Eger - hetilap, 1863
1863-07-08 / 2. szám
14 T A R C Z A. Alvás és álom. (Vége). Az álomban, mintegy gyorsan átczikázó villám által megvilágítva, feltárulnak előttünk lényünk sajátságos titkai, nem is sejtett erőket árulva el. Az alvás mélyében, midőn a külvilágtól elfordulva, szellemünk rejtett birtokába visszatértünk, szövődnek lényünknek ama titkos viszonyai, melyek az álmot alkotják. Az álmok közöl legtöbb nem egyéb, mint tisztán a szervéleti mliködésfolyam hatása ; az alvónak bizonyos testállapotai, érzelmei a képzelőerő álomalkotó tehetsége által gyakran terjedelmes, szövevényes álomképekké dolgoztatnak fel. Egy az alvó lábához helyezett ágymelegitö palaczk oly álmot idézett elő, mintha az alvó az Aetnán járt volna, az izzó láva minden veszélyeitől környezve. A paplan nehézsége miatt az alvó fáradságos utazásról álmodott. Galen, azt álmodta, hogy egyik lábszára kőből van, s fölébredvén, úgy találta, hogy azon lábát szélhüdés érte. Dr. Frain, kinek egykor alvásközben nyaka rósz helyzetben volt, azt álmodta hogy több embertől nyakon ragadtatott, kik öt meg akarták fojtani. A mely tárgygyal, eszmével vagy erősebb vágygyal ébrenlétünkben foglalkozunk, álmunk rendszerint ugyanannak gyengébb vagy erősebb viszhangja, többé kevésbbé módosított másolata szokott lenni. Körülbelöl ezt fejezik ki a következő ismeretes közmondások is : „Éhes d . . . ó makkal álmodik;" „A hajós szelekről, a földműves ekéről álmodik." A külső érzékeknek, névszerint a szaglás és hallérzéknek, alvásközben meggyöngült folytonos tevékenysége, s az ezekből eredő gyenge ingerek által, a fantázia eleven képzelődése folytán nem ritkán a legbizarrabb álmok képződnek. Dr. Gregory Edinburghban említ egy esetet, miszerint ugyanazon hang egy férfinál és nejénél ugyanazon álmot idézte elő, t. i. hogy a francziák betörtek Edinburghba, — esemény, melynek lehetősége akkoriban a várost rettegésben tartá. Carus beszéli, hogy egy alvónál a lábujjai közé dugott szalmaszál gyilkosok felöli álmot idézett elő, kik egy embert lábába lőtt nyíllal ejtettek hatalmukba. Mindazáltal kétségtelen, századok óta bebizonyított igazság marad, hogy sok álom érzékfeletti befolyásokból származik, s hogy azokban bizonyos jóserö rejlik. „Az ember," mondja idevo- natkozólag Ennemoser, „nem csak érzéki lény, mely egyedül a látható világban él, hanem inkább szellem, mely minden külső ok nélkül is gondolkodik s képzelődik s behat egy oly világba, mely a külvilág előtt láthatlan." Az már ismert tény, hogy az álomban, hasonlólag mint a holdkórosságban, ismereteink s képességeink a tökély nagyobb fokát érik el ; Görs s Meignon mathematikusok a legnehezebb feladványokat álomban oldák meg; Cardillak s Florian gyakran befejezve találák reggel az elkezdett irói müveket, melyeket alva s álmodva írtak le; Voltaire egykor „Henriade“-ja egyik énekét egészen másnak s szebbnek álmodá meg, mint már azt előbb el- készité ; idegen nyelveken álmunkban szebben s folyékonyabban beszélünk. A sejtelemteljes és jósálmok, melyek legtöbbnyire egyéni életünkből jelentékeny jövő mozzanatokat tüntetnek föl, legnagyobb részt allegóriák és jelképekben mutatkoznak. Ezen allegóriák s jelképek, melyeknek jelentését csak fáradsággal lehet a közönséges nyelv szavaival kifejezni, képezik az álom nyelvét, mely csodálatosképen minden népnél hasonló, s megfejtése a népeknél álommagyarázó mesterséget s álomjóslókat szült. Ezen allegóriák s jelképek csak a gyakran álmodok s az álmokra figyelők előtt lesznek világosakká. Midőn 1831-ben Berlinben az epemirigy kitört, Brandenburgban félelem fogá el az embereket. K. iskolamester azonban mondá: „álmomban egy szörnyeteget láttam kelet felöl Brandenburg határáig jőni ; ekkor jobbra s balra egy nagy ugrást tett ; Brandenburgot a cholera meg fogja kímélni.11 És ez pontosan beteljesedett. Egész seregét hozhatnók fel azon igen nevezetes jósálmoknak, melyek az ó és újkori népek évkönyveiben följegyezvék, mindazáltal itt a mondottak felvilágosítása végett csak egyes esetek felhozására szorítkozunk. Halléban Meier tanár egy napon egyik hallgatójához hivatott, ki megbetegedett. Az ifjút ágyban találta, s a betegség jeleit szorgosan megvizsgálván, a beteg állapota felől megnyugtatóig nyilatkozott. A tanuló azonban azt állitá, hogy végórája közel van, s hogy okvetlenül meg kell halnia, mert halála álmában kijelentetett. A tanár kérdésére, hogy minő álom volt az, a beteg a következőket beszélte : „Úgy tetszett, mintha a hallei szép sir- kertben sétáltam, s ott a sírköveket s emlékoszlopokat, melyek nekem igen tetszettek, vizsgáltam volna. Egymás után egyenként nézegettem azokat s a rajtok levő feliratokat olvastam. Végre távozni akartam, midőn egy sírkőben megbotlottam, s rendkívüli megütközésemre, azon családi s keresztnevemet olvasám ; ijedtségem még nagyobb fokra hágott, midőn azon halálom napját is feljegyezve találtam. Ez leirhatlan aggályt keltett bennem, s egész testemben reszketni kezdék. Csak halálom évszámát nem tudtam tisztán kivenni, mert a sirkő több helyt mohhal erősen be volt nőve, s névszerint az évszám negyedik jegyét egy mohosomé egészen eltakarta. Bármily nagy volt is aggodalmam, kiváncsi- ságom ösztönze, hogy bizonyosságot szerezzek magamnak. A mohot le akartam kaparni, hogy a negyedik jegyet láthassam, azonban e pillanatban fölébredék ; mindazáltal egy titkos elő ér - zet azt súgja nekem, hogy a mohhal befedett negyedik szám nem más volt, mint a jelen év negyedik jegye.11 Meier tanár, ki e csodálatos álmot egy előadás alkalmával tanítványainak elbeszélte, megemlité, hogy a tanuló azon napon, melyet álmában a sirkövön olvasott, valóban meg is halt. Léváid Ágoston „Europá"-jában a következő esetet közié: „H. párisi tanár, ismeretes tudós s nyelvész, egy görög mü fordításával volt elfoglalva, azonban egyes görög szavak, melyeknek értelmét nem fogta fel, munkájában gyakran feltartóztatták. Hiában tanult, keresgélt a rendelkezésére álló könyvekben, a kérdéses szavak gyökeit nem tudta feltalálni. Ekkor egy éjjel azt álmodta, hogy a stockholmi királyi könyvtárban van, s annak helyiségeit vizsgálja a könyvtárnok kíséretében. Beszélgetés közben, melyet kísérőjével folytatott, elpanaszolá ama görög szavak miatti kellemetlen helyzetét, mire a könyvtárnok őt egy, a nagy terembe nyiló kisebb szobába vezette, hol a jobb oldali szögletben levő szekrényből egy vörös szattyánba kötött könyvet ,vett elő s azt e szavakkal nyujtá át neki : „On e könyvben mindazt fel fogja találni, a mit oly buzgón keres." H. tanár felébredvén, ez álom különössége föleit annál inkább elcsodálkozott, mert soha sem volt Stockholmban, következéskép az ottani könyvtárt sem ismerhette. Jóllehet azonban az egész álmot,csak mint a képzelet üres játékát tekinté, mindamellett föltette magában, hogy bizonyosságot szerzend aziránt, mi igaz lehet az álomban ? Levelet intézett tehát egyik barátjához, ki Stockholmban, mint franczia követségi segéd működött, s meg- irá neki, hogy midőn egykor a stockholmi könyvtárt meglátogatta, ott egy könyvet talált, melyre most munkájánál nagy szüksége volna, (emellett pontosan leirá a szobát, szekrényt s a könyv
