Szabadi István (szerk.): „Kívül, belöl, földben, ládában, papiroson, contractuson...” A máramarosi és szabolcsi református egyházmegyék vagyonösszeírási jegyzőkönyvei 1809 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 20. (Debrecen, 2017)
Szabolcsi Egyházmegye
* SZABOLCSI EGYHÁZMEGYE * Sub A. Tekintetes Ns. V[á]r[me]gye! Szoross hellyen lévén épülve a Templomunk, azomban a régiség miatt már meg is romladozván, Tettes Perlaki Somogyi Ferencz Úrhoz, mint Ó Fejértónak mostani Földes Urához folyamodtunk az eránt, hogy egy ollyan alkalmatos hellyet ki mutattatni méltóztasson, a hová Isten segedelmével Újj Templomot építessünk. Ezen Isten ditsőségére czélozó igyekezetünkben fent tisztelt Földes Urunk, nem tsak semmi akadályt nem tett, sőt szándékunkat hellyben hagyván bennünket oda utasított, hogy a Tekintetes Nemes V[á]r[me]gyéhez folyamodnánk az alkalmatos hellynek ki mutatása végett. Melly szerint esedezünk alázatosan a T. Ns. V[á]r[me]gye előtt méltóztasson egy ollyan érdemes Deputatiót ki rendelni, a melly említett O Fejértói hellységének természetes fekvését meg visgálván, a kömyül állásokhoz képpest, a Templomnak egy alkalmatos hellyet ki mutatni méltóztasson. Maradván. Signatum Nagy Kálló die 30a January 1804. - Az Tekintetes Nemes V[á]r[me]gyének alázatos szegény szolgái az Ó Fejértói Reformáta Ecclesia közönségesen. - A Tekintetes Nemes Vármegyéhez alázatos esedéze a bent írtaknak. Determinatio Comitatus. Tábla Bíró Nztes Vzlő Leveleki Molnár György, a járásbeli Szolga Bíróval Csicseri Ormós Györgyei az Esedezők kérésekre, olly végett ki küldődnek, hogy a hellység természetes fekvését tekintetbe vévén, a többi Földes Urakkal is egyet értőleg, a hellység népességéhez képpest a Templomnak alkalmatos helyet mutasson. Költ N. Kálióban Boldog Aszszony Havának 24k napján 1804k esztendőben tartatott különös gyűlésből. Ki adta V. Notarius Patay István mp. Sub B. A Parochia Fundussa eggyütt a Templom hellyével való capacitássa. 1° Az uttzára való vége 14 !4 öl. 2° A közepe is annyi. 3° A hoszsza a meddig szárazba van /: mert a végén napnyugot felől Rét van .7 tészen 54 öl. NB. 1° Rajta van a Parochiális Ház, és a Templom, melly szerint, a Parochiális Ház és a Templom közt való üresség, tészten 6 'A öl. 2do A Parochiális Ház északi szomszédjába lévő taksás ember háza közt az üresség 11 öl. A Templom déli szomszédságába lévő taksás háza közt pedig 5 'A öl. 75