Eger - hetilap, 1863
1863-12-24 / 26. szám
• - ^106 A lakoma után atyáiktól tanult s a népélet megható jeleneteit tárgyazó énekeket zengenek karban. Oh! oly szépek, oly kedvesek e hangok, miket ez éjszakán valamennyi orgona úgy szeret évenkint ismételni! Éjfélfelé a társaság eloszlik, mialatt egymással ezen, minden évben ugyané szavakkal elmondott philosophiai reflexiót közük : „Az ó karácsony elmúlik s minden évvel visszajö, de mi, barátim, talán nem jövünk többé újra el.“ E búskomoly gondolat a szomorúság bizonyos elöérzetét kelti föl a szivekben, mert több család van, hol a szegény család sokáig, azonban hiában várta a tűzhelynél, hogy a kedves apa vagy fiú zörgetni fog ; sok van ismét, hol látva a családi lakománál az üres helyet, a gyászoló özvegy s gyermekek keservesen gondolnak a családapa által a inult karácsonykor mondott e szavaira : „És ha a jövő évben nem leszünk többen, Adja Isten, hogy ne legyünk kevesebben !“ Egyszerre raegkondul a harang: menjünk az éjféli misére! De mi ez? a légbe vidám zenehangok vegyülnek. Igen, most van a pásztorok ünnepe ; most a pásztorok mind uj ruhában kilépnek az akolból, hol a lakoma után összegyűltek s hala léptekkel haladnak a templom felé sip- és dobszó mellett. Egy kis vadolajággal csinosan fölczifrázott paraszt szekér, melyet egy fehér juh s annak a pásztornök által szalagokkal fölékitett. báránya von, viszi az ajándékokat, miket ez egyszerű emberek a betlehemi pásztorok imádásának emlékezetére ma este a kis Jézusnak bemutatandnak. Beérve a templomba, megható énekkel közelednek a jászol felé. E pásztori ének töredéke, a nép erőteljes nyelvén kifejezve igy hangzik : „Itt vannak a pásztorok ! Hoznak ajándékot. Itt a bárány, oh Szűz! kis magzatod örömére, ki oly szép, oly csinos !“ Ekkor a jelenet, mely több mint 18 századdal ezelőtt Juda istállójában történt, megujúl a templomban. A boltivek a népénekektől viszhangzanak, a bárányok bégnek, a galambok, ger- j lék turhékolnak, mindennemű madarak énekelnek, csevegnek, röp- j ködnek, mig a pásztorok a jászol előtt leborulva imádják a kis j Jézust. Nem végeznök be, ha mind le akarnék irni azon érdekes jeleneteket, miket a karácsony szül a Provence egyes részein. Megható öröméj ez mindenütt, méltó a kereszténység gyermekdeden kedves, de egyszersmind fönséges eszméjéhez ! ! (Francziákól.) Beik y József. A fénykép származása. A közönség nagy része előtt ismeretlen az annyira kedvelt fényképek létesülése ; sőt van talán a fényképészek közt is egynémely, ki e képek létesítése fölött keveset vagy semmit sem gondolkodott. Igyekszem tehát ezen becses lap hasábjain röviden előadni a fényképek származását, a mennyire az embernek felfogható ; mert a természet titkaiba az emberi ész nem hatott be tökéletesen. Ha egy közönséges 'papírlapot vízben oldott konyhasóol- datou úsztatunk nehány perczig, ezután a papirt megszáritjuk, és az igy elkészített papirt vízben oldott légsavas ezüstéleg (pokol- kő, — Salpeter-saures Silberoxid) oldatán úsztatjuk; a papír ezüsthalvag (Chlorsilber) réteget, egyszerüebben ezüstös réteget nyer. Vagy ha tovább ép ezen leirt működést viszszük ugyan véghez a papírral, de a konyhasó helyett iblanyhaméle- get (Jodkalium) használunk, ezáltal a papíron ezüstiblag (Jodsil- ber) réteget képeztünk ; tehát ismét ezüstös réteget kaptunk. Az eziistiblag- és ezüsthalvagnak azon sajátságuk van, hogy ha a fény hatásának kitétetnek, megfeketednek, és pedig a szerint, a mint a fény hatásának többé vagy kevésbbé voltak kitéve. Az igy elkészített, megszáritott papírra tegytink most sötétben viasz által átlátszóvá tett rézmetszetet, és tegyük ki ezeket a nap hatásának, bizonyos ideig, igy a rézmetszet hti másolatát kapjuk a papíron, azon különbséggel, hogy a mi a rézmetszeten sötét szinti volt, az ezüstös papíron világos leend, és viszont. A nap sugarainak hatása által tehát az ezüstrétegen bizonyos megsüritése támad azon anyagnak, de ezen megstirités azon helyeken, hol a rézmetszet sötét volt, hol t. i. a sugarak keresztülhatolni nem képesek, a papir fehér színét megtartja, de az | ezüst sürüdése vagyis feketedése fokozatos leend a rézmetszet | árnyéklata szerint, és ezen egyszerű tünemény a fénykép létesü- lésének alapja. De a rézmetszetről igy nyert kép színezetére épen ellentéte magának a rézmetszetnek, mert ennek sötét részei a másolaton világosak, és a világosak, sötétek, ezért negatív képnek neveztetik ; kénytetve vagyunk tehát a kép nyert hű másolatát ismét más papírra áttenni, s igy a másolatot más ezüstös papírral összeköttetésbe hozni, és a fény az előbbi mód szerint tisztét pontosan végezni fogja, minthogy a másolat világos részein a fény keresztülhat, és az alája helyezett papíron ott fekete leend, hol az első másolat fehér volt, és ezzel a rézmetszet tökéletes lenyomatát azaz positiv képet, meg is nyertük. Ezen j kettős másolás nehézkes módját azáltal kerülhetjük ki, hogy elő- j szőr a képet üvegre, a gép segélyével veszszük le, papir helyett, bevonván a jól megtisztított üveglapot collodiummal, melybe ib- lany van vegyítve ; s ez a kívánt érzékenységet adja a lapnak. Ezen folyadékkal leöntetvén az üveg, légsavas ezüstéleg-oldatba jő, s igy ezen ezüstolvadék a fennebbi iblanynyal képezi az ezüst- iblagot, mely réteg a fénysugarak iránt legnagyobb érzékenységgel bir, mint fönnebb a papíron volt. — Az igy elkészített üveg most kitétetik a gépbe rövid ideig a fény sugarainak, melyek egy távolabb fekvő tárgyról a gép lencséjén keresztül az érzékeny lapra esnek. A mint a fénysugaraknak kitett üveglapot a sötét helyi- | ségre visszaviszsziik, semmi kép nyomát sem látjuk rajta, és a kép | mégis ott van már, de kötött, mintegy szunyadozó állapotban, j Ezt bizonyos szerek által kell ezen állapotból felébreszteni. Fennebb mondva volt, hogy az ezüstös réteg ott érintetik legerősebben a sugarak által, hol a közeg, mely a fény és érzékeny papir között van, a sugarakat; legkönnyebben átbocsátja, tehát a legvilágosabb helyekről fokonkint a legmélyebb árnyéklatig. — Ez történik bármely tárgygyal vagy arczczal is, mely a gép előtt áll. —Legyen péld. az emlitett tárgy fekete lepellel körülvett fősz (gyps)-minta, ekkor ennek fehér részéről jövő sugarak legerősebben hatnak, míg a fekete lepellel bevont részek ; majd semmi benyomást nem tesznek a gépben kitett érzékenyi- tett üveglapra. Azon helyeken, hol a fénysugarak leghatályosabban érinték az eziisthalvag- réteget, ott ennek felbontása áll be, és pedig annál erősebben, minél világosabb tárgyaktól jöttek a j lapra eső sugarak, e felbontásnak pedig közvetlenül az az eredménye, hogy ott az ezüst mintegy megsürüdik és átláthatlan üledéket képez, a szerint pedig, mint a fény ereje fogy, az ezüstré- teg felbontása is fogy. Tehát az üveglapon a kép láthatlan állapotban van, s ezt láthatóvá kell tenni, azaz ki kell h i n i bizonyos vegyszerek által, melyek megmutatják, hogy a lap melyik részén történt az ezüstréteg megsürüdése. A kihívó vegyszerek pedig, melyek újabban használtatnak, leginkább vassók (vasgálicz) oldatai, ezeknek csak azon tulajdonságuk van, hogy az ezüstteli összeköttetésben a már történt eztistréteg fölbontását láthatóvá teszik. Ugyanis a kihívó szerek fölöntése által az érzékeny lapra a fény által megkezdett felbontás támogattatik ; mert a kihívó szereknek azon tulajdonuk van, hogy a fény által a kép ezüstölt részeit feketítik, a legmélyebb árnyalatot azonban hatás nélkül hagyják. Hogy
