Eger - hetilap, 1863

1863-12-10 / 24. szám

188

zárkózva unatkozni kényünk kedvünk szerint. — Föelemi négy- osztályú iskolánk évenkint gyarapodik a tanouczok száma növekedésével, mert mig tavaly az év elején 80 tanulót alig számlált, ez idén 100-on felül Íratták be magukat, kik közt az eddigi szokás ellenére, reformátusok, sőt izraeliták is vannak. Piaczunk, mindamellett bogy gabnakészleteink folytonosan vásároltatnak s szállíttatnak az Ínséggel sújtott vidékekre, elég olcsó, mert a rozs köble, középár szerint, majdnem állandóul 4 frt, a tengeri 5 frt 20 kr, a bus fontja 8 kr, a nagy mennyiségben termett krumplinak pedig épen potom ára van, lévén köble székiben 1 frt, sőt 80 kr is. — A mi vidékünkön a közbátorságot illeti, bogy az nem épen a legjobb lábon áll, bizonyítja : bogy a rögtönitélő biróság városunkban legközelebb újólag kibirdettetett, bizonyítja főleg egy, a napokban történt sajnálatra méltó esemény. — Egy városunkbeli jómódú parasztgazda, Nyíregyházáról egy helybeli izraelita kereskedő portékáját haza szállítandó, kocsisát négylovas szekerével több fuvarozó szekeresek társaságában, a nyíregyházi vasúthoz küldő. — Visszajövet a kocsis, valami oknál fogva, többi társaitól elmaradván, egyedül magában hajtott hazafelé. — Útközben találkozók egy háromlovas szekérrel, melyen négy, mint mondó, előtte ismeretlen ember ült. — Midőn egymás mellett elhaladtak, a négy ismeretlen egyén közül egyik rákiálts a kocsisra, mondván: „öcsém! elvesztetted a lőcsöt!" — mire a suhancz leszállván, a lőcsöt keresve jó messzire visszatért szekerétől. — De ki Írhatná le meglepetését, midőn a megtalált lőcscsel visszaérkezvén oda, a honnan elindult, a négy lónak s a portékával megrakott szekérnek csak hült helyét találta? Sószegény kárvallott gazda mindé mai napig nem birt nyomába jőni a gaz tolvajoknak.

De ezúttal berekeszteni tudósításomat, — felajánlván, ha terhére nem lennék t. szerkesztő urnák, jövőre is e nemii szolgálatbeli készségemet *). Csák János.

Török-Szent-Miklós, nov. 30. Föltéve t. szerkesztő ur, hogy becses lapjában szívesen tért nyit mindazon mozgalmaknak, melyek kettős megyénk területén a nép szellemi és anyagi érdekei előmozdítására történnek ; s minthogy a múltkor anyagi viszonyainkról értesítőm, ma egy o!y ünnepélyről tudósítom, mely Puszta-Fegyvernek lakosainak műveltségi és erkölcsi életében nevezetes pontot képezend. E pusztának népességét, 38 ezer hold- nyi legelőül használt területen, csak nem régen is nehány pásztor, csikós, juhász és pár gazdatiszt képezte; jelenleg azonban földművelés alá vétetvén, a birtokos urak intézkedése folytán benépesítve, majdnem négyezer ember lakja. Az első nagyobb telepedés 1846-ban történt, midőn gr. Szapáry Józsefné sz. b. Orczy Anna saját részéről 1860 holdat eladóvá tévén, arra 70—80 sváb családot megtelepitett. Ez idő óta a népesség foly* ton szaporodott, s két, magyar és sváb kolóniára oszolva, naponként égetőbbé vált a szükség, hogy részökre külön plébánia ala- pittassék, s ekként valiás’ és erkölcsi szükségeikről gondoskodva legyen. A lelkészségek szoktak a helységekben a népnevelés őrttizhelyei lenni: méltán remélhetjük tehát, hogy Fegyvernek népessége is 1862 ben, (elszakittatva a tisza bői egyháztól, hová addig mint fiókegyház tartozott), saját lelkipásztort nyerve, a valódi népnevelés áldásaiban mind bővebben fog részesülni. — A templom, melyhez valamint a plebániaház építtetéséhez szükségelt költség 48 ezer forintban a vallási alapból lön utalványozva, most építtetik. Epén f. hó 18-áu huzatott fel a torony kereszt, és tétetett le az alapkő. Különös, mondaná egy öregur ismerősöm, ki mindenben végletet keres, alapkő és toronykereszt felfűzése ; ez ismét uj, denique extrema se tangunt. Pedig ez csak azon egyszerit okból történt, mert az alapkő ünnepélyes letevése elé akadály gördült, az építkezés pedig gyorsan haladt, s igy ta*) Mindenkor szívesen látjuk. í . . ]

lálkozék a két véglet. Az ünnepély nagyszámú buzgólkodó nép jelenlétében történt. A toronykereszt és alapkő beszentelését főt. Kovacsóczy István kerületi esperes ur végezte, s valamint ö, az alapkő letételekor, úgy ft. Divéky Ferdinand, szomszéd kerületi esperes ur, a kereszt felfűzésekor, igen szép alkalmi beszédet mondott. Érdekes látvány volt, midőn a toronykereszt megerősítése után a szokásos pohárköszöntések történtek, és az azt ékesítő koszorúk széttépetve egyes szálakban hullottak vissza, melyeket a nép a jelen ünnepély emlékéül örömmel és tolongva kapkodott szét. Mi igen sajnálatos intézkedésnek tartjuk, hogy a templom épen a két, magyar és sváb telepitvényt elválasztó ponton építtetik ; s hiszszük, hogy e pont nem elválasztó, hanem összekötő leend, minek némi örvendetes előjeléül tekintjük, hogy a telepitvények fennállása óta magyar és sváb ajkú egyének között az ünnepély napján köttetett az első házasság. y. 1.

Apróságok.

(Menyegző lóháton.) E czim alatt a „Courier des Etats Unis“ amerikai lap a következő mulatságos történetet közli:

Egy öreg bérlő, New-York állam Cfironville helységének bírája, sarlóval vállán a mezőre indult, gabonáját learatandó Épen a munkához akart fogni, midőn a közelben lóiigetést hall. Megfordulván, egy fiatal embert s egy fiatal leányt vesz észre kik sebes vágtatva közeledtek feléje ; a föld végéhez érvén, megállapodtak, mikoron a fiatal ember a kengyelben fölegyenesedvén, stentori hangon igy kiáltott a bérlöhez :

„Jó öreg, Flimmers Jakab ön ?"

„Én vagyok" — válaszoló a bérlő.

Ime[mi öntől jövünk. Ön neje azt monda, hogy erre jött legyen, s hogy siessünk, ha önt meg akarjuk találni. íme jegyesem Salli, mi összekelni óhajtunk, de nagyon sietünk, mert éjjelre még Syracusában akarunk lenni.

„Jól van gyermekeim, forduljanak meg, én követem önöket."

„Hát nem jó helyen vagyunk itt ? Mi oly igen sietünk."

„Itt? miért ne, semmi különöst nem látok benne. Szánjanak le, s meglesz ebben a pillanatban."

„Hátha lóháton adna ön össze bennünket, nem lenne ép oly érvényes a házasság? Mi felette sietünk."

„Legyen. Semmi ellenvetésem sines ellene. Fogjunk hozzá. Ön Salli jöjön közelebb, adja jobb kezét jegyesének, és mindjárt végezünk; én felmászok a határkőre, hogy szokás szerint a menyasszonyt megöleljem."

Ez megtörtént. A jó öreg kivevé pipáját szájából, sarlóját és fenkövét a földre tévé, s ájtatosan elmondó felettük a szokásos formulát. Egy perczczel később a boldog pár elügetett s egyenesen Syracusának tartott. Még azon éjjel oda érkeztek, s közvetlenül megkezdék a háztartást.

A (Miért nem jó, i r n i t u d n i ?) A régi phoeniciek egykor kereskedelmi czélból oly országot látogattak meg, hol a nép csak földműveléssel foglalkozott s igen egyszerűen élt. Vezetőjük az ország királyának azon ajánlatot tévé, hogy öt és népét megtanítja írni. „És mi haszna annak, ha irni tudok?" kérdé a király. „Hogy gondolataidat följegyezvén, örök időkig meg- örizhesd" — volt a kérdezett válasza. — Nem, ez nem népemnek való — folytató a király — mert ha irás által régi gondolatait a feledéstől megmentheti, meg fog azokkal elégedni, s az irás mellett elfelejti a gondolkozást."

1