Emődi András: Az Érmelléki Traktus egyházközségeinek 1823-1826 között összeállított históriája -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 21. (Debrecen, 2018)

Berettyószéplak

* BERETTYÓSZÉPLAK * De nem kis erősségére szolgál ennek az állításnak az is, hogy Almaszegi Balog Miklós, a ki Almaszeget, Baromlakot egésszen, és Széplaknak nagyobb részét birta — a ki a maga főidéből adott Széplakonn még a Reformatio előtt Templom és Parochialis Ház hellyeket — Almaszegenn az ő Napkeleti szertartású Jobbágyai közt élt és hóit meg: azombann az ő eggyik Leányát Cséhteleki Oláh és Görög Vallásonn lévő Ns. Embernek Magúj Gábornak adta férjhez. Az is ennek az állításnak erőssitésére tartozik még, hogy ezenn a Környékenn minden Ekklésiák a Napkeleti rendtartást követték abbann az időbenn, és e tette itt, valamint a Szilágyságbann is a Reformatiót könnyebbé mint más hellyekenn. A honnann Reformálódtak is ezenn a Környékenn minden hellyek, még az Oláh Helységek is, és egy Oláh Esperest igazgatása alatt, az itt körül belöll lévő Hellyek a Reformatus Püspöktől függöttek mind addig, míg a Váradi Barátok intselkedése által el nem tsábittattak. Leg nagyobb erősségére szolgál pedig ennek az állításnak az, a mi leg közelebb 1824k esztendőbenn fel fedeződött az újjonnann építendő Parochiális Ház fundamentoma ásásának alkalmatosságával. Itt találtatott egy sir a többek közt, a mellybenn a hajdan el temettetett testnek tsontjai még a magok meg nem háborított állapotokban feküdtek. Ezenn tsontok közzüll az edgyik kar, vagy hónaj alatt találtatott egy zatskó apró tseprő gyülevész ezüst pénz, a melly erre a halotra még el temetése alkalmatosságával tevődött. Ez a találmány az Ekklésia részéről arra az igasságra vezet Tzor Hogy az a kinek tsontjai mellett találtattak azok a Pénzek, Napkeleti szertartású volt, minthogy azoknál volt szokásbann, hogy mikor valaki meg hóit tányér tevődött ki a halót mellé, és a ki halót látni ment vitt magával valamit és vetett a tányérra a meg hóit eránt való szeretetből — Viaticum név alatt a tudatlanság és babonaság nyelvénn — mellyet, mikor a halót el temettetett, vele edgyütt a koporsóba, még pedig a hóna ajja alá tették, és el temették. — Másodszor arra az igasságra is vezérel ez, hogy annak nem valami közönséges szegény embernek, hanem elő kelőnek nevezetesenn Lelki Pásztornak kellett lenni, mivel — kivált a régi köz népek - ezek eránt szoktak különös szeretettel viseltetni, és erántok való szereteteket ekképpenn meg mutatni. §5. Az a kérdés: mikor temettetett el ez a Test, a melly mellett ez a zatskó Pénz találtatott? váljon előtte é a Reformatiónak vagy utánna ? és ha utánna, mikor táljbann ? Itt valami bizonyos meghatározott időre vezérlő documentumom nintsen, hanem a pénzekenn találtató írások, Esztendő számok, Királyoknak és Fejedelmeknek Neveik, nyújtanak annyi-306-

Next

/
Thumbnails
Contents