Eger - hetilap, 1863
1863-12-31 / 27. szám
214 igazat kell mondani, nincs oka félni, a három Russia fejedelme előtt nyíltan szólani. —-Jól van fiam, vedd fel tehát holnap legszebb egyenruhádat, és követni fogsz a császári palotába. Az egész ház elhalmozá öt szerencsekivánataival, a két kis gróf kisasszony siirgött forgott körülte, mindig kérdezősködve, hogy hogyan mer ö a felséggel szólani : az indulás pillanatában pedig Katinka szoritá meg kezét, sírván megindulásában, s fogadalmakat tett vállalata szerencsés eredményéért. A mondott órára Pál megjelent a czár előtt, oly biztossággal, mely a czárnak figyelmét is magára voná. Jobbján ült a czárné s oldalánál a palotahölgy Paula, kit beszélyiink folyamából már ismerünk. — Barátom, — kezdé a császár, szemeit az ifjú emberre szögezvén, — örömemre szolgál, hogy benned hadseregem egyik legvitézebbjét láthatom .... mi a neved ? — Mint Pölséged katonáját — Molovitz Pálnak neveznek, de születésemre nézve Lebinszky Samu a nevem,— felelt önérzettel a tizedes. — ügy gondolom, nemde te bibelödöl valami rögeszmével, melynek részleteit szeretném tudni .... szólj. Itt Pál elmondá gyászos kalandját, melyet már ismerünk, támaszkodván legjobban a koronaékszerész találkozására; a kihallgatásra, melyre ö felsége a czárnő méltatta ; a 800,000 rubelről szóló utalványra, melyet a palotahölgy adott át neki (s itt gyöngén meghajtá magát Paula grófnő előtt, jelenteni akarván, hogy öt még jól ismeri) ; továbbá a különös fogadtatásra a kincstárnok részéről, ki csak szemlélgette az utalványiratot, a nélkül, hogy őt megnyugtatná ; az állatias bánásmódra a katonai börtönben ; végre azon kegyetlen modorra, melylyel a Kaukázusba hurczolták ; s mindezt azon öntudat és értelemmel, mi a czárnak véghetetlen tetszett. — Megismernéd-e a nyakéket ? — kérdé a fejedelem. És ugyanazon pillanatban a szolga egy táblát hozott elő, a melyen hosszú bársonypárnán nagy mennyiségű, mindenféle nyakék a czárnő kincstárából diszlett. — íme itt van; — szólt rögtön az altiszt, az asztalt elérve, s ujjával mutogatta a drágaköveket, melyeket egykor az udvari ékszerésznek megvizsgálásra hozott. Paula grófnő s maga a czárnő is mosolyogva igenlöleg intettek fejőkkel. De a czár többé nem mosolygott----homloka siirü redökbe húzó dott .... én meg vagyok győződve, mormogott magában — s erősen kezdé rángatni a csengetyüt. Egy testőrtiszt megjelenik. — Rögtön el kell hozni a czárnő nagy kincstárnokát, — ki- álta a czár harsány hangon. A láthatár terhes felhőkkel van borítva.... dunnyogott magában a tiszt — futván végrehajtani a kapott parancsot__jaj a fejnek, mely fölött készül a villám lecsapni. A fejedelem egy intésére Pál, gazdag faragványokkal s kti- lönbféle chinai alakú díszletekkel fölékesített spanyolfal megé vonult. Mondja meg nekem, kincstárnok, — kezdé a szót a czár, midőn ezen egyén ide vezettetett — nem emlékszik ön, körülbelül 4 éve , hogy 800,000 eztistrubelre szóló s a czárnétól alá- jegyzett utalványt kapott, fizetendőt Lebinsky Samunak, ki azt önnek kézbesité ? — Felség.......én.........én------ nem emlék....... — Ne hazudjék —• mordult rá a czár, ráfüggesztve tekintetét, mely ízről ízre keresztüljárta. — Felség__az utalvány igen-----úgy látszik nekem........ e az ember, kit Felséged méltóztatott megnevezni__ — Itt van — szólt hidegen Samu, ki a czár egy másik intésére, a kincstárnok előtt mint Medúza feje forgott. A bíinös elsápadt, szemeit földre függeszté s tántorogni kezde. — Rendelem — kiáltá Miklós czár dörgő hangon s lángoló szemekkel, — hogy ez ember rögtön minden rangja, — s javaitól, czimei, — s jelvényeitől megfosztassék ; hogy oly módon bánjanak vele, mint Lebinsky vei, áldozatával ; hurczoltassék erős fedezet mellett a Kaukázusba, s ugyanazon századba, hogy folytassa Lebinsky szolgálatát, egyszerű katonaként soroztassék be----testőrök, vigyétek el e nyomorultat !.... Iskoloff tábornok! önre bízom e parancsom közvetlen végrehajtását.......el v ele ! Mindnyájan eltávoztak, és Samu, kit a rendkiviili megin- dultság és hála a czár lábaihoz vetett, szintén távozni akart. De a czár visszatartó. —• Halld barátom, — szólt hozzá jósággal, — mit fogsz te most ezen 800,000 rubelnyi összeggel tenni, mely rögtön kifizettetik neked ? — Felség, — feleié az ifjú, •— fele ez összegnek azé leend, kinek igertem, Goszvitz asszonyé, másik fele leányáé, ha mint reményiem, Felséged megengedni méltóztatik, hogy őt nőül vegyem. — Helyesen van, brávó ! — szólt a czár —• ezt kevésbbé vártam volna tőled----de itt kis akadály emelkedik___te izraelita va gy és ö__ — Mi azt illeti, én kész vagyok kereszténynyé lenni. — Ez esetben, — mond a czár, — minden nehézség meg van oldva. Ki van egyenlítve__A czárné és Iskoloff tábornok majd gondoskodnak arról, a mi még hiányzik. Isten veled, légy oly derék férj, a minő derék hadfi valál. És a czár elhagyá alakosztályt. Három héttel később ez esemény után Samu és Katinka, Is- koloff gróf s grófnétól környeztetve a fejedelmi kápolnában az udvari nagyalamizsnás előtt térdeltek, hogy átvegyék a menyegzői áldást. (Francziából). A négy nővér. (Franczia forradalmi történet.) Négy ifjú nővérről emlékeznek meg Nantes lakosai, a négy Mello leányról, kik megfosztva szülőiktől, csendesen éltek azon helyen, hol születtek, nem gondolva másra, mint a szegények föl- segélésére, a betegek ápolására és a szenvedők vigasztalására. És ez elég volt arra a rémuralom alatt, hogy magukat gyanúsakká tegyék ; mely rémkormány a legborzasztóbb módon igyekezett gyászos befolyást szerezni magának a népre, midőn egy szó elég volt arra, hogy valaki a régi felségsértési bűnbe essék. — Ennek ismerete, tudata nélkül a négy nővér csak jót tett, s e miatt följelentetvén, kényszerülve voltak futni, elrejteni magukat. A kékek (*) elfogták őket egy majorban és a forradalmi törvényszék elé álliták. E négy nő, kiknek legidősebbike sem haladta meg a huszonnégy évet, halálra ítéltetett, s az ítélet másnap volt végrehajtandó. Ez ártatlan nők az óráról nevezett börtönbe vettettek. (Ez volt a hely, hová azon elitélteket zárták, kiknek csak néhány órájuk volt élni.) A tömlöczbe elhelyezve, számithaták nem csak az órákat, de a perczeket is, melyek még számukra fenhagyattak ; éltök igen gyorsan közeledők végéhez, és a szerencsétlenek minden perczczel közelebb érezték magukat az örökkévalósághoz. *) Köztársasági katonák.
