Eger - hetilap, 1863
1863-11-19 / 21. szám
162 tötte fel*), úgyszintén Delyi Jánost patai főesperessé. Mig bent ily vigan folyt a lakoma, kivlil a nép részére egész ökrök nyárson süttettek s csatornákból ömlött a bor. Estve pedig a hegyeken örömtüzek gyujtattak és a püspöki udvar s a papnövelde a lámpák fényében ragyogtak, szóval: az egri megye és Eger városa együtt ülték meg az uj intézet születésnapját s vigan mulattak kivilágos kiviradtig. Másnap a megye tanácskozott főpásztorával. Jelen voltak a káptalan, az uj tanárok s mintegy száz lelkész Midőn gr. Barkóczy megjelent s az uj intézetet, „melylyel utat nyitott a megyének a tudományokhoz s ajó hírnévhez",a jelenlevők szeretete s pártfogásába ajánlotta, oly lelkesültség támadt a teremben, hogy kevesebb, mint fél óra alatt 32,750 r. frt s 48 d. Íratott össze. Buzdító például az egri káptalan ment elő : Gusztinyi János 2000, gr. Schmidegg Nándor 2000 frtot kiáltottak ki; de mindenkit meghaladott Engelmayer S., a nagyprépost, ki azonfelül, hogy kétezer forint kamatjának fizetésére magát, mig él, kötelezte, még minden javainak örököséül az uj tanodát nevezte ki ; ugyanezt tették a horti, mádi és tarczali lelkészek is. A nagy megye öntudatra ébredt, látta a hiányt, de érezte erejét is, és nem vonakodott meghozni, midőn a közügy áldozatot kivánt. És nem a pillanat lobbanása volt ez, hanem benső és erős meggyőződés arról, hogy a tudományok pártolása s terjesztése által mind az egyháznak, mind a hazának hasznos szolgálatot tesznek, mit fényesen bizonyít az is : hogy később gr. Barkóczy Ferencz püspök által az egri káptalan beleegyez- tével „a patai főesperesség is állandón a püspöki iskolákba kebeleztetett.**) E sikeres kezdet egy felállítandó kath. egyetem eszméjét keltette föl a püspökben, és már 1755. sz. Imre napján hasonló fény s ünnepélylyel nyitotta meg a bölcsészeti folyamot is, de csak a bölcsészeti s mennyiségtani tanszékekkel; s arra Bydeskuty János, sepsi lelkész-esperes, erre Berecz Mihály, szikszói pap neveztetvén tanárokul. A következő évben már a physika is taníttatott. A theologiában 1757-ben kezdetett meg a zsidó — 1763-ban pedig a görög nyelv tanítása, úgy hogy az elsőnek tanára egyszersmind az egyházi ékesszólást, s a görög nyelv mellett a szertartásokat is tanítsa a másik. A tanulmányok igen szaporodván, a kir. egyetem példájára 1772-ben itt is behozatott az előkészitő osztály (candidatura theol.), melyben az egyházi történelem, szertartások ; a zsidó, görög, ruthen s oláh nyelvek adattak elő. A ruthen nyelvnek és szertartásoknak egy külön tanára volt. Történt ez azért, mert a Felség az egri növelőében hat egy. gör. ifjút küldött kellő kiképeztetés végett. A bölcsészeti tanárok kezdet óta mindig a Foglare- umban laktak, de a theologia tanárai csak 1767-ben költöztek át ide, kivevén a görög s zsidó nyelvekéit, kik prépostsági káplánok lévén, „őket lakás s asztal a kispré- posttól illette" (Acta V. Cap. Agr. ad A. 1767). Ez volt nálunk kezdete azon három kartudomá- karnak, mik az akkori rendszer szerint az akadémiai kört betölték ! — Rajzunk egyszerű lett, hogy azon szép tettek, mik az egésznek életet adtak, inkább kitűnjenek. Ehhez még csak azt adjuk: hogy Egerben — mint láttuk — rövid időn a városiaknak minden terheltetése *) 1772-ig a kanonokokat a püspökök nevezték, de akkor Mária-Terézia e szép jogot elvette és 1802. óta minden kanonokot a magyar apostoli király nevez. **) Vis. Canonic. Cath. Eccl. Agr. 1780. nélkül, csupán egyesek áldozatai, s kivált főpapjai haza- s tudományszeretete által megalakult egy oly felső tanintézet, melyben a magyar ifjak, különösen megyénk s városunk fiai a műveltebb polgári életre, az egyházi s állami, vagy tudományos pályára avatott szakférfiak által képez- tettek ; mig maga Eger az ország különböző részeiből ide sereglett tanulók által élénkebb, városiasb szint, több keresetet s gazdagabb pénzforrást nyert. A magyar kölcsön iránti törvényjavaslat f. hó 12-én került a birodalmi tanács urakháza elé. A hang, a modor, melyen itt rólunk és a hazánkban dúló Ínségről ez alkalommal szólották: a meleg rokonszenv, az őszinte részvét és politikai emelkedettség hangja volt. Az ülés 11 óra után vette kezdetét,s miután Sterka- S zulut z érsek, mint újonnan belépett tag, a fogadalmat román nyelven letette : a bizottmány javaslata, mely a képviselőház által közlött törvényjavaslat elfogadását aján- lá, olvastatott fel. A tárgyalást P1 e n e r pénzügyér ur, mint a kormány s egyúttal a távollevő magy. udv. kan- czellária képviselőié, nyitá meg, igyekezvén a kormány álláspontját megismertetni és kifejteni. „Tudva van, úgymond, hogy a kormány 30 millióra tévé az inségi szükségletet; meg is feszité erejét, hogy a képviselőház beleegyezését kieszközölje. Törekvéseinek azonban nem volt teljes sikere. Ma a kormány azon felfogást pártolja, miszerint igen sajnos és káros késleltetéssel járna az ügynek további tárgyalása, s a segélynek siettetése a fenforgó körülmények között annál ohajtandóbb, minthogy a kormány, ha bővebb segélyzés fog szükségeltetni, bizonyosan nem késend a mellőzhetlen intézkedésekkel, s annak idején alkotmányszerü számadással fog a birodalmi tanács elé lépni. A tárgyalás folytatásának azonban még más hátránya is van. A magyar inségi kölcsön ugyanis összefüggésben áll az álladalmi kölcsönnel, s egyiknek késleltetésénél késleltetnék a másik is. A kormány az idővesztést mindkettőre nézve egyaránt károsnak tartja, s azért nem ragaszkodik eredeti előterjesztéséhez, hanem ajánlja a háznak, hogy bizottmányának indítványát fogadja el.“ Gróf Wickenburg teljesen méltánylá a rokonszenves indulatot, mely a bizottmány előterjesztéséből szól: mindamellett hosszasabb fejtegetésében a bizottmány javaslata ellen nyilatkozott, s ajánlá, hogy a ház a kormány eredeti javaslatát fogadja el. „Adjuk a magyar nemzetnek jelét — e szavakkal végzé előadását — azon rokonszenv- nek, melyet irányában érzünk; nyújtsunk neki segédkezet, de egész s ne fél kezet ; mert bizonyos, hogy ha valaha hasonló baj történnék valamelyik Lajthán inneni országban, a nagylelkű magyar nemzet bőségesen nyújtaná segélyét. Ezen, élénk bravok között végzett beszéd után Har- t i g gróf emelt szót, pártolá a bizottmány javaslatát. Figyelemre méltó beszédének azon pontja, melyben eltórő- leg a kölcsöniigytől, a Magyarországgali kiegyezkedés szükségéről a többi között igy nyilatkozott: „komoly felhők tornyosulnak a nyugati láthatáron. Ki tudja, hol fogják vészeiket lerakni? Komoly összetartásra volna szükségünk. S vájjon miért nem egyezkedhetnénk ? Ha a magyarok közénk jőni nem akarnak , hisz azért csak tehetnének indítványokat; mi ezeket megvizsgálnók, és elkö- vetnők, a mi rajtunk áll, hogy az egyezkedés megtörténhessék. Fel kellene hagyni eszményképekkel, kedves ha
