében. A négyszögü, magasra felnyúló építmény az egész erőd fölött uralkodik ; szilárdan s da- czosan tekint alá a Themsére, s ezen át az agg Londonra. Falai fehérek maradtak, emléke nem. A felső emeleti legnagyobb terem tanácskozási gyülhelyül használtatott, midőn a királyok a Towerben székeltek. Itt gyűlt össze a birodalmi tanács is, midőn Richárd, a glosteri herczeg (III. Richárd), Sir Hastings kivégeztetését a kápolna előtt, gyorsan végrehajtani parancsoló.

A belső erődben a nagy főtornyot tizenkét kisebb veszi körül. Figyelemre méltók ezek közöl : a vértorony, a Beauchamp- torony, a harangtorony, melyben Erzsébet királynő, még mint herczegnö, fogva volt, a Devereux-torony, a téglatorony (a szerencsétlen Gray Johanna foghelye) és az oklevéltorony a fehér fötorony mellett. A vértoronyban gyilkoltattak meg IV. Eduárd fiai (1483). A Devereux-torony igy neveztetik Devereux Robert, essexi gróf s Erzsébet királynő szerencsétlen kegyenezéröl ; ki mint tudva van, gyakran, de annál köznapiabb s prózaiabban dramatizáltatott. Essex gróf is a Towerben a kápolna előtti kis téren fejeztetett le, ugyanazon helyen, mely ma oly békésen áll ott, mintha örök időktől fogva csupán csak a bútlan áhitat, de a halálszorongással küzdő lélek félelmes gyötrelme soha se lengett volna fölötte. A töke s bárd, melyek a szerencsétlen gróf kivégeztetésénél használtattak, a Tower fegyvertermeiben ma is láthatók.

A Beauchamp-torony egyike az egész ókori építmény legérdekesebb részeinek. Ebből századokon át számos nemeslelkű, kitűnő egyének léptek a vérpadra: Beauchamp Thomas warwicki gróf (II. Richárd alatt) Tyrell Vilmos, a nemesek, kik Gray Johannát trónra akarták emelni, és sok mások. A számos fölirat között, miket a bú s kétségbeesés hagyott a sötét torony falain, olvasható e szó is: „Jane." Kétségkívül Gray Johanna jelöltetik ezzel, azonban mivel ő, mint fönnebb is említők, nem ezen to-