Eger - hetilap, 1863

1863-12-31 / 27. szám

212

Ily ember valóban megérdemli, hogy neki az idő romboló keze által le nem dönthető emléket emeljünk !

De én csak felületesen érintém elhunyt jelesünk érdemeit. Tehetségem sokkal gyengébb, bogysem tetteit, tudományát, hazafiságát s az emberiségre nézve áldásdús életét csak halvány színekkel is ecsetelni tudnám.

Azonban nem is ezért fogtam kezembe tollat, hanem hogy azon kérelmet intézzem a tek. m. k. természettudományi társulathoz: méltóztassék oda működni, hogy ezen előttünk fel ej th etlen s érdemekben gazdag tudósunk s hazánkfiának emlékoszlop emeltessék!

Én addig is, mig ez hitem s reményem szerint létre- jőne, csekély tehetségem szerint 12 oszt. forintot küldök be a t. társulathoz, azon alázatos kéréssel : hogy az mindaddig kamatoztassák, mígnem eljő a perez, midőn szeretve tisztelt nagy emberünk s kedves halottunk, tőlünk, hátrahagyott utódai s tudományának részeseitől, hálaérzetünk s tiszteletünk jeleül, hozzá méltó s nevének és érdemeinek megfelelő emlékoszlopot nyerend !

Nagy-Mihály (Zemplén), decz. 19. 1863.

Oesváry Ede, orvos és szülész s a m. k. természettudományi társulat tagja.

Levelezések.

Jász-Apáthi, decz. 22. Tudósításomat a vidéki levelezőknek ez idő szerint általános tárgyával, az ínséggel kezdem meg. Fájdalom, e tekintetben nem sok vigasztalót irhatok. Napról napra és szemlátomást szaporodik azok száma, kiknek egy szájbatevö falatjok sincs többé, s kik egész télen át csak a könyörület morzsáira lesznek szorítva. Itt az idő, melyben nemcsak a felesleget megosztani, hanem az elégből áldozni is emberbaráti szent kötelesség. A mint tudom, városunk t. tanácsa tartott már e tárgyban ülést, de a határozat még nem jutott nyilvánosságra. Bizton, hiszem azonban, hogy Jász-Apáthi városának nemes, és a kötelességérzettől e részben is áthatott tanácsa, csak jót, csak üdvöst, a bajnak nem pillanatnyi, hanem a mennyire lehet, gyökeres orvoslását határozhatja el.

Időjárásunk igen kedvező átalában. F. hó 12-én és 13-án nálunk is oly iszonyú szélvész dühöngött, milyenre a legöregebb emberek sem emlékeznek. Sok kárt okozott. Havunk nincs ; ha hull is, a majdnem tavaszi verőfényes nap azonnal elolvasztja; s bár sokan fejcsóválva mondogatják , hogy a tél akkor adja ki majd mérgét, mikor épen nem kellene, juhos gazdáink örülnek a nem remélt lágy időnek, s Istennek hálát adva hallgatják jóllakott nyájaik kolompját. Vetéseink szépek ; különösen a repeze igen jól indul ; ámbár ezzel nem sok van mondva, mert e finnyás termény sikerültén csak akkor örülhet a gazda, ha már az árát is betette Ínséges zsebébe.

Őszi vásárunk, egy idő óta, fájdalom, nagyon is szokásos csendességgel múlt el. Lábas jószág is igen kevés volt; a mi volt is, mintha csak nem lett volna. Nem vette senki; nincs pénz, nincs takarmány ! Oly roszul esik tapasztalni, hogy itt is alig mulhatik el ilyes sűrűbb csoportosulás, valamely szerencsétlenség nélkül. És mindenütt a bor, a pálinka szerepel! Egy tanyai ember részeg fővel végig nyúlt az utón, s a sötétben a szekerek által agyongázoltatott. Gyámoltalau özvegyet és kiskorú gyermekeket hagyott hátra.

Városunk vallásos érzelmű lakosságát élénken foglalkoztatja azon kedves karácsonyi-ajándék, mely legközelebb templomunknak jutott részül. Egy u. n. Betlehem ez. Különös gonddal , határtalan türelemmel és igen csinosan van összeállítva.

Mint halljuk, a t. ajándékozó urnák, Kuhn Károly, pesti oltáregyleti tagnak több évi fáradságába került. Annál mélyebb és forróbb köszönetünk érte. *) — y.

Szilialom (Borsodmegye), deczember utolján. T. szerkesztő ur! Csak egy kis tért becses lapjában, csak egy kevés figyelmet t. olvasóitól, hogy elpanaszolván bajainkat, érezzük legalább azon pillanatnyi megkönnyebbülést, melynek a szív a kiöntött, s meghallgatott panasz után részese. — Ezelőtt három hóval, szerkesztő ur volt szives, Ínséges állapotunkat nehány sorban figyelemre méltatni. Az Ínség és nyomor, mely már akkor a földbirtokok nagymérvű eladásában mutatkozott, azóta egyre növekedett ; főleg népünk szegényebb osztályánál azon ponthoz ért : hol nincs semmi egyebe, a miből életét föntarthassa, mint az a siró beteg hang, melylyel szivet meghatólag kenyérért könyörög; pedig eddigelé már az ötvenet haladja azon Ínségeseink száma, kik a segélyezést tovább nem nélkülözhetik, hacsak a könyörü- letesség forrása egészen ki nem apad elöttök. — Eddig némely szépen hangzó ígéretek, mint: közmunkák megnyitása, pénzsegély sat, el-elaltattak bennünket, jó remény fejében tűrtünk, s nem éreztük oly nagyon bajainkat ; azonban mindez ránk nézve csak írott malaszt. Azok, kiknek állásuknál fogva legtöbb alkalmuk, sőt kötelességek is volna, a segélyt részünkre sürgetni és megszerezni, tanulhatnának e tekintetben a szomszéd Hevesmegyétől, mely szegényeit mindenütt oly lelkesen segíteni törekszik. **) Ily körülmények közt, magunk láttunk a dologhoz, s tettünk annyit, a mennyi csak tőlünk kitelhetett. Már három Ízben koldultuk be a falut; de vajmi bajos koldustól koldulni,pedig mi kevés kivétellel mindnyájan azok vagyunk. Legutóbbi kísérletünknek mégis lett némi sikere, 104 kenyér, és 25 frt 22 kr o. é. jött be; de még ezzel szegényeinket az éhhaláltól meg nem mentettük, magunk pedig tovább segélyezni képesek alig vagyunk, főleg ha az adóexecutiót is a nyakunkra küldik, melylyel folyvást ijesztgetnek. — Oh hiszen csak érkeznék ! — de ments Isten, hogy adóexecutio, hanem inkább valami jószivti adakozó, ki megszánná népünk nyomorát, enyhitné éhségét ; ez lenne aztán ránk nézve olyan újévi ajándék, melyet az egész éven át hálásan forgatnánk eszünkben, sőt soha el nem felejtenénk. F.

Apróságok.

& (A kamélia virág) nevét egy briinni születésű, Kamel Péter nevű missionariustól nyerte, ki sokáig élt Japánban és a Philippi szigeteken, hol a füvészettel foglalkozott. A nevezett virágot Linné nevezte el róla, ki vele egykorú volt.

_A (Furcsaság.) Francziaországban szokásban volt, hogy keresztelés alkalmával az apa is beírta magát a keresztelési anyakönyvbe. Történt egykor, hogy egy kereskedő gyermeke keresztelésekor szokott kereskedelmi firmáját jegyezte be az anyaköuyvbe ekképen : „François Sottin et Compagnie."

^(Kantról, a kőnigsbergi bölcsről beszé- 1 i k,) hogy egyetemi előadásai alatt szemét az ablakon át folyvást a Mária-templom tornyának csúcsára függeszté, mintha onnan akarná leolvasni a mondandókat. Időközben a megrongált torony kijavításához fogtak. E naptól kezdve a hires bölcs nem bírta többi gondolatait összeszedni, mindent összevissza beszélt, mintha megörült volna; s ez igy tartott mindaddig, mig a javítási munka befejezése után a tornyot az állványoktól meg nem szabadították.

*) A rövidítésért, mit helyszűke miatt tennünk kelle, szives elnézést kérünk. S z e r k.

**) Mi meg vagyunk győződve, hogy az illetők mindent megtettek, a mi tőlük függött, s ha óhajtott eredmény nem mutatkozik, az bizonyára nem az ő hibájuk. S z e r k.