Emődi András (szerk.): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 25. (Debrecen, 2022)

Lelkészeink exmissziója (kibocsátása), ordinációja (szentelése)

léstől (adatbázisunkban: ord. superint.) Ezen elfogadott, de mégis természetellenesnek tartott állapot évtizedekig fennállt. A szuperintendencia minden igyekezete ellenére is, a külső körülmények okán sokak csak évekkel, akár évtizedekkel tényleges lelkészi szolgálatuk megkezdése után kerültek a püspök/zsinat színe elé s szentelésüket követően kaptak névre szóló formátát (lelkészi oklevelet). Az 1780-as évektől kezdve fokozatosan állt vissza a régi rend, és egyre szűkült az exmisszió és az ordináció között eltelt idő. E folyamatot néhány példával illusztrálnánk:

Az 1732-ben Debrecenben subscribált Túri Mihály németalföldi tanulmányait befejezvén 1745-től Biharfélegyházán volt lelkész (később jegyző és esperes), és majd csak 1767 augusztusában avatták hivatalosan is lelkésszé, 22 évi szolgálatát követően!104

Az 1736-ban subscribált Fóris János akadémitát 1749. július. 22-én exmittálták Nagyiétára, és tizenkét év múlva, 1761 októberében ordinálták Debrecenben.

Derecskéi József 1758-ban már kiskereki pap volt, 1767 augusztusában ordinálták. Halászi József hozzá hasonlóan már 1758-ban (vedresábrányi) lelkész volt, s végül 1767 októberében szentelték.

Németi Mihály 1761-től hegyközszentmiklósi lelkészként működött, 1768. áprilisában ordinálták érkeserűi papként.

Bőd Zsigmond exmissziójára 1763 júniusában került sor, debreceni ordinációjára 1767 októberében. Komjáti László tényleges szolgálatba állása és szabályos szentelése között ugyancsak négy esztendő telt el (1763/1767).

Tóth István kokadi lelkészt 1778 áprilisában exmittálták és 1780 októberében szentelték Debrecenben.

Kulcsár György monospetri lelkész — akit 1802 májusában exmittálták és azóta papi hivatalt tölt be — 1823-ban (!) megintetődött, hogy a Fő T. Superintendentia rendelése szerint, legközelebb magát ordináltassa.

A század végétől és különösen a 19. század első felében az exmisszió és az ordináció többnyire már ugyanazon évben történt, sokszor alig néhány hét vagy hónap különbséggel. A zsinatra/Debrecenbe utazásnak ekkor már nem volt adminisztratív (tiltás) és/vagy gyakorlati (anyagi) akadálya. Mégis jeleznénk azt a tényt, hogy a traktus e téren 1715 után időlegesen megszerzett jogosítványának az emléke (annál talán több is) tovább élt az egyházmegyei gyűlések jegyzőkönyveinek időnkénti „elszólalásaiban”:

1806 szeptemberében Mihályfalván a Traktuális Széken a Parochiális Háznál Fazekas István diószegi káplán, Somogyi János meghívott tárcsái lelkész és Séni József monospetri prédikátor a hittudomány ágazataiból meg censuráltattak, majd a templomban a Sz. Ministeríum gyakorlására solenniter fel szenteltettek, feleskettettek és a Tractus kebelébe bé vétettek.

104 Ld. adattárunkat és TÓTH 1894. II./118.-67-