Eger - hetilap, 1863
1863-09-10 / 11. szám
86 — bátor fia : de a mily szép, oly gonosz, a mily bátor, oly kegyetlen. A magyarok a bold fényénél jól láthatták a fehér turbánokat. Jól láthatták Arszlánt fekete lován, mint rendezi csapatát. — Rajta vitézek! — kiált — ki meghal a harczban, azé Mahomed paradicsoma, ki megél, azé kincs és gyönyör. A csillagok könyvében azonban az volt megírva, hogy többen fogják megnyerni a mennyei, mint a földi paradicsomot. A magyarok ugyanis vitézül védék magukat. Az ajtón egyszerre csak kevés ellen férhetett be, s azokat csakhamar elérte a vas vagy ón. Nehány perez múlva az ajtó el volt torlaszolva holttestekkel! Arszlán dühöngött. — Gyáva, hitetlen ebek, jöjetek ki a síkra, lássunk szemetek közé ! — Gyújtsátok meg a házat! — parancsolá az ostromlókhoz ordulva. Nehány török égő fáklyával közelgetett. Fáklya által meg. világított testük jó czélpontul szolgálhatott a magyaroknak, mert csakhamar földre'terültek. Ezalatt Arszlán is meggondolta, hogy a tűzben a hölgyek is odaéghetnének a lehető kincsekkel ; eltiltá tehát a gyújtást, s helyette ostromot vezényelt az ablakokra. Az ostromlottak veszélyes helyzetben voltak. Oly csekély volt számuk, hogy egy ablakra alig jutott kettő. Lőfegyver igen kevés, por még kevesebb, — némelyek csak gyenge díszfegyverrel voltak ellátva. Elhatározták azonban, hogy utolsó pillanatig védik magukat. Az ebédlő három ablakát Petki, Almási Dénes, és még öt vendég védé, Almási Dávid atyjával Gáborral és más három társsal a bejárást. A többi -arányosan el volt osztva a mellékter- niekben. Az ebédlőből egy ajtó vezetett egy ablaknélküii kamrába. Ott voltak a nők. E pillanatban kezdődött az ostrom a ház valamennyi ablakaira. Eleinte a magyaroknak kedvezett a szerencse, a törökök hátráltak. Ekkor azonban Arszlán maga állott élökre, s daczára a védők vitéz ellenállásának, beugrott egy mellékterembe. A többi utána. , Az ebédlőben csak akkor vették észre e szerencsétlenséget midőn a törökök az ajtón betódultak és ők körül voltak véve. A nők jutottak eszökbe. Petki és Dénes egy gondolattól lelkesítve, csakhamar a kamra ajtajánál állott. — Mindhalálig ! — biztatók egymást. Az éjjeli harezot csak a hold fénye világitá. Arszlán diadalmasan nevetett. — Allah megvakitott titeket, hitetlen kutyák ; magatok mutatjátok, hol vannak kincseitek elrejtve ! Egy feldöntött tölgyfaasztal választá el az ellenfeleket. Petki átugorta azt, s feleletül egy kardcsapást intéz a bég fejének, melytől az bizonyára örökre elnémult volna, ha egy török közbe nem veti magát, s a csapást testével föl nem fogja. A másik pillanatban már Petki feküdt leteritve. Szegény hölgyek ! —- Egy védőtök van még, száz ellen ! De nem ! — E pillanatban szétbomlik a török csapat, s Dénes mellett Dávid terem. — Zrínyi közelget ; kitartást! — .S példaképen olyat suhint kardjával, hogy egy töröknek állig hasadt a feje. Dénes sem pihent. A remény újabb erőt adott neki. Kardja azonban eltört. Átugrotta tehát az asztalt, csonka vasával egy törököt arezba ütvén, elragadta kardját, s bántatlanul visszaugrott helyére. Öcscsét az alatt egy golyó leteritette. A kétségbeesés dühe kezdett fejébe szállni. — Isten! Isten! Isten! — kiált, minden szónál egy törököt lesújtva. Nem ember már, — a halál angyala. Halványan, össze- szoritott ajkakkal áll, mint egy márványszobor, csak kardja villog, ordítástól követve. Végre vérvesztéstöl gyengítve térdre rogyik.-— Isten segíts ! — sóhajt. Isten után annak angyala jutott eszébe. —- Zrínyi jőj, Zrínyi segíts ! — kiálta. Hidegség futotta át ekkor szivét, s ö összerogyott. Három kard hegye találkozott szivében. Halálban is védé azonban szeretettjeit. Holtteste miatt az ajtót nem lehete kinyitni. —• Toljátok félre a testet ! — parancsolja Arszlán. A törökök azonban nem engedelmeskedtek. Elsápadva figyeltek. Tisztán hallák a távolban Zrínyi csatakiáltását : — Mária segits ! Isten tehát meghallgató a haldokló kérését, elktildé angyalát, hogy védje a védteleneket, s álljon boszut az elesettekért. Mint meleg szellő előtt a hó, úgy ptísztult a török e hangok elöl. Pillanat múlva Arszlán maga volt a szobában. Ez azonban nem könnyen engedi martalékját. *■ Azalatt odakiinn a törökök között nagy zavar uralkodott. Arszlán serege nagyon megapadt. Csak nehány hü embere maradt, és azok is szeretnének futni a közelgő oroszlán elöl. Mindig közelebb hal ük Zrínyi csatakiáltása : és ők nem menekülhetnek ! vezérük késik. Minden pillanatban több s több menekülő jő és távozik, hírül hozván, hogy Zrínyi szétverte Alibég seregét, és hogy a félelmes közeledik. S ők nem menekülhetnek ! Végre elöjö Arszlán, egy ájult hölgyet emelve karjain. — Lóra ! — kiált. Megindultak. Alig mentek azonban a kapuig, midőn lelketlen félelemmel visszaszaladtak, más oldalon keresve menedéket. A kapun Zrínyi Miklós vágtatott be. Utána öcscse Péter, Frangepán Ferencz és többen mások. Szeretném lefesteni Zrínyi Miklóst, de nem merem. Kit honfitársai őrangyaluknak neveztek, kit az utókor méltán helyez a szigetvári Leonidás mellé : azt lefesteni, erőmet meghaladja. Én csak azt mondom : Magyarhon ege akkor nagyon sötét volt. E sötét égen csak nehány csillag ragyogott. A legfényesb- nek neve : Zrínyi Miklós, Mint hajdan Hunyady, úgy e korszakban Zrínyi Miklós védette egymaga a hont. Csak egy benne a hiba : ö is halandó volt. Nehány pillanat múlva a török le volt fegyverezve, csakve- zérök menekült meg észrevétlenül nehány társsal a kerten át. Zrínyi Péter ezalatt észrevette az ajtó előtti holttest-torlaszt. — Hohó ! — mond, — Petki Lázár keményen bánt kontyos vendégeivel. Leugráltak lovaikról és fáklyákat parancsoltak elő. Szomorú látvány ! A halálnak ma kövér vendégsége volt. Mennyi jó honfi fekszik itt. Magyar és török békésen egymás mellett. Kik együtt egy világon meg nem fértek, — mily kis helyen férnek meg most ! Az ajtó mellett fekszik Almási Gábor, körülette három török, kiket maga előtt küldött a másvilágra. Nem messze tőle Petki Zsigmond, a háziúr öcscse, kardját halálban is görcsösen átmarkolva. Mellette fia egyetlen sebbel homlokán, mely azonban elég mély !
