Hegyi Ádám (szerk.): Összeírások és egyházlátogatások a Békési Református Egyházmegyében 1721 és 1820 (1831) között - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 26. (Debrecen, 2022)
1. Bevezető tanulmány: egyházlátogatások és összeírások a Békési Református Egyházmegyében
* EGYHÁZLÁTOGATÁSOK ÉS ÖSSZEÍRÁSOK A BÉKÉSI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYÉBEN * A református egyházigazgatás egyik kulcskérdése az egyházfegyelem. Ennek ellenőrzésére kiváló eszköz az egyházlátogatás, mert segítségével mind a lelkész, mind a gyülekezet erkölcsi viselkedése kontrollálható. Aló. század második felében nyugat-európai kálvinista közösségekben is kimutatható a canonica visitatio gyakorlása, és a Magyar Királyságban is bevett gyakorlattá vált. így például Nassau-Dillenburgban 1600 körül a vizitációnak 3 fajtáját különböztették meg: családlátogatás, rendkívüli vizitáció és általános vizitáció. Amint a neve is mutatja, a családlátogatás valójában nem egyházlátogatás, hanem egyfajta valláserkölcsi funkciót betöltő ellenőrzés volt. A különleges vizitációt akkor alkalmazták, amikor valamelyik gyülekezetét gazdasági vagy erkölcsi okból hirtelen ellenőrizni kellett. Az általános vizitáció során ellenőrizték a lelkipásztor és a presbitérium munkáját, kitértek a gyülekezet vagyoni helyzetére, a szegénygondozásra, a hitéletre, egyházfegyelmi vétségekre, iskolákra. 1590-ben Nassau-Dillenburgban azt is ellenőrizték, hogy a gyülekezet hogyan vezeti az iratait. Mivel a külföldi református egyházakban nem jött létre hierarchikus egyházkormányzás, ezért Nassau-Dillenburgban a vizitációkat teológiai tanárok és jogászok vezették.’ A 18. században a Tiszántúli Református Egyházkerületben viszont nem működött elég hatékonyan az egyházlátogatás intézménye. Annak ellenére, hogy a Tiszántúlon a 17. században rendszeresen volt esperesi vizitáció, Várad elestével az egyházkormányzás stabilitása megingott, és mind a püspöki, mind az esperesi vizitáció megszűnt. Ezt követően az 1715. évi országgyűlésen szabályozták a református püspökök hatáskörét, amelynek köszönhetően most már uralkodói tiltás miatt nem vizitálhattak, és zsinatot sem hívhattak össze. 1748-ban végleg elvonták a superintendensektől a vizitáció jogát, bár indokolt esetben magánemberként meglátogathatták a lelkipásztoraikat. A Tiszántúlon csak Zoványi György püspök halála (1758) után indultak újra az esperesi egyházlátogatások: 1762-ben a tiszántúli egyházkerületben döntöttek az esperesi vizitációk újraindításáról. Az 1762-es döntést megelőzte az 1761-ben készült idea visitationes seniorum összeállítása, amely alapján 1762-ben kötelezték az espereseket arra, hogy vizsgálják meg az egyházközségek és a prédikátorok viszonyát, a gyülekezetek vagyoni állapotát, a segélyezéseket, a tanítókat, a lánytanítókat, a gondnokot és a bábákat. Annak ellenére, hogy 1733-tól kezdődően a tiszántúli egyházkerületi levéltár őriz esperesi egyházlátogatási iratokat, ezek nem tekinthetők annak, mert azok csak az uralkodói parancsra végrehajtott összeírások adatait (gyülekezeti felsorolásokat) tartalmazzák. Valódi esperesi egyházlátogatás csak 1763-mal indult újra, de ezek csak Szilágyban, Beregben és a Debreceni egyházmegyékben valósultak meg. A többi egyházmegye még 1 1 Münch, 1984,231-232. 7
