Eger - hetilap, 1863
1863-07-02 / 1. szám
fi .Még a növények is alszanak. Azon növényeknél, melyeknek izgékony vészeik leginkább a levélnyelek bütykeiben rejlenek, a levelek éjjelre összehuzódnak, s nappal ismét kiterjeszkednek, némelyek pedig lelankadván, a tökocsán felé hajlanak. Leginkább észrevehető az alvás a virágoknál; a virág egészen összezsugorodik, minélfogva a csészecsücsök s pártaszirmok egymással érintkeznek. Némely virágok, különösen a solarok bizonyos nemei, nem éjjel alszanak, hanem nappal ; mások ismét nem, midőn borús, hanem midőn derült az ég. A növények alvásközben nem gyengülnek el, mint a régibb természetbúvárok vélték, sőt inkább bizonyos merevséget nyernek. Ha megkíséreljük őket felállítani, a felállókat lehajtani, azonnal igyekeznek előbbi állásukat visszanyerni, s előbb eltörnek vagy elhervadnak, mintsem oly helyzethez alkalmazkodjanak, mely alvási állapotukkal ellenkezik. Az összes növénybuvárok tapasztalata szerint, azon hely, honnan a növényalvási mozgások kiindulnak, a bütyök, mely által a levél a szárral összeköttetésben áll. Azon évszakban, midőn a nap sugarai legmostohábban érintik földünket, a növények tevékenységük nagy részét elvesztik, sőt sokan el is halnak ; hasonlót tapasztalunk a menyét, hörcsök, morga s más egyéb állatoknál is, melyekben az életjelek nagyrészt megszűnnek, szívdobogásuk s lélekzésök gyérebb lesz, s mély álomba merülnek. Nevezetes az, mennyire megcsökken az állatok saját melege téli álmuk alatt. így Reissy egy denevérnél azt tapasztalta, hogy annak belső melegsége, mely egyébként 17 R. fokot mutatott, téli alvása közben 1 R. fokra szállt le. Prunelle egy morga szívdobogását észlelvén, úgy találta, hogy az, téli álom közben, rendes gyorsaságának egy tizedrészére szállt le. Alvás közben az izmok önkényes tevékenysége megszűnik, s ezáltal a kimerülés forrásai egy időre elzáratnak, mig a szervezet önkénytelen működése, milyen a lélekzés, vérkeringés stb. fennakadás nélkül foly. Az alvás jótékonysága eléggé be van bizonyítva azáltal, hogy sok betegségi állapot alvás közben egészen elenyészik, s hogy a legveszélyesebb lázas betegségeknél az úgynevezett krisis ekkor következik be. Érzékeink tevékenysége alvásközben nem szűnik meg egészen, csak meggyengül; alvásközben is gyakorol reánk a külvilág benyomást, azonban ezen benyomások ekkor sajátságosán mó- i dósulnak ; igy dr. Brown, midőn egykor alvásközben rózsát tar- I tottak orra alá, ez úgy hatott rá, mintha rózsáskertben járkált volna ; Decartes, kinek kezét alvásközben egyik barátja fogvájóval gyengén érinté, fölrezzent álmából s akként nyilatkozott, hogy úgy tetszett neki, mintha karddal megszűrték volna. Meddig kell aludni? Az alvási idő terjedelme nemcsak kor, nem s éghajlat, hanem napközbeni tevékenységünk foka s az ezáltal előidézett csekélyebb vagy nagyobb testi vagy szellemi megerőltetés által is föltételezi étik. Felnőtt egyénnél a tökéletes felüdülésre elég bét-nyolcz órai alvás, a csecsemők majdnem folytonosan alusznak ; fiatal, gyenge gyermekek tiz-tizenhat órai alvást kivannak, mig az öreg három-négy óraival megelégszik. A gyöngébb idegzetű nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak. A forró égalj lakói igen rövid ideig alszanak, mondhatnék, gyorsan alszanak , mig az észak lakója életének majd felét átaluszsza, valamint mi is télen többet alszunk, mint nyáron. A természettől alvásra rendelt idő az éj ; vehetjük észre, hogy legtöbb állatok, a mint a sötétség beáll, fölkeresik lakásukat s lefekszenek; s kétségtelen, hogy a napvilág hiánya leverö- leg, lankasztólag hat az idegrendszerre, különösen a fárasztó testi s szellemi munkák között átvirrasztott éj az egészségre káros következményű szokott lenni. Az éjfél előtti alvás legjótékonyabb hatású; a legjobb szabályul állítható fel : korán lefeküdni s reggel ismét korán kelni : a hírneves Hunter, ki már ifjúságában hozzászoktatá magát, uyolcz helyett naponként reggel hat órakor kelni, felszámító, hogy ezen naponkénti két óra által negyven év alatt 30,000 órát, tehát több mint három évet nyert az életnek és munkálkodásnak. Valamint az éji virrasztás aláássa az egészséget, úgy túlságos, igen hosszú ideig tartó alvás is káros hatású, mert az elhízáson, restségen s az érzékek eltompulásán kívül, gutaiitést s elbututást is okozhat. Alvásközben, mig a testszervek önkényes működései fel- függesztvék, a lélek, szellem nem veszti el tevékenységét ; ezen. a belső s részben külső érzékeknek az akarat tehetlen állapotá- bani folytonos működését álmodásnak nevezzük. „Az emberi lélek,“ úgymond Fichte J. H. „sokkal nagyobb gazdagsággal bir az erők s viszonyokban, mint ez rendesen öntudatában nyilvánulhat, s az volt az eddigi legtöbb szervélettu- dós alaphibája, hogy a lélek működését csak addig terjeszték ki, meddig öntudata terjed. A léleknek van egy öntudatos s egy öntudatlan élete, melyek azonban a legszorosabb kapcsolatban vannak egymással.“ (Vége következik.) Nagy Péter czár, a kegyetlen. 1. Péter orosz czárról, kit az utókor „nagy" melléknévvel tisztelt meg, sok oly tényt jegyzett föl a történet, melyek e nevezetes férfiú jellemét nem a legszebb színben tüntetik föl. Ily tényt említ meg a következő levél is, melyet nagy Frigyes, porosz király 1738. márcz. 28-án Voltaire, franczia költőhöz intézett. „Printz, ki a czár udvaránál követ volt, beszélte nekem, hogy midőn Pétervárra megérkezett, s meghitelvényét át akarta nyújtani, egy hajóra vezették, mely még nem volt tengerre bocsátva. 0 hasonló kihallgatásokhoz szokva nem lévén, kérdé, hogy hol van a czár. Megmutatták neki ; épen a kötelek megerősité- • sével foglalkozott a hajótetőn. A mint Printzet észrevette, felszó- litá, hogy kötélhágcsó segélyével jőjön fel hozzá, s midőn ez ügyetlenségével mentegetőzött, a czár matrózként mászott le egy horganykötélen, s hozzá sietett. Minthogy Printz megbízatása rá nézve igen kedves volt, megelégedésének fényes tanujelét akarta adni. E czélból pazar lakomát adott, melyre Printz is meg lön hiva. Itt orosz szokásként pálinkát ittak, mégpedig baromi módon. A czár, ki ez ünnepélynek különös fényt akart kölcsönözni, húsz és néhány streliczet, kik Pétervár tömlöczeiben fogva voltak, palotájába hozatott, s az irtózatos szörnyeteg ezen szerencsétlenek közül egyet-egyet minden poháriirités után saját kezével fejezett le. „E természetien fejedelem, hogy Printz iránti becsülésének különös tanujelét adja, neki, saját kifejezése szerint, gyönyört akart szerezni ügyességének e szerencsétleneken gyakorlása által. Printz, kinek érző szive volt, visszautasító ez ajánlatot, mely bárhol másutt megsértéséül tekintetett volna azon méltóságnak, melyet viselt ; mig e barbár országban csak egyszerű udvariasság volt az. A czár boszankodott e vonakodás miatt, s nem tudta megállni, hogy elégedetlenségének némely jeleit irányában ki ne tüntesse, mit azonban másnap ismét jóvá tett. „Ez nem csupán gyönyörködtetés végett kigondolt történet ; auu3'ira való az, hogy Printz azon tudósitásai közt foglaltatik, melyek a levéltárakban őriztetnek. Én magam is többekkel beszéltem, kik akkoriban Pétervárott voltak, s kik e tényt megerősítették. Nem oly történetke ez, melyet két-három ember tud, hanem világszerte ismeretes tény."
